Két éve még nem hittük volna például, hogy az élet lehet ugyanolyan, mint előtte. Most meg (bizonyos szempontból) ugyanolyanabb, mint valaha. Hogy reziliencia ez vagy épp csak becsípődött izommemória, azt majd az idő megmondja, de érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan kritizálja egyre harsányabban a média és a művészet korunk meghatározó mozgalmait. Itt van mindjárt Johnny Depp sokat emlegetett felszabadítása, ami alapjaiban rengette meg a cancel culture abszolutizmusát, de most már bátran lehet diákmolesztálási ügyről is olyan filmet csinálni, ahol a gimnazista lányt állítják be fő gonosznak.
A közhangulatba mártott lakmuszpapír pedig meglehetős kárörvendést és cinizmust mutat, amikor egy feminista Barbie film kapcsán az akadémia a maga isteni humorával sem a rendezőnőnek, sem a színésznőnek nem szavaz Oscar-díj-jelölést, csakis Kennek. Talán a (több ezer éves egyeduralomra válaszul érkező) elmúlt 15–17 évnyi szörnyű háttérbe szorulásainak és elnémításainak lassan vége, és a férfi név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Ezzel kecsegtet a következő hetek mozi- és streamingkínálata is, amely megérezvén a tavaszt, tesztoszteront pumpáló tartalmak buja szelekcióját tárja elénk. Észveszejtő robbantások, autóversenyek, lövöldözések, izzasztó édes hármas, önmagukkal viaskodó rendőrök és egymást halomra ölő plüssállatok. A vérbőség zavara ez, csak győzzük kiválogatni a legjobbakat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
