Magyar Narancs: Ha a titkosszolgálatok ügyei nyilvánosságot kapnak, akkor valami nincs rendben: vagy a szolgálatok működésében, vagy az ezt felügyelő politikai hatalomban van a hiba. Ön szerint mi az oka annak, hogy 1990 után a szolgálatok egyik-másik akciója címlapsztori volt?
Földi László: A titkosszolgálat önmagától nem tesz semmit, feladatait pontosan behatárolják. Ha valaki politikai felelősséget próbál az ott dolgozók nyakába varrni, rossz helyen kopogtat, hiszen a döntések nem belül születnek. Ennek dacára Magyarország elmúlt tíz évére ez volt a jellemző: valaki "fentről" belenyúlt a rendszerbe, kivett valakit, és bűnbakot kreált belőle. Pedig nevetséges, hogy olyasmit kérnek számon a titkosszolgálaton, amire a szervezetet kitalálták: a szervezet számos olyan tevékenységet végez az ország biztonsága érdekében, amely a büntető törvénykönyvbe ütközik. Ráadásul a cég körüli zűrzavar miatt lélegzethez juthatnak a bűnözők és más országok hírszerzői. A legjobban a bizonytalanság árt a titkosszolgálatnak. Ha a Nyírfa-ügyet vesszük példának, szerintem két jó megoldás kínálkozott: vagy kitálalunk mindent, vagy egyáltalán nem foglalkozunk vele. Felelősnek tartom az akkori titkosszolgálati minisztert, Nikolits Istvánt, hogy a történetet abban a formában, félinformációkkal tarkítva kivitte az utcára. Emiatt neheztelek rá valójában, s nem azért, mert kitette a szűrömet, hiszen az utóbbi akár indokolt is lehetett a részéről. A Nyírfának nem az a problémája, hogy esetleg törvénytelenség történt, meg hogy milyen nevek voltak a dossziéban. Az a gond, hogy a miniszter úr megsértődött amiatt, hogy olyan, többnyire érdemi információk keletkeztek, amelyeket felhasználva Nikolits komoly pozíciót tudott volna elérni a pártján belül, ám ezeket "lenyeltük".
MN: Ez mit jelent, és kiket fed a többes szám első személy?
FL: Elsősorban a főigazgatókat. A szolgálatról szóló törvény kimondja: a főigazgatók döntik el, hogy a titkosszolgálatok a bejött információk ellenőrzöttsége alapján mely anyagokat továbbítanak a felhasználónak. Ha a vezetők úgy ítélik meg, hogy az információkkal valaki visszaélhet, akkor "lenyelik" az adatokat. A Nyírfa-ügyben egyébként a rendvédelmi szervek megkapták az őket illető információkat. Ha ezekben nem kerülhettük el, hogy információink szerint X képviselő egy bűnözői csoporttal kapcsolatban áll, általában hozzátettük: véleményünk szerint a képviselő nem tudja, kik a partnerei.
MN: Az említett "lenyelt" adatokat a szocialista párthoz kapcsolódó személyekről gyűjtötték be?
FL: A Nyírfa-dossziéban gazemberségek vannak, nem pártok. A hatalmon lévőknek sok mindent könnyebb megtenni, mint az ellenzéknek, de hogy az utóbbiak is iparkodnak, az holtbiztos. A kelet-magyarországi térségben akkoriban egyesek áthágták a törvényt. Odáig fajult a dolog, hogy a helyi, intézkedésre jogosult szervek (rendőrök, határőrök) a titkosszolgálat felé tapogatóztak, mivel saját csatornáik használhatatlannak bizonyultak.
MN: 1998 novemberében lett a Defend Kft. kizárólagos tulajdonosa. Gyerekkori vágya volt, hogy őrző-védő cége legyen?
FL: Sose szerettem volna ilyesmit. Miután távoztam a szolgálattól, egy ideig szilárdul hittem, hogy az addigi beosztásaim feljogosítanak valamire. Ehhez képest 1997 tavaszától 1998 novemberéig igazából nem csináltam semmit. Pontosabban igen sok mindenbe belefogtam a megélhetésért - liszteladással, birkavásárlással, még olajos cégekkel is kapcsolatba kerültem -, de kevés sikerrel, amit mai fejjel nagy szerencsének tartok. Az a cél lebegett előttem, hogy addigi tapasztalataimat kell hasznosítanom, mondjuk megosztani másokkal úgy, hogy abból meg is lehessen élni. Miután eredeti végzettségem pedagógus, egy oktatási intézmény gondolatát forgattam a fejemben (ez lett egyébként később a Clavis Intézet), de ehhez nem volt tőkém. Ezért házalni kezdtem az ötlettel, s bár a felkeresettek szinte mindegyikének tetszett a dolog, pénzt nem adtak.
MN: Hogyan jött képbe a Defend?
FL: Már az elején is többen kapacitáltak, hogy a szolgálatnál szerzett tapasztalataim révén bátran vágjak bele ilyesmibe, de eleinte nem fűlött hozzá a fogam. A Postabank biztonsági cégére a szakmán belül többen is szemet vetettek, de eredménytelenül próbálták megszerezni. Ők javasolták, hogy tegyek én is egy kísérletet. Nem vitatom, a lehetőséget nem mindenkinek ajánlották fel, de emögött személyes, illetve szakmai kapcsolatok voltak, s nem politikaiak.
MN: Azt mondja, nem volt pénze. Nem félt belevágni egy ilyen vállalkozásba?
FL: Nemigen volt más lehetőségem. Alaposan felkészültem: elemeztem a piacot, a résztvevőket, a meghatározó szereplők pályáját, az utolsó évek fejleményeit. Emellett a lehetséges kitörési pontokat is feltérképeztem, s arra jutottam, hogy a rendszerváltás óta bekövetkezett robbanásszerű fejlődés megtorpant. Főként amiatt, hogy az üzleti alapú működés helyett a bratyizás dívott a piacon, s a cégeket nem profik vezették. Megjelentek a multik is, amelyeknek az volt a stratégiájuk, hogy alacsony árakkal mélyrepülésbe vinni a piacot, legyűrni a versenytársakat, s aztán emelt áron dolgozni. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem: csak abban az esetben érdemes belevágni a Defendbe, ha a cégből piacvezetőt faragok. Ennek két útja volt: vagy egyetlen területen erősítünk, vagy - a multik mintájára - komplett szolgáltatási palettával rukkolunk elő.
MN: És a Postabank egykori őrző-védő cége hónapok alatt a multik legfőbb vetélytársa lett, többek szerint a Fidesz mecenatúrája miatt.
FL: Szerintem ez a hátszél semmivel sem volt erősebb, mint a rendszerváltást követő első évtizedben kialakult biztonsági cégeknél, amelyek szinte kivétel nélkül úgymond baloldaliak voltak. Ezeket olyanok gründolták, akik az említett politikai szárnnyal ápoltak valamilyen szintű kapcsolatokat. A jobboldalon ellenben szabad volt a pálya, nem volt tülekedés, mint a másik parton. Voltak a háttérben szponzoraim, akik korábbról ismertek, például korábbi főnököm, Boross Péter, akivel azóta is jóban vagyok. Nem tartom kizártnak, hogy akadtak, akik jó véleménnyel voltak szakmai kvalitásaimról. Összességében a Defend egy világos, kidolgozott szakmai koncepcióval indult, és a piaci feltételrendszert éppúgy tudomásul vette, mint a politikait. Természetesen voltak kapcsolataim is.
MN: Amik a jelek szerint jól működtek, hiszen a Defend tarolt az állami pályázatokon.
FL: Ez jól hangzik, de tévedés. A Defend az összes állami megrendelés tíz százalékát sem mondhatja magáénak.
MN: Ebben már benne van a postai pénzfeldolgozás?
FL: Ez a munka még a kezdetén tart, de nem ez a lényeg. Ám ha a Defendről keringő legendánál maradunk, hogy tudniillik a cég, illetve Földi László a Fidesz kegyeltje, akkor nyugodtan lenyúlhatnánk az állami megrendelések felét. Ami, ismétlem, valós megrendeléseink több mint ötszöröse lenne. Egyáltalán nem tartom ízléstelennek, hogy például az elmúlt bő egy év kéttucatnyi közbeszerzési pályázatából hatot megnyertünk; ebből három takarítás volt. Ennek dacára nap mint nap hallom a legendát, amit szerintem azok terjesztenek, akiknek feltett szándékuk a Defend menetelésének megakadályozása. Bizonyos értelemben célt is értek, hiszen a piac egy része elzárkózott. Jellemző módon szakmailag és üzletileg is elégedettek az ajánlatunkkal, de elutasítanak minket, mondván, nem akarnak a sajtóban szerepelni. Ezzel együtt a Defend a piac élére küzdötte fel magát, ráadásul az általam várt öt-tíz év helyett mindössze három év alatt. Azzal ugyanis tisztában voltam, hogy négy évem van erre. Bár szerintem jövőre nem lesz változás a politikában, ám ha mégis, a kivégzőosztag már sorakozik.
MN: Ha viszont a jelenlegi kormány alatt biztonságban érzi magát, ők pedig bíznak az ön hozzáértésében, mi szükség volt arra a vargabetűre, amivel a Defend állami tulajdonból Földi Lászlón keresztül ismét állami tulajdonba ment át?
FL: Magánerőből akartam megerősíteni a céget, ezért rengeteg potenciális beruházóval tárgyaltam, külföldiekkel is. Akkoriban fel sem merült, hogy az állam is beszállna. Folyamatosan próbálkoztam a tőkebevonással, egyetlen kikötésem volt csupán, hogy nem akartam szakmai befektetőt. Először 1999-ben ültem le tárgyalni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) képviselőivel, amikor azt terveztük, hogy közösen alapítunk egy céget, amely létrehozza Magyarország legmodernebb értéktárát. Négy hónap alatt a szándéknyilatkozatig jutottunk el, én meg is vásároltam az ingatlant, ahol megkezdtük az építkezést. Az utolsó pillanatban az MFB meggondolta magát. Arra hivatkoztak, hogy nem akarnak a lapokban szerepelni, így a milliárdos nagyságrendű beruházást a Defend önerőből volt kénytelen megvalósítani, nagyon nehéz körülmények között: néha késtünk a fizetéssel, volt APEH-inkasszónk, zárolták a bankszámlánkat.
MN: Az MFB egy évvel később már fantáziát látott a Defendben. Mi történt?
FL: Megváltozott a bank vezetése.
MN: A Magyar Posta tulajdonosként való megjelenésével a Defendnek az ölébe hullott a postai pénzfeldolgozás. Nem tartja ezt etikátlannak?
FL: Miért tartanám? A jelenlegi magyar viszonyok közepette ez a munka vagy a Group4-é lenne, vagy a Defendé. Utóbbinak a posta tulajdonosa, ezért teljes joggal elsőbbséget élvezhet.
MN: Többek szerint az úgynevezett "megfigyelési ügy" kirobbantása előtt a bogarat ön ültette Orbán Viktor fülébe.
FL: Ezzel az elgondolással az ellenzéki politikusok korántsem voltak egyedül. Ez meglepett. Többen kerestek meg egykori kollégáim közül olyanok - felajánlva a birtokukban lévő értesüléseket -, akik mérget vettek volna rá, hogy a kormányfő 1998. augusztusi bejelentése mögött koncepció van, meg tények, no, meg Földi László. Csalódniuk kellett.
MN: Néhányan úgy gondolják, hogy a tapasztalt hírszerző óriási baklövést követett el, amikor közismert emberként megpróbált álnéven bemutatkozni Faragó Lajos magánnyomozónak.
FL: Valaki valóban bejelentkezett Faragónál, ám az illetőt nem Földinek hívták. A kazettaügy nem azzal indult, hogy én találkoztam Faragóval. Mások (azt sem tudom, hogy ezek a titkosszolgálat emberei voltak-e vagy sem) találkoztak vele, s Faragó egyszer csak megjelent abban a körben, ahol értékesíteni akarta a kazettát.
MN: Miért pont önt választották az adásvétel lebonyolítására?
FL: Kövér László akkori titkosszolgálati miniszter két okból kért arra, hogy beszéljek Faragóval. Az egyik, hogy szerette volna, ha megvizsgálom az anyagot, ami lehetett volna éppenséggel hamisítvány vagy provokáció. A másik, hogy amennyiben a titkosszolgálat belépne, az ügy rögtön politikai színezetet nyerne. Annyit kért még, hogy amennyiben tudok, adjak megbízást az akkoriban munka nélküli Faragónak. Én ezt követően találkoztam a magánnyomozóval, s meggyőződtem arról, hogy a kazetta minden bizonnyal egy valós élethelyzetet rögzít, igaz ugyan, hogy eszeveszett nagy leleplezések, kompromittáló adatok nem hallhatók rajta. Faragó arról is beszámolt, hogyan találkozott a megbízóival, milyen utasításokkal látták őt el, hogyan alakult az ügy.
MN: Mi volt az első benyomása?
FL: A dolog szakmai részét illetően arra jutottam magamban, hogy mivel Faragó nem tudta teljesíteni a megbízást, egy idő után kiszállt a játékból, jóllehet ő később ennek okát abban jelölte meg, hogy erre a megbízói kérték. Azt is eldöntöttem a találkozásunkat követően, hogy én ezt az embert sem magánnyomozóként, sem alvállalkozóként nem akarom alkalmazni. De mivel ő egyértelműen pénzt kért a kazettáért, amit a titkosszolgálatok nyilván nem fizethettek ki, megoldást kellett találni. Arról volt szó, hogy a Defend Faragót megbízza a cég korábbi tevékenységének átvilágításával: volt néhány értékes cégautó, amelyek nagyon olcsón keltek el egy bizonyos körön belül, és én szerettem volna tudni, mi lett ezeknek a sorsa. Erre készült a szabályos szerződés Faragóval, persze, a háttérben egy alku volt, amit azonban nem én kötöttem vele. Ha arról kérték volna ki a véleményem, hogy a kazettára szükség van-e vagy sem, nem biztos, hogy az előbbire szavaztam volna. Az egész megfigyelési üggyel kapcsolatban egyébként határozott véleményem volt, amit az illetékes parlamenti vizsgálóbizottság előtt megpróbáltam elmondani. Minden hatalom pozícióinak megőrzésére törekszik, amihez meglévő eszközrendszerét felhasználja. Ennek alapja az információgyűjtés, amihez a hatalomnak szerintem megkérdőjelezhetetlen joga van, legyünk bárhol a világon. Más kérdés, hogy az információk mélységével, begyűjtési módjukkal, az effajta tájékozódás törvényességével nem mindenki ért egyet, illetve mindenki máshol húzná meg a határokat. Ebből erednek a Watergate-történethez hasonló botrányok, amikből az elmúlt években - hogy ne menjünk messzire - a kontinens nyugati felén is nem egy példa akadt. A lényeg: az ellenfelei iránt mindenki érdeklődik. Megkíséreltem ezt az álláspontot a bizottságnak előadni, ám jócskán félreértettek. Amikor azt mondtam, hogy Orbán Viktor nem blöfföl, ez alatt nem azt értettem és nem azt értem ma sem, hogy a kazettán lélegzetelállító információk vannak, hanem azt, hogy az effajta politikai spekulációnak - tehát annak, hogy a mindenkori hatalom él a tájékozódás lehetőségével - igenis van reális alapja.
Csák Csongor
