Zebegényi hotelt és pavilont újíthat fel a Rétvári-közeli alapítvány

Belpol

2,7 milliárd állami támogatás áll rendelkezésre a milleniumi dohánypavilon renoválására, de a közbeszerzési dokumentumok szerint az összeg nem elegendő a kivitelezéshez. A projektet bonyolító alapítvány szintén nekifut a közeli Kenderes Hotel felújításának, melyet részben a pavilon miatt vásároltak meg. 

Kiírták a zebegényi Kenderes Hotel felújítására vonatkozó közbeszerzést – értesült a Narancs.hu. Az erről szóló dokumentum szerint az első ütem feladata az állagmegóvás és a külső határolt felületek rendezése lesz. 

A Kenderes Hotel sorsa azért érdekes, mert még 2022-ben több értékes ingatlan Rétvári Bence országgyűlési képviselőhöz köthető személyek által gründölt alapítványokhoz került Pest megyének ezen a részén, Rétvári Vác központú választókerületében. A sor a váci, Káptalan utcában található épületegyüttessel kezdődött, amiből az önkormányzat közösségi teret létesített volna. Az esetről még az EP-választáson nagyot nyerő, Tisza-alelnök Magyar Péter is beszélt, amikor országjárása során útba ejtette Vácot. Hasonlóan nyúltak le egy épületet Szobon is: a polgármester lapunk megkeresésekor értesült arról, hogy a Rétvári jobbkezeként számon tartott Bajor Gergő által vezetett Dunakanyar Védegylet Alapítvány megkaparintott egy helyi ingatlant. 

A zebegényi hotelt a Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány vásárolta meg, mint arról lapunk annak idején hírt adott. Az alapítvány – ami szintén Rétvárihoz kötődik, erről lejjebb írunk – jelenlegi kurátora, Ulicsák Tamás Ferenc az Építészfórumnak tavaly ilyenkor azt mondta, 44 fős szálláshely kialakítása a cél; a hotel a környékre érkező turisták, vendégek vagy akár a szintén Zebegényben lévő dohánypavilon épületében rendezvényen részt vevő vendégek szállását biztosítaná. 

A kurátor a kormánypárti 0627.hu-nak is beszélt a hotellel kapcsolatban: „A Millenniumi Pavilonban egy kulturális közösségi tér létesül, mely gazdaságos működtetéséhez elengedhetetlen, hogy szálláshellyel is rendelkezzen az épület. A történelmi környezetet nem akartuk megbolygatni, a pavilon területén nem szerettünk volna egy szállodaépületet létrehozni, ezért az alapítvány megvásárolta a pavilontól körülbelül 200 méterrel elhelyezkedő Kenderes Hotelt.

A hotelt egy évtizede nem gondozták, több száz köbméter szemetet halmoztak fel. Az épület tetőszerkezete súlyosan sérült, minden nappal romlik az állaga.

Az alapítvány megkezdte a terület rendezését még 2022-ben, kitakarítottuk a teljes területet és a felújítási terveket elkészítettük. Célunk, hogy a felújítást követően egy 40 fő befogadására alkalmas, éttermi résszel rendelkező szálláshellyel gazdagodjon Zebegény” –vázolta a terveket. 

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) felületén a napokban felhívás jelent meg, mely szerint nekifutnak a hotel felújításának. A dokumentumból pár érdekes részlet kiderült az ingatlant érintően: az épület alapterülete bruttó 1281 négyzetméter, nem áll országos vagy helyi védelem alatt. Pincét, emeletet, tetőtéri galériát is magába foglal. „A legfontosabb feladat, hogy ez a rendkívül tagolt épület egy nyugodtabb tömegbe legyen rendezve” – olvasható a dokumentumban. 

A hotel több szempontból is elavult, nem felel meg a kor követelményeinek, például a tetőszerkezet cseréje elengedhetetlen. Az biztos, hogy lesz vele feladat, a felújítás első ütemének az állagmegóvás és a külső határoló felületek rendezése lett meghatározva. Szerettünk volna beszélni Ulicsák Tamás Ferenccel, de jelenleg szabadságát tölti, arra kért, hogy majd ezt követően keressük. 

 
A Kenderes Hotel Zebegényben
Forrás: Wikipédia
 

A Milleniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány egy másik helyi épületet is felújíthat, jelentős állami támogatásból. A Millenniumi Pavilont, ismertebb nevén Dohánypavilont leromlott állapota miatt jelenleg nem haszálják. Az épület Zobel Lajos tervei alapján a városligeti millenniumi kiállításra készült 1895 környékén. Később Ferenc Józsefnek adományozták, aki továbbadta Zebegénynek, ahol csak később, az 1920-as években állították fel. Az ingatlant testi fejlődésben elmaradt gyerekek üdültetésére használták. 2001-ben német tulajdonba került, az állapota leromlott. 

2018-ban a Családháló Alapítvány 137 millió forint állami támogatásból vásárolta meg az ingatlant. A forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) – Rétvári Bence korábbi tárácja – biztosította. Az alapítvány kurátora egy volt KDNP-s újbudai önkormányzati képviselő, Ábrahám Katalin. Rétvári korábban újbudai országgyűlési képviselő volt, személyesen ismeri Ábrahámot, aki volt a Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány első kurátora is. A szervezet 2,7 milliárd forint állami támogatást kapott az EMMI-től, ebből a pénzből újíthatják fel az épületet.

A pavilon a látványtervek alapján esküvők, partik, konferenciák helyszínéül szolgálhat. Ulicsák Tamás Ferenc 2023 szeptemberében azt mondta lapunknak, szeretné, hogy még a „tél beállta előtt” történjen valami a projekttel, mert rémálom, hogy ennyire húzódik. Ez a vágya nem teljesült: a felújításra vonatkozó közbeszerzés érvénytelenül zárult, mert a kivitelezők túl sokat kértek. (Az sem segít a helyzeten, hogy az épület a hegyoldalban van, szűk utcákon lehet feljutni, azt pedig nem néznék jó szemmel a helyiek, ha több tonnás kamionok furikáznának a községben.) 

A Közbeszerzési Hatóság oldala szerint többször is kiírták a közbeszerzést, de nyertes ajánlattevő nincs feltüntetve, magyarán továbbra is akadályba ütközik a felújítás. A legutóbbi, májusi hirdetményben úgy fogalmaznak: „Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: a vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt.” A további dokumentumokban ennél kicsit bővebben azt írták, hogy „(...) igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel”. A közbeszerzés az EKR-ben eredménytelennek van feltüntetve

A Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány múlt évre vonatkozó beszámolója szerint szépen fogyott a központi költségvetésből folyósított mintegy 2,7 milliárd forintnyi támogatásból. A tárgyévben 81 millió forintot költöttek, ebből 20 milliót személy, 1,3 millió forintot dologi kiadásokra fordítottak, a legtöbb elköltött pénz pedig „felhalmozási” címszó alatt van feltüntetve. 

A pavilonról írt korábbi cikkeink alább olvashatók. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.