Troché táncolt, Sztupa meg még mindig a központi pálinkásbutik pultját támasztotta Jakéval. Mindegyikük előtt egy pohár szörp, igazi szörp, málnasűrítmény szódavízzel. Túlzás lenne állítani, hogy beszélgettek, időnként odavetettek egymásnak egy-egy félmondatot, amelyet a külső szemlélő akár jelentőségteljesnek is gondolhatott, aztán vagy az volt, vagy nem. Mindenesetre az utolsó ilyet Jake engedte el: bátor a haverod, bökött az állával a táncparkett közepe felé. Sztupának ekkor már rég feltűnt, hogy mi folyik ott. Troché táncolt. Nekiszilajodva forgatta partnerét, s nem maradt viszonzatlan a hevülete, lassan szabályos kör formálódott körülöttük, akik eddig táncoltak, most már csak az zene ütemére topogva és tapsolva nézték Troché és partnere lenyűgöző táncát. A nő könnyű búzakék ruhát viselt, apró és ritka sárga virágmintával, a ruha is és a vörös haja is jelentős késéssel úszott a levegőben a teste után, olyan volt az egész, mint egy túlpörgetettségében kockáira hulló film, egy elragadtatott álomjelenet. Mivel már a visszavonulás tervezett ideje volt, sorra érkeztek a fiúk a pálinkásbutikhoz, Pintér, Mráz, a Herbstsommer fivérek, ott volt már mindenki, Ómafa is nagy aggodalmas pofával. Abigail Golonka, mondta Sztupának, mintha az nem tudná. Ebből baj lesz. Golonka talán már holnap visszatér. Sztupának szeme sem rebbent, de látszott rajta, hogy gondolkozik erősen. Jake elköszönt, itthon vagyok még egy ideig, tudjátok, hogy hol találtok, szerintem fogtok is keresni (magával vitte a szörpös poharat). Mindenki Sztupát figyelte, hogy mondja már ki a tutit, hogy akkor mit kell csinálni, mi lesz holnap, van-e terv. Nem volt terv, de Sztupa ezt nem akarta elárulni, ezért belekezdett valami mondókába, melyből a végére talán egy terv is kikerekedhetett volna, vagy legalább kicsit megnyugtat mindenkit, de az első szónál már a könyökét rángatta Ómafa, oda nézz! Sztupa oda akart nézni, tehát megkérdezte, hogy hova. Oda, a parkettra! Ott megint rendben táncolt a közönség, a fáradhatatlan zenészek a pavilonban egy aktuális slágert kezdtek épp. Sztupa is rögtön látta, hogy mit kell látnia, a hiányt, Troché és a kék ruhás nő már nem voltak ott. Megszöktek valahová. Rosszabb, mint gondoltuk, sóhajtott Ómafa, a fiúk a cipőjük orrát nézték, rugdosták a gyöngykavicsot, hát, jöjjön, aminek jönnie kell. Minden mégsem jött, aminek kellett volna. Jimmy Golonka másnap nem tért vissza a városba. Mindegy, majd visszatér valamikor, és akkor… de a harmadik napon sem tért. Troché azonban előkerült, fáradtnak tűnt, de még mindig a föld fölött járt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
