Döntött az NVB: nem szavazhatunk az eutanáziáról

  • narancs.hu
  • 2024. február 1.

Belpol

Négyen támogatták a népszavazási kezdeményezést, nyolcan nem.

8:4 arányban elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az aktív eutanáziáról szóló két népszavazási kérdés hitelesítését – tudósított a Telex

Az NVB csütörtöki ülésén a gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel testvére, Karsai Péter által benyújtott kérdésekről döntött.

A kezdeményező azt szerette volna elérni, hogy aki a testvéréhez hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely megfosztja emberi méltóságától, annak legyen lehetősége arra, hogy Magyarországon fejezze be az életét.

A benyújtott kérdések:

Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?

Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?

Karsai Dániel alkotmányjogász tervezte, hogy jelen lesz az ülésen, de egy orvosi beavatkozás miatt végül nem tudott ott lenni. A Momentum kora délutánra demonstrációt szervezett a Nemzeti Választási Iroda épületéhez. Az ülésen részt vett Bedő Dávid és Tompos Márton országgyűlési képviselők (Momentum) és Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője. 

A döntés előtt Karsai Péter többek között arról beszélt, hogy a testvére által indított társadalmi vitában megmutatkozott, hogy az emberek véleményt nyilvánítanának az eutanáziáról, és Orbán Viktor miniszterelnök is így beszélt a kérdésről decemberben, a kormányinfón.

Sasvári Róbert, az NVB elnöke azt javasolta, mindkét kérdést utasítsa el a bizottság. Emlékeztetett, hogy a kérdések nem eutanáziát említenek, és itt az asszisztált gyilkosság büntethetőségéről van szó. Az Alkotmánybíróság korábbi döntésére hivatkozott, mondván, a saját haláláról mindenki dönthet, a magyar jog nem bünteti az öngyilkosságot, a gyilkosságban való részvételt azonban igen. Ha a két kérdésre a többség igennel válaszolna, az Országgyűlésnek az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt kellene alkotnia. 

Ezzel az érveléssel nem minden tag értett egyet, majdnem egy órán át vitáztak. Akik a kérdések hitelesítése mellett voltak, azt mondták, az emberi méltóság alkotmányos védelmét sérti, ha az ember nem dönthet arról, hogy véget vessen saját szenvedésének. A szavazásnál a kérdéseket támogató tagok kisebbségben voltak. 

Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához, ott 90 napon belül határoznak arról, hogy helybenhagyják a választási bizottság döntését, vagy megváltoztatják. 

Karsai Dániel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán indított pert annak érdekében, hogy méltósággal fejezhesse be az életét, és ezt tegyék lehetővé a jogszabályok Magyarországon. Ez az eljárás még tart.

Az eutanázia ügye azóta többször is szóba került:

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?