Egotrip

Esti Kornél Németországban egy kis fürdőhelyen állt meg először, hogy lemossa magáról az út porát. Senkit sem kellett megkérdeznie, hol a tenger. "A söpört, tiszta utcácskákon, pontosan minden tíz méterre csinos oszlop állott, azon fehér zománctáblán mutató kéz, alatta a szöveg: Út a tengerhez. Lehetetlen lett volna jobban kalauzolni az idegent.

Ambrogio Lorenzetti A jó és a rossz kormányzás című freskóciklusa a sienai Palazzo Pubblicóban a kora reneszánsz festészet allegorikus nyelvén ábrázolja a különbséget. A jó kormányzás eredménye béke, igazságosság és jólét, a rosszé zsarnokság és nyomorúság.

Kissé frusztráló érzés, ha az embert különféle reklámok naponta többször tájékoztatják egy olyan szolgáltatás rendkívül előnyös tulajdonságairól, amit nem tud megvásárolni. No nem azért, mert túl drága - ami szintén frusztráló érzés, de mégis együtt lehet vele élni -, hanem azért, mert a szolgáltatás a lakhelyemen "nincs kiépítve".

A "zsargon"-nak valamiért nagyon rossz sajtója van: beteges nyelvi jelenségnek tartják, pedig zsargont használni szép és jó dolog. Az igazságosság érdekében ezért a zsargon belső értékéről fog szólni ez és a következő írásom.

Múltkor - az új magyar Ulysses kínálta alkalommal élve - a Joyce-el-nem-olvasás történeti előzményeire vetettem egy pillantást, Karl Radekkel a fókuszban. Ezúttal ennek a hagyománynak a két legnevesebb magyar képviselőjét, Szerb Antalt és Lukács Györgyöt venném szemügyre.

A dublini James Joyce Centre-ben június 16-án maga az Ír Köztársaság elnöke, Michael D. Higgins nyitotta meg az idei Bloomsday ünnepi eseményeinek a sorát. A Bloomsday ("Bloomnapja") egy irodalmi mű, James Joyce 1922-ben, azaz éppen kilencven éve megjelent Ulyssesének az emléknapja, s emléknapnak is szokatlan módon emléknap, mivel ekkor egy fiktív, azaz sosemvolt napnak az évfordulóját ünneplik, az Ulysses cselekményének dátumát, 1904. június 16-át: ezen a napon játszódik le a soha le nem játszódott történet, benne a sosemvolt szereplőkkel, Leopold Bloommal (őróla nevezték el az ünnepet), Molly Bloommal, Stephen Dedalusszal és a többiekkel.

Orbán Viktoron és hívein kívül mindenki rájött már, hogy két éve folytatott gazdaságpolitikája tévútra vitte az országot. Időnként mintha ők maguk is észlelnék a sűrűsödő homályt: egy pillanatra megtorpannak, mintha irányváltásra készülnének. De aztán összekapják magukat, s önmagukat bátorítva, fütyörészve mennek tovább a szakadékhoz vezető ösvényen.

"Először is egyáltalán nem volt bizonyos abban, hogy valóban 1984 van." (George Orwell: 1984) Volt egy titokzatos kifejezés gyerekkoromban, anyám használta néha, ha megkérdeztem tőle, mit jelent pontosabban, hogy X. vagy Y. megőrült, azt mondta: meghasonlott önmagával.

A Romániában fellángoló hatalmi harcokat a lakosság és az Európai Unió eddig döbbent visszafogottsággal szemlélte. Az unió magatartása tulajdonképpen érthető; mind a kormány, mind pedig Traian Basescu államfő - a két szemben álló erőcentrum - a legszebb arcát igyekezett mutatni eddig Brüsszel, de még Washington felé is, elébe mentek mindennemű együttműködésnek, egymásra licitálva álltak ki az európai értékek és a közös európai érdekek mellett.

Sztálin arra tanított minket, hogy a nyelv szerszám, eszköz, amelynek segítségével az emberek érintkeznek egymással, kicserélik gondolataikat és kölcsönösen megértik egymást. Joszif Visszarionovicsnak igaza volt, és persze Platónnak is, mert ő is valami hasonlóról beszélt (Kratülosz 388c).

Ellen MacArthur, a fiatal angol nő megvalósította gyerekkori álmát: 2001-ben rekordidő alatt vitorlázta körül a világot egyszemélyes hajójával. Amikor 94 napos hánykódás után hazaért, így nyilatkozott: "Remélem, a példám más fiatalokat is arra fog ösztönözni, hogy megvalósítsák az álmukat."

"Ha elfelejtelek, ó Jeruzsálem, száradjon el a jobbkezem!" (Zs 137:5). S lőn: David Rubinger híres fotóján leírhatatlan arckifejezéssel tekint valamerre Jichak Jifat, kezében a rohamsisak, mögötte fiatal bajtársai, mellettük pedig a századszorra is visszaszerzett Fal - a Város. Minden, ami attól távol van: Babilon vagy Egyiptom, a bálványok és a holtak hona.

Egy a jelszónk: a növekedés. Ez most Európa Szent Grálja, ezzel a szóval az ajakán vonul az újonnan megválasztott francia elnök Németországba, ez teheti a válság során megnőtt adósságterheket megint elviselhetővé, ez mentheti meg az eurót anélkül, hogy megint meg kellene változtatni az alig változtatható uniós intézményrendszert.

A magyar gazdaságpolitikai tündérmese valóra váltása nem csak az államadósság elleni küzdelmet kívánja meg. A kormányzatnak olyan részletekre is figyelni kell, mint az emberek trappistasajt-ellátása. A vonatkozó erőfeszítésekről tudósít a következő hír: