Nem lesz államcsőd – ez nagy magabiztossággal kijelenthető, minden más azonban spekuláció, aminek ráadásul tág teret ad a meglehetősen furcsa kormányzati és jegybanki viselkedés. Nem teljesen egyértelmű, hogy a nyilvánvaló kapkodás oka a puszta amatörizmus, vagy tényleg ekkora a gond. A magas infláció és az elszálló energiaárak alakítják az egész kontinens jövőjét, Magyarország azonban a saját helyzetét is megnehezítette azzal, hogy eleve legyengülve szaladt bele a krízisbe.
Az Orbán-kormány 2010-ben ideális ütemérzékkel vette át a stafétát a válságkezelésre gründolt Bajnai-kabinettől, 2012 után pedig beköszöntöttek az aranyévek: látszólag véget nem érő konjunktúra, az infláció szinte nulla, kamat szinte nulla, a hiánycél tartva, itthon a GDP egyebek mellett az irdatlan uniós transzfernek köszönhetően kövér pluszban. A forint folyamatosan gyengült az euróval szemben, ami újabb elverhető pénzt teremtett – ha a deviza gyengül, az technikailag javítja a jegybank mérlegét, ha erősödik, az gyengíti, de valójában huszadrangú tényező, hogy a jegybank nyereséges vagy sem. A költségvetés helyzete stabil, s bár 2016 után az infláció megindult fölfelé, ez nem jelentett problémát. A kordában tartott infláció a mindenkori kormányok legnagyobb barátja, hiszen növeli a bevételeket és mérsékli az adósságot.
Ez a kellemes időszak egészen 2020-ig tartott, amikor a Covid a feje tetejére állította a világot. A válság kezelése érdekében az unió átmenetileg elfordította tekintetét a költségvetési hiánymutatóról, így az államok annyit költöttek a járvány elleni védelemre és a gazdaság életben tartására, amennyit csak akartak. Ez Magyarországon leegyszerűsítve azt hozta, hogy kiváló alkalom nyílt a brutális mértékű osztogatásra.
A parti vége
Bár 2020-ban még a Covid okozta sokk irányította a kifizetéseket, 2021-ben már hosszú hajrát indított a 2022-es parlamenti választásra készülő kormány. Elképesztő mennyiségű pénzt öntött a lakosságra mindenféle jogcímen – családtámogatás, szja-visszatérítés, béremelés –, aminek az újabb parlamenti kétharmad elnyerése mellett két következménye lett. Az egyik a 2020-as 8 százalék után ismét elszállt, 7,4 százalékos költségvetési hiány, a másik a lopakodó infláció. Az előbbivel toleráns volt az unió, az utóbbi pedig nem jött rosszul a magyar államnak. A jegybank 2020 nyarán elkezdte az alapkamat emelését, de ez nem tudta ellensúlyozni az inflációt növelő hatásokat – és hol volt még a háború.
A terv nagy valószínűséggel az volt, hogy a Covid és a választások elmúltával jön a nagytakarítás, a ráncba szedés. Legalábbis erre utal, hogy a költségvetési törvény középtávú számaiban jelentős hiánycsökkentés szerepelt – 2022-re 4,9 százalékos, 2023-ra 3,5 százalékos deficitet irányoztak elő. Vagyis a kormány nem akarta folytatni a kétezres évek elején tipikus trendet a folyamatosan elszálló hiánnyal és a túlzottdeficit-eljárással.
Aztán megtámadták az oroszok Ukrajnát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
