Lemez

World music: azt kell

Zene

mondanom, hogy az alábbi lemezek majd kicsordulnak a kivándorlóktól. Épp ezért szeretjük.

Tori Sparks: El Mar Azért azt nem gondoltam volna, hogy vénségemre egy fúziós flamencoalbum lesz a kedvencem… Kerülgettem is eleget, mielőtt belekóstoltam. Aztán meg csak lestem.

Tori Sparks Tennesseeben született 1983-ban, és az első négy albumán folkos-rockos bluest énekelt, míg Barcelonába nem költözött 2011-ben. Ott kattant rá a flamencóra, s jött össze a Calamento nevű trióval. Az a társaság mindig is arról volt híres, hogy belefért a rock, a dzsessz és mindenféle etnikus zene, már csak egy karcos hangú bluesénekesnő kellett a palettájukra. És viszont.

false

Előbb Tori régebbi számait mosták át a flamenco szűrőjén, aztán újak is születtek, de ami a lényeg, olyan feldolgozásokat készítettek, hogy rögtön el kelljen ájulni. Leonard Cohent, Eric Satie-t, Roy Orbisont, tradicionális spanyol és mexikói dalokat, nagyon sok merészséggel, személyességgel, és még annál is több invencióval.

Szóval, ez egy „kívánatos” lemez, sőt egészen rendkívüli. Egyszerre folk, rock, blues és flamenco, valami furcsa és ellenállhatatlan szövedék. Ez is, az is, ahogy még soha. Elmulaszthatatlan felfedeznivaló! (Glass Mountain Records, 2015)

 

 

 

 

Totó La Momposina: Tambolero Kolumbia nemzeti zenéje, a cumbia eredetileg dobzene volt, azt a rítust kísérve, melyben egy afrikai férfi fejezte ki hódolatát egy indián nő iránt. Történt ugyanis, hogy a spanyoloknak Kolumbiában nem sikerült kiirtaniuk az indiánokat, akik aztán előbb-utóbb egybekeltek az őserdőkbe menekülő rabszolgákkal. Később persze számos befolyás formálta ezt a hagyományt, Totó legsikeresebb albumai (a Carmelina és a Pacantó) sem ragaszkodtak a falusi rootsformához, inkább magukba szippantották a kubai tánczenék eksztatikus elemeit.

A Tambolero sem tetőtől talpig hardcore, de rezeseket nem hallhatunk rajta, az afrikai és indián ütőhangszerek mellett csak egy-két gitár, bőgő és furulya rúghatott labdába. Elsőre akár „soványnak” is tűnhet, de az csak csalfa látszat, valójában nagyon is kerek a sztori. Olyannyira, hogy repeta kellett belőle.

false

A Tambolero ugyanis Totó 1993-as La Candela Viva című albumának a rekonstrukciója. Néhány évvel ezelőtt a Real World stúdiójában ásták ki a felvételeit, húsz dalt negyven nekifutásban. Itt-ott persze belenyúltak, kiegészítették, átkeverték, és mindennek az lett a vége, hogy momentán ez a korong vezeti az európai világzenei rádiósok (www.wmce.de) listáját. Ráadásul nem csak Totó elképesztő hangját hallhatjuk, de azt is, ahogy táncol. (Real World Records, 2015)

 

 

 

 

Lura: Herança A Portugáliában született, de zöld-foki gyökerű Lura mindig is úszóedző akart lenni, csak nem hagyták szegényt. Tizenhét éves volt, és azt sem tudta, hogy mi fán terem az ének, amikor egy Juka nevű afropopsztár rávette, hogy énekeljen egy duettet vele. Ezzel aztán lőttek a sportos karriernek, a továbbiakban „mindenféle” Cesária Évorával, Tito Parisszal és Bongával kellett közösködnie. És akkor a szólólemezeit még nem említettük, pedig egyik-másik, mint a 2004-es Di Korpu Ku Alma egészen komoly nemzetközi visszhangra talált. Mondhatni, Lura lett a „zöld-foki jövő”.

false

Azóta más időket élünk, a jövőből jelen lett, Lura pedig Herança címmel újra egy kiváló anyaggal rukkolt elő. Szerencsére nem pályázik vele „az új Cesária Évora” címre, sőt úgy istenigazából a morna sem izgatja. A zöld-foki irányzatok közül inkább a diatonikus harmonikával diktált pörgős-tempós funana az ő terepe, akkor az igazi, amikor ropni kell, vagyis amikor a szigetekről nem az elvágyódás melankóliája jut az eszünkbe. (Lusafrica, 2015)

 

 

 

 

Lila Downs: Balas y Chocolate Lila Downs egy mixtec indián asszony és egy minnesotai művészettörténész házasságából született, Oaxana és Los Angeles között ingázva nőtt fel. Idegenként méregették mindenütt. Aztán tizenhat évesen – amikor meghalt az édesapja – úgy döntött, hogy gyökeret ereszt Mexikóban. Akkor kezdett énekelni, így figyelt fel rá a New Jerseyből arra vetődő szaxofonos, Paul Cohen. Hamarosan össze is házasodtak, kezdődhetett az ingázás elölről… Mindeközben millió zenei befolyás is érte, a mexikói cumbia, ranchera és boleró mellett latin pop, blues, rock, reggae és hiphop – azt mutatva, hogy Lila a határterületeken a legotthonosabb. Más kérdés, hogy Border című 2001-es remekét azoknak a mexikói kivándorlóknak ajánlotta, akik az „ígéret földjére” tartva lelték a halálukat a határon.

Halálfronton amúgy a Balas y Chocolate is remekül áll, sőt konkrétan a „holtak napja” inspirálta. Olyankor kimennek a mexikóiak a temetőbe, és csapnak egy jó bulit, hadd mulassanak a halottak is. Zene, tánc, tombola.

false

És ez nem vicc, annyira nem, hogy két évvel ezelőtt Lila férjét „halálra ítélte” az orvosa, szóval el kellett gondolkodni… De mellé lőtt a doki, így a személyes vizekről Lila visszaevezhetett ahhoz a sokkhoz, ami mindennapos a mexikói társadalomban. De lényeg a lényeg: a Balas y Chocolate olyan pompásra sikeredett, mintha Lila legjobbja, de legalábbis „best of”-ja lenne. Azzal a „megszorítással”, hogy a mexikói folk ezúttal veretesebbnek hangzik, mint a korábbi dolgain, meg azzal a többlettel, hogy Lila két pasival (Juan Gabriel, Juanes) is duettezik közben. (SONY, 2015)

Figyelmébe ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.