Egotrip

Megtanultam olvasni. Nem sokkal később úgy döntött a család, hogy ideje elkezdenem a némettanulást is. Kaptam egy kemény fedelű, vékony könyvet. Ismerős képek és értelmetlenül egymáshoz tapasztott betűk voltak benne: Es war einmal... Hogy Hófehérkéről szól a történet, azt persze hamar kitaláltam.

Ha azt a fordulatot látja egy hírben a politika iránt érdeklődő olvasó, hogy "a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentése", hacsak maga nem üzletember, már lapoz is tovább. Több jó okból. Mégse tegye.

Előző írásomban (Nyelvünk ősi vére, Magyar Narancs, 2013. december 19.) egy eléggé elterjedt felfogással vitatkozva amellett érveltem, hogy a nyelv és a nép története nem ugyanaz: a "gének" tehát nem igazolhatják a nyelvek rokonságát. A bölcsek szerint egy nemzet genetikai és kulturális azonossága sokféle történeti hatás eredője, viszont a nyelvrokonság nem lehet sokféle, hisz, mint tudjuk, anya is csak egy van. Tehát vagy a sumerok a rokonaink, vagy a tundrai nyenyecek - nem lehet egyszerre két helyre behúzni az ikszet.

James Carville, Bill Clinton 1992-es győzelmének egyik kovácsa a Little Rock-i demokrata főhadiszálláson három "gondolatot" függesztett a falra: "Változást, vagy ugyanazt tovább?" "A gazdaság, hülye!" "Nem elfelejteni: egészségbiztosítás!" A második szállóigévé vált.

Beteljesüléséhez közeledik a takarékszövetkezeti szektor bekebelezésének ördögi terve: már semmi nem akadályozhatja meg, hogy a magyar bankpiac szerény, ám nyerőnek kikiáltott szegmense egy előre kiszemelt magáncsoport irányítása alá kerüljön.

Tamás a Pinka poharazóban itta a csapolt soproni ászokot, az elsőt. A horvátnádaljai ászok csak később érkeznek, testületileg. Nemrég ért véget a megyekettes meccs, egynullra lezúzták Csákánydoroszlót, és maradtak a dobogón; sokan már a megyeegyben látták a csapatot, onnan meg már csak pár ugrás a Rohonci út - reszkess, Hali!

Áttörésként ünnepelte a pszichológia tudománya, amikor 2005-ben a nagy tekintélyű szaklapban, az American Psychologistban megjelent Barbara Fredrickson és Martial Losada Pozitív affektusok és az emberi virágzás komplex dinamikája c. cikke, amelyben a szerzők a káoszelmélet matematikai diszciplínáját alkalmazzák. A cikk fő eredménye egy konstans: 2,9013.

A fordító grafomán. Pont olyan, mint Esterházy Péter másolószerzetese, aki munkája végeztével "kiront a cellájából egy (kivont) gyönyörű Pascal-idézettel, hallgatná meg 'valaki', milyen szépet írt, ő, most..." (A kitömött hattyú, Magvető, 1988). Idéztem is ezt egyszer, de bár ne tettem volna, mert egy idősebb, tehát szigorú, de igazságos pályatárs a fejemre olvasta, hogy el vagyok telve magamtól.

Valóban olyan sokk érte volna a Nyugatot akkor, amikor Viktor Janukovics kormánya nem írta alá az unióval a társulási szerződést? A nyugati kormányok ettől váltak volna oly tanácstalanná? És vajon ez indokolná - az azóta kibontakozó kijevi események ellenére - a komolyabb külföldi reakciók hiányát is?

A miniszterelnök 2011 szeptemberében bejelentette az IMF-EU-hitelek visszafizetését. Végre, dobbant meg a biztos pártválasztók felének a szíve - de aztán mégis újra beálltunk a sorba egy új IMF-hitelért. Nem, nem a globális ellenségképünk változott, csak éppen az európai adósságválság és az unortodox intézkedéseink miatt rosszul mentek a dolgaink, így pár hónapra felfüggesztettük a szabadságharcot.

- Mon ami - fejtegetem a Fizetőpincérnek -, hosszas tapogatózás után, a helyszínrajz vázlatos lefektetése és a figurák pasztelles felléptetése végeztével szerintem legfőbb ideje, hogy végre belevágjak az Első Számla kiegyenlítésekor ígért vállalkozásomba, és elkezdjem ezen ivószoba kandi szájú közönsége és mindenekelőtt a magam szórakoztatására sorsdöntőnek ígérkező előadás-sorozatomat a nemzetközi, de legkivált a Magyar Mámor történetéről. És eljött az ideje a mai első fröccsnek is.

2012-ben, a piacgazdaságokra jellemző (kétszintű) bankrendszer létrehozásának negyedszázados évfordulóján több konferencián is felidéztem a 80-as évek reformfolyamatának e fontos állomását. Akkor még csak sejtettem, ami mára bizonyossá vált: az Orbán-kormány abba az állapotba formálja vissza a gazdaság pénzellátására szolgáló bankszektort, amelyből akkoriban elkezdték kiemelni.

Milyen szomorú is a sí. Ha szóba kerül, mostanában mindenki azonnal Michael Schumacher szörnyű balesetére gondol, pedig itt van már a nyakunkon Szocsi. Azt persze nem tudom, miért kellene Szocsi miatt jókedvűnek lenni, talán csak azért, mert úttörő koromban azt hittem, ott van Artyek mellett, ahol oly vidám az élet.