Egotrip

Futballhuligán-diplomácia

A magyar-román rangadót kísérő közel sem szívderítő jelenetek, majd a Puskás-stadion elé kiömlő nemzeti fekália rádöbbenthette volna a kormányzó pártot, hogy a társadalom ellenében egyfajta magánhadseregként dédelgetett futballhuligánok még a fejükre nőhetnek, s egyszer majd választaniuk kell közöttük és a rendőrség között. De a jelek szerint az esetből most sem tanultak.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. április 29.

Párhuzamos kivégzések

Simor Andrást és a Nemzeti Bank vezetését a kormány régóta vegzálta, csúf eszközökkel: lecsökkentette fizetéseiket, a felügyelőbizottsággal piszkáltatta, végül mondvacsinált ürüggyel rájuk uszította a számvevőszéket (utóbbi azt is világossá tette, hogy az ÁSZ-nál már rég nincs szó valódi függetlenségről).

A Giovine Italiától a Boolean searchig - 2.

E. L. Voynich Bögölye tárgyában kapirgáltunk az előző részben, s ezt annak a meglepő ténynek a konstatálásával zártuk, hogy a világ nyugati felén hamarosan elfelejtett regény a forradalom előtti Oroszországban páratlanul népszerűvé vált, egy forradalmi nemzedék evangéliumává: 1917-ig tíz kiadást ért meg orosz fordításban.
  • Takács Ferenc
  • 2013. április 7.

Nem vicc

Egy angol humorkutató írta egyszer, hogy a nyelvi humorról való tudományos értekezés olyan, mint a béka élveboncolása: az ember gyomra kifordul tőle, a béka meg belehal.

Hegygörgető, Fahorgasztó, Kőgyúró

A hetvenes évek elején láttam először közelről karfiolfülű embert. Hatéves lehettem, nagyapám kertjében valamiért ott tébláboltam egy összejövetelen, harsányan nevető bácsik körében. Nagyapám nyilván észrevette, mit nézek folyton, mert kézen fogott és odavitt a fülhöz, bemutatott: az unokám.

Alkotmány és lakókönyv

Bulgakov Iván, a rettentő című komédiájának egy régi, még jóval a rendszerváltás előtti előadásában Bunsa, a házmester, aki berúgva maga Iván cár, valahogy így őrjöngött: "Felnégyellek! Olajban főzlek meg! És... és beírlak a lakókönyvbe!"
  • Mérő László
  • 2013. március 23.

Munkaalapú gazdaság

Ha hinni lehet a magyar társadalom forradalmi átalakulását hirdető kormányzati kommunikációnak, akkor közel három éve ezt építjük. Önök észrevettek vagy éreznek ebből már valamit? Egyáltalán, mi is az, amit éreznünk kellene, mit jelent pontosan a munkaalapú gazdaság?
  • Pete Péter
  • 2013. március 14.

Apokalipszis vagy Mennyei Jeruzsálem

Józan okoskodással is belátható, s a politikatudomány sem mond mást, mint hogy a szavazók tömegének viselkedésére adott egytényezős magyarázatok csak korlátozott érvényűek. Amikor döntünk egy kormány, egy párt vagy pártvezér mellett vagy ellen, a rezsitől a tandíjig, a zászlótól a világnézetig, a nagypapa háborús élményeitől a személyes részvételből kinövő lojalitásig rengeteg indítóokot veszünk figyelembe, persze nem föltétlenül apránként mérlegelve.
  • Balázs Zoltán
  • 2013. március 14.

Orbán tizenöt perce Moszkvában

A Kremlnek mindig is egyértelmű véleménye volt Orbán Viktorról és a Fideszről: nem vette annyira komolyan, mint a lengyel Kaczynski fivéreket és pártjukat, a PiS-t vagy a román elnököt, Traian Basescut. Inkább ignorálta a magyar politikai jobboldalt, s ezzel Magyarország lekerült az orosz politika térképéről.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. március 7.

A futball ábécéje

A lelátó egyes részeit kell javítgatni ahhoz, hogy a repedezett betont ne tudják felszedni a rosszindulatú szurkolók, s azt bedobálva nehogy kárt tehessenek valakiben. (Domonyai László, az MTK ügyvezető igazgatója) Ki az a hülye, aki erre kimegy? (bejegyzés egy szurkolói fórumon, a decemberben, mínusz nyolc fokban rendezett MTK-Debrecen-kupameccs után) Én. (én) Újmeccsekalja (Szakács János szíves szóbelije)