Amióta valamikori kamaszkoromban rátaláltam az első, bukaresti kiadású Sherlock Holmes-kötetre, folyvást azon tépelődöm, mi lehet a mester titka, mivel írni egyáltalán nem tud, szereplői nevetséges papírmasé figurák, történetei pedig elég bénák, mégis elolvasom őket ötévente egyszer, és sohasem dobom el a könyvet.
Most megjött ez a kötet, az összkiadás első darabja. Szép kiállítású, tartós, emberes könyv (sietek leszögezni: mint a Szukits kiadó majd minden könyve), amit elalvás előtt nem tanácsos hanyatt fekve olvasni, mert ha félálomban az arcunkra ejtjük, akkor eltöri a szemüvegünket, hisz baromi nehéz.
Sir Arthur Conan Doyle (továbbiakban: SACD) ráérzett valamire, valami lényeges dologra, amitől művei olvashatók és érdekesek. Ez a dolog pedig ugyanaz, ami Ganxsta Zolee (és a Kartel) titka, a felnőttkortól és annak felelősségétől való rettegés. SACD hősei gyermekek, esetleg kamaszok, akik egy csakis a számukra kijelölt pályán játszanak, ahol nincsenek felnőttek, akik hazazavarnának mindenkit, csak hozzájuk hasonló, gyermeteg kesztyűbábok, akik ha lebuknak, lehajtják fejüket, és azt mondják a tanító bácsinak, hogy "tessék nekem hozni a bilincset, aztán mehetünk, de előtte még elmondanám azt a sötét titkot, ami miatt nekem feltétlenül meg kellett ölnöm Sir Izét, mert ön annyira, de annyira fantasztikusan tehetséges. Köszönöm, hogy elfogott."
A Sherlock Holmes-történetek szereplői általában már az első lapon gyanúsak, a nyomorékok nem véletlenül azok, testi fogyatékosságuk bűzhödött és bűnös jellemet rejt, a színes bőrűek sötét titkokat cipelnek, a hölgyek pedig feddhetetlenek és szépek, meg persze ártatlanok. És itt a párhuzam, ami persze ellentét is egyben Ganxsta Zolee (és a Kartel), valamint Sherlock Holmes között: SACD azt hozza, amilyennek apukánk szeretne látni minket, Ganxsta Zolee pedig azt, amilyennek egy kamasz magát, azaz csúnya szavakat mond, alig titkolt daccal, elveti a házasságot, a becsületet, amitől férfi lesz a férfi, hogy gyerek maradhasson, pöcsével játszadozó kicsi fiú, Sherlock Holmes pedig vele ellentétben egy olyan társadalmat képvisel, ahol mindenki a szerint él, ahogy azt az apukája elvárja.
Nos, a valóság valahol e két értelmezés fölött van, szerencsére jobb, sokkal jobb mindkettőnél, de ez nem jelenti azt, hogy az ő verzióik nem szórakoztatók.
Para-Kovács Imre
Szukits könyvek, 2000, ármegjelölés nélkül
