Így kell egy közmeghallgatás jelentőségét a nullára redukálni

Belpol

Köz nélküli közmeghallgatást tartottak Gödön. A közvetítést alig nézte valaki, a Samsung akkumulátorgyárral kapcsolatos kínos témák szinte szóba sem kerültek.

A köz nélküli közmeghallgatás lehetőségét tavaly teremtette meg a kormány, így már nem kell a személyesen, szemtől szemben válaszolnia a városvezetőknek a helyi lakosok felvetéseire, elég ha előre beküldött kérdésekre reagálnak, és mindezt közvetítik az interneten. Az intézkedés meghozatala minden bizonnyal nem volt független attól, hogy több településen is heves reakciókat váltottak ki az egyre csak szaporodó akkumulátorgyárak. 

Így történt ez Gödön is, ahol az először tavaly májusi időközi választáson megválasztott, Fidesz-báb Kammerer Zoltán megúszta a kínos kérdéseket egy akkori köz nélküli közmeghallgatáson. Mint ismert, a kisvárosban működik a Samsung SDI akkumulátorgyára. Kammerer az online közmeghallgatás lehetőségével elkerülte megannyi kínos kérdés megválaszolását. (Az is felmerült, hogy a közmeghallgatás szabálytalanul volt megtartva, ugyanis annak részletei nem voltak szabályozva a város szervezeti és működési szabályzatában, de a kormányhivatal ezt végül nem találta problémásnak.)

Nem csinálnak a Samsungból politikai kérdést

2024 júniusában, az önkormányzati választáson Kammerernek sikerült újráznia, ráadásul szervezete abszolút többséget szerzett a képviselő-testületben. Ez nagy változást jelent ahhoz képest, hogy 2019 októberében még az ellenzéki összefogás delegált polgármestert (a széthullás okaival részletesen foglalkoztunk). Kammererék mellett még Szilágyi Lászlónak (DK), valamint Hlavács Juditnak és Töplerné Szaszkó Andreának (Göd-ÉRT Egyesület) sikerült bejutnia a testületbe. Csütörtökön köz nélküli közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartottak, így az októberi új testület felállása előtt ez volt az egyik utolsó alkalom, hogy a lejáró ciklus képviselőit láthatták a kisváros lakói. 

Gödön mindig történik valami a Samsunggal kapcsolatban, amiről lehetne kérdezni a városvezetést. Például májusban magzatkárosító oldószert (NMP-t) találtak a helyi kommunális szennyvízben, illetve a bíróság hatályon kívül helyezte a gyár környezethasználati engedélyét. A minap a lapunk számolt be róla, hogy a kgö területén napelempark létesülhet a vállalat számára.

A lakosok írásban küldhették el a kérdéseiket az önkormányzat számára a fórumot megelőzően, ezekre válaszolt a polgármester. A közmeghallgatás mintegy 20-25 percig tartott, a YouTube-on lehetett figyelemmel követni, alig volt pár aktív néző, nem függetlenül attól, hogy reggel 9 órára volt meghirdetve (és így is nagyjából negyedórás csúszással kezdődött el), amikor mindenki dolgozik.

Kammerer Zoltán azt mondta, voltak olyan kérdések, melyeket a lakosok többször is beküldtek, ezért ezekre „átfogóan” fog reagálni. A polgármester szerint céljuk, hogy minél szélesebb nyilvánosság számára elérhetővé tegyék a fórumot, ezért „mindenki számára komfortos felületet hoztak létre”, ahol „átgondoltan” tehetik fel a kérdéseiket a gödiek. Tavaly vezették be ezt a rendszert, ami szerinte „jól vizsgázott”.

Ezt követően kitért a Samsungra: mint fogalmazott, álláspontja változatlan, továbbra is a gödiek érdekeinek kell érvényesülnie, a Samsungnak minden jogszabályt be kell tartania. Korábban környezetkárosítás vagy rémhírterjesztés miatt feljelentést tett, ugyanis számos sajtóhír jelent meg a vállalat működését érintően. „Ha ezek a cselekmények valóban így történtek, akkor a Samsungnak felelnie kell a környezetkárosításért. Ha azonban az említett sajtóhírek nem megalapozottak, akkor azok alkalmasak a pánikkeltésre és a köznyugalom megzavarására.” A nyomozóhatóság eljárása folyamatban van, egyelőre más tájékoztatást nem tud nyújtani. 

A Samsung SDI gyár – folytatta Kammerer – hatósági, így az engedélyezéssel kapcsolatos jogkörei, tehát a több kérdező által is firtatott gyárbővítéssel kapcsolatos ügyek a kormányhivatalhoz tartoznak, nem is érkezett tőle ezekre reakció. Mint mondta, ha szennyezésekről beszélünk, az önkormányzat kizárólag akkreditált mérési eredményekre hagyatkozhat, „nem híresztelésekre”.

A gödiek egészségét és biztonságát érintő ügyekből továbbra sem szeretnének „politikai kérdést” csinálni, fogalmazott. 

A gyár közelében négy helyszínen fogják mérni a zajterhelést, erre vonatkozóan lefolytatták a közbeszerzési eljárást, zajlik a szerződéskötést. Egy éve ellenőrzik folyamatosan a légszennyezést, minden évszakban zajlottak mérések, ősszel várják az első akkreditált eredményeket. „Korábban ennek az oldószernek [NMP-nek] a mérésére nem volt megfelelő technológia”, a hivatalos mérési eredményeket meg kell várni, mert bármilyen intézkedést csak ezekre lehet alapozni, „nem a szóbeszédre”, ismételte önmagát. A városi monitoringrendszer kiépítése halad, hat helyszínen zajlik az ellenőrző kutak létesítése, elkészültek a telepítésre vonatkozó tervek.

Az „átfogó beszámolót” követően Kammerer Zoltán a egyéni kérdésekre válaszolt, melyek többségében lokális ügyekre vonatkoztak (utak állapota, helyi vállalkozások működése, iskolaépítés stb.). A Samsungot érintően összesen két további olyan kérdés érkezett, amelyre reagált Kammerer. Ezek az alábbiak voltak. 

  • Miért nincs szó egyetlen csatornán sem arról, hogy a gyár a kormány által létrehozott, ún. különleges gazdasági övezetbe tartozik? Kammerer ezt cáfolta, szerinte az övezettel kapcsolatos információkat felteszik az önkormányzat weboldalára, közösségi oldalára, valamint hírlevélben is tájékoztatást adnak. 
  • Fényszennyező-e a Samsung? Ha igen, milyen mértékben lépi át a határértéket? A polgármester szerint az épület külső megvilágítását szabályzó előírás, szabvány számukra nem ismert, építési engedélyezésnél nem képezi vizsgálat tárgyát. „Tehát nem tudjuk” – mondta. 

Az egyéni kérdések után elmondta, hogy érkeztek kérdések hatósági eljárásokra, jogszabályokra vonatkozóan, de ezeket nem célszerű szóban, a közmeghallgatás keretében megválaszolni, ezekkel kapcsolatban az illetékes kollégák fognak tájékoztatást adni. Jó eséllyel a kérdések érinthették a Samsung SDI működését, például a hatályon kívül helyezett környezethasználati engedélyét – de ezekre az érdeklődők – már ha voltak – nem kaptak választ. 

A közmeghallgatást itt lehet megtekinteni:

(Címlapképünkön: Kammerer Zoltán gödi polgármester) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.