Ha nem lenne önmagában elegendő ok a figyelmünkre, hogy új HBO-sorozat indul, akad itt még két adalék: a hétrészes ún. minisorozat a maga 13 Emmy-díjával rekordot döntött az idén, illetve nem csekély hányadát minálunk, Magyarországon forgatták. Ha ehhez még hozzácsapjuk Tom Hanks produceri tekintélyét (Elit alakulat), és az író, David McCullough idevonatkozó Pulitzer-díját, tényleg már csak pár dollár hiányozhat a boldogságunkhoz. Annak sora is rendben: már az első részekben színre lép George Washington, Thomas Jefferson és Ben Franklin. Az annyi, mint 103 dollár.
*
Havat sodor a szél, a pár szál gyönge fácskát majd kicsavarja; a kietlen tájban köpcös lovas bukkan fel egy domb mögül. A XVIII. század második felében vagyunk, a férfi tán a farmjáról vagy máshonnan érkezik Bostonba, de még szinte be sem kötötte hű hátasát az istállóba, még szinte le sem toporzékolta csizmájáról a havat, még meg sem ölelte szerető hitvesét, még egy barackot sem nyomott az aprójószág buksijára, máris csatazaj hallik az utcáról, tűz, tűz! Menten vedret ragad, s rohanna oltani, de másról van szó, John Adams épp lekési kicsivel a "Bostoni mészárlást". Válasszuk inkább az ugyancsak közkézen forgó "Bostoni sortűz" formulát, akkor nem keverjük össze legendás baseballmeccsekkel; ez 1770. március 5-én esett - s sorozatunk John Adams halála napjáig tart. Micsoda dátum! 1826. július 4., a Függetlenségi Nyilatkozat 50. születésnapja; e napon hal meg pár órával később Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke. Még annyit muszáj a szolgálati közlemény rubrikába tennünk, hogy John Adams volt a második, s előbb az USA első alelnöke. Hovatovább George Bush felléptéig az egyetlen olyan, akinek a fiából is elnök lett - John Quincy Adams volt a hatodik. Mindezt nem azért meséljük el, hogy bizonyítsuk, menynyire jártasak vagyunk a Wikipédián, hanem mert épp ez látszik a képernyőn is kikerekedni: képes történelem, népszerű oktató-nevelő munka, a legkorszerűbb (tévé)filmes eszközökkel, bizonyos megszokottnak mondható konyhai, háztartási nézőpontból, kitüntető figyelmet szentelve Abigail Adams, a feleség protagonista mivoltának.
S itt máris némi ellentmondásra bukkanhatunk, ugyanis a történelem maga viszont távolról sem háztáji kiszerelésben jelenik meg a filmben, épp ellenkezőleg, ahol lehet, nagyáriák formájában. S e ponton azon is elmorfondírozhatunk megint, hogy egy tévésorozatra fordított rekord körülinek mondható büdzsé, vmi százmillió dollár körüli összeg (a John Adams végül is csak 7 rész) mennyire enged nagyvonalú gesztusokat. Az van tehát, hogy a vérengzésre magára oda sem érünk, Boston főterét csak szűk kivágásokban látjuk, Adams lerogy egy halott gyerek mellé, összeütközik Sammel, harcosan szabadságpárti kuzinjával, közelik, jó esetben félközelik, a hangtechnika segít hozni a kívánatos hangulati szinteket. Ugyanez a helyzet a későbbiekben is, a másik nevezetes helyi és korabeli esemény, a "Bostoni teadélután" is meglehetősen kamaraszínpadra hangszerelt előadásban látható. Ámde közben! Nos, ahhoz megint kénytelenek vagyunk átismételni a (népszerű) történelemleckénket. Tehát e sortűz úgy esett, hogy a lázongó, hangoskodó népség vegzálta kitartóan a téren silbakoló angol őrszemet, egy szerencsétlen kiskatonát, ütötték botokkal, hajigálták éles kagylóhéjjal, mígnem felsorakozott egy szakasz a védelmére. Álltak mozdulatlanul, a tömeg(ből valaki) tüzet kiáltott, más követ dobott, aztán eldördült a sortűz, öt ember meghalt. A katonákat és a kapitányt per alá fogták, és senki, de senki nem akarta vállalni a védelmüket. Nem szerették az angolokat New Englandben. Némi töprengés után John Adams, a Harvardon végzett ügyvéd vállalta... És akkor itt le is tehetjük nyugodtan a Wikipédiát, ha egyszer már voltunk életünkben moziban, nem eshet bajunk. Teljesen mindegy ugyanis, mi áll a történelemkönyvekben, a film elkezd szárnyalni - olyan lesz, mint a Columbo, mindent tudunk előre és vissza is, és le vagyunk nyűgözve. A világ összes tárgyalótermi drámájának legszebb hagyományai egyesülnek itt a ketyegő filmidővel és a szemforgató távolságtartással (amit persze korhű - jogászi - előadásmódnak is tekinthetünk akarattal). Az Adamsot adó (egészen kicsi kispolgári szerepekre máshol okkal predesztinált) Paul Giamantti nagy szemet mereszt, pimasz vállat vonyít, ha kell, s küzd védenceiért sívó oroszlánként, szakmája minden tudományát és ripacsériáját latba vetve.
Ez Amerika...
Hogy az emberi jogok szülőhazája, fellegvára, satöbbije-e, az a tévé előtti fotelünkből hol így, hol úgy látszik. De ahogy ezt megmutatják, az mindig vitathatatlanná teszi - amikor nem bánjuk, hogy csak ott és csak akkor (a tévében, a vásznon), mert olyan jó elhinni. Nincs az a pályakezdő tévéző, aki ne tudná, ki győz. Oh, az igazság.
Az illúziót keltőn berendezett tárgyalóterem, a minden bizonnyal pontos kosztümök bár nyilván nem két fillérbe kerültek, de büdzséjükben nem versenyeztek a sokkal szolidabban megvalósított kültéri tömegjelenetekkel - ellenben hatásosságban messze felülmúlják azokat. És erre is megkeresték a maguk - voltaképpen hatékony - orvosságát az alkotók. Emlékeznek a bevezető képsorok hóesésére? Ez a John Adams egyik nagy és teljességgel szimpatikus trükkje, mert ahhoz, hogy vigasztalan esőverésben nézze egy polgár a háza előtt elvánszorgó menekülők hosszú sorát, nem kell különösebb apparátus, nem kell felépíteni a bostoni kikötőt vagy főteret, csak nagyon gondosan meg kell komponálni a jeleneteket. S a háztartási nézőpont különböző szekvenciái sem viszik annyira a pénzt, mint Adams és Franklin, később Adams és Jefferson európai szolgálati útjai (vagyis helyszínei). Magyarán, ami a hagyományos drámaiságán túl elsősorban dicsérendő a John Adams-ben, az a térerő - a terek arányos, innovatív, dramaturgiai küldetésű használata.
És persze John Adams története sem hétköznapi, kétségkívül.
Szerdánként kettesével adja és vasárnaponként ismétli az HBO2
