Egotrip

Népmesei feladat elé állította a kormányt a devizahitelek forintosítása: a „hoztam is ajándékot, meg nem is” trükkjét alkalmazva úgy kell kedveznie az adósoknak, hogy jól is járjanak, de azért ne járjanak jobban, mint a forinthitelesek, és – a Kúria jogegységi határozatához híven – maguk viseljék az árfolyamkockázat terhét.

Utána vagyunk a nagy külügyminisztériumi tisztogatásnak, és előtte egy majdnem ugyanekkorának.

Vicces és jellemző, hogy a fordítást ferdítésnek mondó metafora maga is ferdítés: az eredeti traduttore / traditore játékát szellemesen, mégis elég tökéletlenül reprodukálja. Quod erat demonstrandum: baj van a fordítással.

Orbán Viktor parlamenti beszédében felszólította a bankokat: „zárják le a tisztességtelen hitelezés korszakát, és jöjjön el a fair bankok korszaka”. Pár napra rá Rogán Antal bejelentette, hogy már készül is a fair bankrendszerről, a fogyasztási hitelek átlátható árazási rendszeréről szóló törvény, amelyre (Répássy Róbert szerint) azért van szükség, mert „a jelenlegi szabályok mellett a bankok tisztességtelen szerződési gyakorlatot folytattak”.

Az elemzések többsége a tiltakozó akciók nyomán próbálja értelmezni a hongkongi helyzetet; rendre főszerepet kap a diákság, azok a fiatalok, akik – kiegészülve a pekingi politika helyi kritikusaival – már hetek óta dacolnak a rendőrséggel és a Pekingből sietve odavezényelt – általában kantoni gyökerű – titkosszolgálati ügynökökkel. (Lásd a mi cikkünket is a 20–21. oldalon! – A szerk.)

Van néhány olyan tudományos téma, amely időről idpre a világlapok címoldalaira kerül, mint nagy felfedezés, majd elül, hogy aztán úgy tíz-tizenöt év múlva, amikor a közönség már elfelejtette a legutóbbi felbukkanását, ismét feléledjen. Tipikusan ilyen az intelligencia öröklődése (mennyiben múlik a genetikán és mennyire a környezeten), vagy mostani témánk, miszerint sikerült matematikailag bebizonyítani Isten létezését.

Imaoka Dzsuicsiro Magyarul négy hét alatt c. művének (Tokió, 1969) első leckéje rögtön néhány szellemes mondattal kelti fel a japán olvasó érdeklődését: „Ön van itt. Ő van ott. Hogy van? Köszönöm, igen jól vagyok. Hol a város? Hol van a cím? Ki ez a gazda? Hol van a pályaudvar? Nincs ön itt. Ő nem zsidó. Nincs itt a zsidó.”

(2. olvasat) Nagy busz áll elhagyatva, beszállok, már ülnek benne, valahová menni (menekülni?) kell, mondom, én nem tudok vezetni, snitt, már egy kisebb, fekete busz, vajon beférünk-e, igen, állunk, nincs, ki vezessen

Juliusz Machulski Szexmisszió c. 1984-es filmjében, ami egy biotechnológiai módszerekkel férfitlanított, föld alatti városban játszódik, az egyenruhába bújtatott nők időnként egy tablettát vesznek be, hogy fölöslegesnek ítélt nemi vágyaikat elfojtsák.

Elterjedt nézet, hogy a központosításban, az állam feltétlen hozzáértésében, egységes akaratban, egyszemélyes döntéshozatalban való politikai hit szemben áll azzal a liberális felfogással, amely az egyének jogait, a saját életük fölötti végső kompetenciát, a sokféleséget tartja a jó politikai rend mércéjének.

Az emberi méltóság nem véges és nem osztható. Valóban, vannak alapjogok, amelyek néha más jogokkal ütköznek, vagy felmerülhetnek ugyanazon jogon belüli hasonló igények, s ebből kerekedhet konfliktus.

Amit nem tilt törvény, azt szabad. Ezzel a meglepően liberális érvvel hág a Magyar Nemzeti Bank több százmilliárd forintnyi közpénz nyakára, amelynek zömét – Matolcsy György szavai szerint – a „mára meghaladott neoliberális tanokat” felváltó saját közgazdászképzésre fordítja.

Bár nem trendi, érdemes átismételni: Magyarországon túl nagy az állami újraelosztás mértéke, sok a szabály, amiből keveset tartanak be, a szakapparátus elbizonytalanodott és hárít.