"Nem lehet elégszer megemlékezni" – Meláth Andrea opera-énekesnő

Zene

Október 29-én Leonard Bernstein - hazánkban ritkán előadott - III. (Kaddish-)szimfóniája szólal majd meg az operaházban. A monumentális mű szólistáját kérdeztük.

Magyar Narancs: Egy oratórium, amely szimfónia, egy rekviem, amely kaddish: Bernstein műve már első pillantásra különleges alkotásnak ítélhető. Milyennek tetszik közelebbről és belülről tanulmányozva?

Meláth Andrea: Nagyon egyedi alkotás, valóban szinte besorolhatatlan, s nem is elsősorban amiatt, hogy szimfóniában általában ritka a vokális megszólalás. Éppen ötvenéves ez a mű, amelyet maga Leonard Bernstein az ősbemutató előtt pár héttel meggyilkolt John F. Kennedy emlékének ajánlott. Én Amerikában hallottam első alkalommal ezt a szimfóniát, de énekelni most fogom először, s ilyenkor az ember a művet tanulmányozva és újra meghallgatva próbálja elhelyezni magát ebben a hatalmas apparátusú együttesben. Az én szólóm, helyesebben kórus által kísért szólóm egyfajta hangulati ellenpont a szimfóniában: egy gyönyörű altatódal a mű közepén, amely után a prózai narrátor - merthogy ebben a szimfóniában ilyen szereplő is van! - felidézheti Isten álmát. A kaddish maga egy hagyományos zsidó ima: a halottakért, de a halál szó említése nélkül. Ezért is annyira helyénvaló ezt a művet a halottak napja tájékán előadni, amikor amúgy rendszerint Verdi csodálatos Requiemje szokott felhangzani az operaházban. S ha valaki csupán a West Side Story révén ismerte eddig Bernstein zenei világát, akkor itt hatalmas felfedezés vár majd rá, s legfeljebb talán a ritmusképletekben érezhet valami hasonlóságot.

MN: A Kennedy emlékének szóló ajánlás a felszínes szemlélő számára akár valamelyest el is fedheti a tényt, hogy ez a Bernstein-szimfónia a holokauszt gyászát örökíti meg. Az operaházi koncerten most a holokauszt-túlélő Samuel Pisar narrátori közreműködése külön is hangsúlyozza majd mindezt.

MA: Erről a borzalomról nem lehet elégszer megemlékezni, s a Kaddish-szimfónia hatalmas emlékműve ennek a történelmi traumának. Samuel Pisarral, aki Bernstein jó barátja volt, egy éve, Solti György centenáriumának zeneakadémiai ünneplésén ismerkedtem meg, s már akkor körvonalazódott ez a koncert és ez a "szereposztás". ' lengyelországi zsidóként a családjából jószerint egyedül élte túl a holokausztot, hogy utóbb jogászként, diplomataként és íróként egyaránt komoly pályát fusson be. Most épp az UNESCO-nál tölt be fontos pozíciót, s mindeközben ennek a szimfóniának is elkötelezett népszerűsítője.

MN: Voltaképpen több is annál, hiszen új narrátori szöveget írt a szimfóniához, ami azzal együtt is különleges tett, hogy tudható: Bernstein önmagánál hitelesebb megszólalónak tekintette Pisart a holokauszt tárgyában.

MA: Így van, ennek az új verziónak köszönhetően a Kaddish-szimfónia most egy nagyon személyes, nagyon átélt háttértörténettel és narrációval gazdagodott, amelyet Samuel Pisar Leonard Bernstein szeretett emlékének dedikált. A szimfónia ebben a változatban, vagyis Pisar közreműködésével már sokfelé felhangzott a nagyvilágban.

MN: A zenehallgató nyilvánvalóan máshogy közelít az egyházzenéhez, s egyáltalán a vallási tematika megjelenéséhez, ha maga is vallásos, vagy ha épp hitetlen. De hogyan közelít a hittel élő előadó egy másik vallás - mégoly individuális - zenei megidézéséhez? Az ön esetében most: egy vallását gyakorló baptista a Kaddishhoz?

MA: Örülök ennek a kérdésnek. Igen, engem hívő keresztény családba helyezett a Jóisten, de gyerekkorom óta hihetetlenül érdekelt és izgatott a zsidóság, sőt mély érzelmi kötődést érzek az irányukban. Számomra az egész történetük egy megfejtendő kérdés. Egészen fiatalon, amikor New Yorkban, közelebbről Brooklynban laktam, a helyi ortodox zsidó társadalom élete körülöttem zajlott, s azt, ahogyan ők egyszerre elkülönülnek és közben nagyon is benne élnek a modern világban, végtelenül érdekesnek találtam. Ami pedig a felekezeti távolságot illeti: az "szövetség a keresztények számára is szent, s ha mást és másképpen várunk is mi, mint ők, azért Isten létének közös elfogadása erősen összekapcsol bennünket. Amúgy ha már ez felmerül, voltam én korábban is részese hasonló, a holokauszt emlékezetét megidéző különleges zenei eseménynek: 2009-ben, a Vasúttörténeti Parkban, ahol a theresienstadti koncentrációs tábor áldozatai előtt tisztelgett Verdi Requiemje. Volt ugyanis annak idején Theresienstadtban egy Rafael Schächter nevű karmester, aki titokban, éjjelente betanította a társainak ezt a művet, egyetlen pianínó kísérete mellett. Ezt a mondhatni földalatti produkciót idézte a 2009-es koncert, amelyet idén áprilisban New Yorkban, a filharmonikusoknak otthont adó Avery Fisher Hallban újra megismételhettünk.

Neked ajánljuk