tévésmaci

A papagáj története

  • tévésmaci
  • 2023. augusztus 30.

Film

Amikor Sztupa és Troché az eredeti tervek szerint visszavonult volna a parkavató ünnepségről, nem történt semmi.

Troché táncolt, Sztupa meg még mindig a központi pálinkásbutik pultját támasztotta Jakéval. Mindegyikük előtt egy pohár szörp, igazi szörp, málnasűrítmény szódavízzel. Túlzás lenne állítani, hogy beszélgettek, időnként odavetettek egymásnak egy-egy félmondatot, amelyet a külső szemlélő akár jelentőségteljesnek is gondolhatott, aztán vagy az volt, vagy nem. Minden­esetre az utolsó ilyet Jake engedte el: bátor a haverod, bökött az állával a táncparkett közepe felé. Sztupának ekkor már rég feltűnt, hogy mi folyik ott. Troché táncolt. Nekiszilajodva forgatta partnerét, s nem maradt viszonzatlan a hevülete, lassan szabályos kör formálódott körü­löttük, akik eddig táncoltak, most már csak az zene ütemére topogva és tapsolva nézték Troché és partnere lenyűgöző táncát. A nő könnyű búzakék ruhát viselt, apró és ritka sárga virágmintával, a ruha is és a vörös haja is jelentős késéssel úszott a levegőben a teste után, olyan volt az egész, mint egy túlpörgetettségében kockáira hulló film, egy elragadtatott álomjelenet. Mivel már a visszavonulás tervezett ideje volt, sorra érkeztek a fiúk a pálinkásbutikhoz, Pintér, Mráz, a Herbstsommer fivérek, ott volt már mindenki, Ómafa is nagy aggodalmas pofával. Abigail Golonka, mondta Sztupának, mintha az nem tudná. Ebből baj lesz. Golonka talán már holnap visszatér. Sztupának szeme sem rebbent, de látszott rajta, hogy gondolkozik erősen. Jake elköszönt, itthon vagyok még egy ideig, tudjátok, hogy hol találtok, szerintem fogtok is keresni (magával vitte a szörpös poharat). Mindenki Sztupát figyelte, hogy mondja már ki a tutit, hogy akkor mit kell csinálni, mi lesz holnap, van-e terv. Nem volt terv, de Sztupa ezt nem akarta elárulni, ezért belekezdett valami mondókába, melyből a végére talán egy terv is kikerekedhetett volna, vagy legalább kicsit megnyugtat mindenkit, de az első szónál már a könyökét rángatta Ómafa, oda nézz! Sztupa oda akart nézni, tehát megkérdezte, hogy hova. Oda, a parkettra! Ott megint rendben táncolt a közönség, a fáradhatatlan zenészek a pavilonban egy aktuális slágert kezdtek épp. Sztupa is rögtön látta, hogy mit kell látnia, a hiányt, Troché és a kék ruhás nő már nem voltak ott. Megszöktek valahová. Rosszabb, mint gondoltuk, sóhajtott Ómafa, a fiúk a cipőjük orrát nézték, rugdosták a gyöngykavicsot, hát, jöjjön, aminek jönnie kell. Minden mégsem jött, aminek kellett volna. Jimmy Golonka másnap nem tért vissza a városba. Mindegy, majd visszatér valamikor, és akkor… de a harmadik napon sem tért. Troché azonban előkerült, fáradtnak tűnt, de még mindig a föld fölött járt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.