Brian Burton, alias Danger Mouse a pop elmúlt évtizedének egyik kulcsfigurája: legyen szó saját zenekaráról (Gnarls Barkley), projektekrõl (Broken Bells, Dark Night Of The Soul), producerkedésrõl (Gorillaz, Beck) vagy gerillalemezrõl
(The Grey Album), mindegyik fronton izgalmasat alkotott. Legújabb munkáját egy Daniele Luppi nevû olasz komponistával vitte véghez. A cél a 60-as évek olasz filmzenéinek újragondolása volt, ami nem tûnik túlságosan innovatív kezdeményezésnek, hiszen az elmúlt években a Muse és a Last Shadow Puppets is fejet hajtott Ennio Morricone és társai munkássága elõtt, és még a tavalyi Quimby-lemezen is hallhattunk egy erõsen spagettiwestern ízû dalt (a
Jekyll és Hyde-ot). Danger Mouse-ék mentségére szolgál, hogy már öt éve elkezdték a
Rome munkálatait (stílszerûen Rómában), ráadásul közremûködik rajta az az Alessandro Alessandrini, aki Sergio Leone hatvanas évekbeli klasszikusainak soundtrackjeiben is vastagon ott volt kórusvezetõként. A fiatalabb generációt pedig Jack White és Norah Jones képviseli három-három dal erejéig: segítenek felidézni mindazt a drámaiságot és érzelmet, ami a spagettiwesterneknek olyan felejthetetlenül egyedi ízt adott.
A Theme Of Rome tisztára Volt egyszer egy Vadnyugat, míg a Morning Fog a Pár dollárral többért zenélõ doboza elõtt tiszteleg; a Season's Trees és a Black Jones pályafutásának eddigi legjobb dalai, a Two Against One pedig egy igazi "Mexican standoff", a baj viszont az, hogy ezzel véget is ért az izgalmas darabok felsorolása. Pedig látszólag minden rendben van, és a szintén Morriconét idézõ vintage gitárok is szépen szólnak, a baj csak az, hogy ez itt egy tisztességes tribute, túlságosan rövid dalokkal egy túlságosan is rövid lemezen. De mindez talán elég lesz ahhoz, hogy a spagettiwestern rendezésére készülõ Quentin Tarantino felkérje Luppit zeneszerzõnek - rosszul biztosan nem fog járni vele.
Parlophone/EMI, 2011
*** és fél
