Egotrip

Én, beteg ember, csupáncsak NB I-re várok, Vitézlő harcos nem lehetek. De szíveteket megérdemeltem, Veletek száguld, vív, jajong a lelkem Kék véreim, ultra emtékások.

Jó dolog a statisztika. Segít abban, hogy ne csak szűk környezetünkről kapjunk képet, hanem az egész ország vagy a még tágabb közösség állapotáról is. Ám nem elég arra a kérdésre választ kapni, hogy mennyi, hanem azt is jó tudni, hogy mi mennyi.

Majdnem öt éve, 2014. december 18. óta ismert az a kormányzati elgondolás, hogy 2020-tól a felsőoktatásba való felvétel alapfeltétele a B2 szintű komplex nyelvvizsga legyen (vö. „középfok”). Azt hiszem, hogy már akkor is helyesen reagáltam a dologra: egy nagyot és mélyet sóhajtottam.

A Közvágóhídnál gyanús volt, nem látja a büfét. Közelebb ér, csak a betonalap, emlékműtalapzat, szarkofág.

Talán meglepő, de tény az, hogy manapság egy valamirevaló japán könyvesboltban van egy sarok, amely fölött a yudaya felirat olvasható. A japánokat ugyanis érdekli a zsidóknak, ennek az egzotikus nyugati népnek a világa.

Belőlem valaki útra vált, ultra vált belőlem…

Ha az olvasó már megtette azt, amit a most épp az akadémiai kutatóintézetek autonómiájára támadó, kétszínű kormányzati önkény ellen a jóérzés vagy a szolidaritás diktált neki, legyen az Facebook-poszt megosztása, online petíció aláírása vagy részvétel valamelyik tüntetésen, mélázzunk el azon a méltatlankodó érven, amit jóérzésű, a versenyszférában dolgozó ismerősöktől hallok szüntelen.

Igen, stadion. A focit sokan nem szeretik, utálják (ők abba is hagyhatják az olvasást, ha egyáltalán elkezdték); a stadion(oka)t azok is, akik életükben nem láttak focit (bár ezt nehéz elképzelni; egy rendes családanya életében legalább egyszer elmegy a tévé előtt, zavarván férjét a meccsnézésben – K. Dezső édesanyja rendszerint akkor jött be a képbe, amikor gól volt, hívtuk is vissza, ha mi lőttük, hátha me­gint), tehát stadionban sem volt, de még falusi futballpályán sem. (Ide, kedves helyszínünkre, még visszatérünk.)

Az Audi-sztrájk felszínre hozta, hogy milyen galibát okozhat, ha adókímélés céljából egy cégcsoport másutt könyveli el a nyereségét, mint ahol valójában megtermeli.

A magyar politikai branding egyik feledhető teljesítménye volt a „Széchenyi plusz”, sőt, „Széchenyi+”. Alig emlékszünk már rá, pedig e név alatt futott az első Orbán-kormány utolsó gazdasági programja, amelyet a 2002-es választásra hegyeztek ki, és amelyben a Jolly Joker a lakástámogatások kiterjesztése volt. Kiváló arisztokratánk nevét úgy bővítették ki, mintha valami vitaminkészítményt akarnának eladni, s ezzel azt sugallták, hogy az újabb támogatások nyomán robbanásszerű növekedésnek indul majd a gazdaság és a jólét.

(Szemműtétem története)