Egotrip

A barátot ritkán választjuk – vagy éppen soha. Leginkább rátalálunk, vagy még inkább egymásra találunk. Lehet egy pillanat, amikor ráeszmélünk, hogy van egy barátunk, de ez a pillanat nem a döntésé, hanem a fölismerésé. Furcsa módon viszont a barátságnak olykor nagyon is tudatos döntéssel vetünk véget.

A többnyelvű emberre jószerivel úgy néznek nálunk, mint a különféle hangszerek igazi művészei közé keveredett zenebohócra vagy mint Kazinczy „szép ismeretekkel bíró szerecsenjére”, akit (miután megüté a guta), kitömtek, s a Természeti Dolgok Múzeumában állítottak ki (Pályám emlékezete, II).

Megy ez a jelenet most. Hogy tolmácsot szeretne kérni, mert nem érti, mit mond az amerikai. Volt egy elképzelés. Ügyvéd, tévé­stáb is van vele. És akkor milyen már az, hogy egyszer csak mellélép az illető a téren, és angolul beszél.

Elég volt az álmokból!, fújta szét dühösen az elporladt Álmoskönyv betűit (hogy majd kétségbeesetten szedegesse össze) Resti Kornél – ki a házból, a pályaudvarra! Hideg van, de a nap még megcsillan a síneken, ám a várótermek vaskályháiban már gyufára vár a gyújtós, karácsonyra befútta a vasutat a hó… Ezt nem várja meg, elindul.

Az öreg ősz tartogat néhány szép napot a romkocsmaövezetben elhelyezkedő törzshelyünk vendégeinek; a gyenge, de azért még nem teljes érelmeszesedésben szenvedő Napocska cirmos fényekkel cirógatja az abroszokat, és a sejtekbe költöző jó érzés üdvözletére hamarosan rendelek egy szőke fröccsöt, hogy aztán haladéktalanul belefogjak immár hónapok óta esedékes, de mindeddig szomorú halasztást szenvedett előadásomba a magyar mámor történetéről – mondtam magamnak, mikor szinte a magyar jakobinusok tetterejét idéző járással beléptem a vendéglőm ajtaján.

Tagadhatatlan, hogy hirtelen üggyé vált Magyarország viszonya Európához. Ami persze így nincs, mégis van. S persze mindig is volt. Az sem lehet nagyon vitás, hogy honfitársaink vele kapcsolatos érzelmei vegyesek, pozitív és negatív előjelűek keverednek egymással, s hozzá változó intenzitással. Egy ilyen bonyolult világot nem lehet néhány mondatban összefoglalni, ezért itt csak egyetlen, persze önmagában is összetett részlettel foglalkoznék.

Jövő évtől az Apple és Facebook sajátos munkavállalói támogatást nyújt dolgozóinak: 20 000 dollár erejéig fizeti az alkalmazottak petesejtfagyasztásának költségeit.

Népmesei feladat elé állította a kormányt a devizahitelek forintosítása: a „hoztam is ajándékot, meg nem is” trükkjét alkalmazva úgy kell kedveznie az adósoknak, hogy jól is járjanak, de azért ne járjanak jobban, mint a forinthitelesek, és – a Kúria jogegységi határozatához híven – maguk viseljék az árfolyamkockázat terhét.

Utána vagyunk a nagy külügyminisztériumi tisztogatásnak, és előtte egy majdnem ugyanekkorának.

Vicces és jellemző, hogy a fordítást ferdítésnek mondó metafora maga is ferdítés: az eredeti traduttore / traditore játékát szellemesen, mégis elég tökéletlenül reprodukálja. Quod erat demonstrandum: baj van a fordítással.

Orbán Viktor parlamenti beszédében felszólította a bankokat: „zárják le a tisztességtelen hitelezés korszakát, és jöjjön el a fair bankok korszaka”. Pár napra rá Rogán Antal bejelentette, hogy már készül is a fair bankrendszerről, a fogyasztási hitelek átlátható árazási rendszeréről szóló törvény, amelyre (Répássy Róbert szerint) azért van szükség, mert „a jelenlegi szabályok mellett a bankok tisztességtelen szerződési gyakorlatot folytattak”.