Interjú

„Néha túl sokat beszélek”

Jessica Chastain filmsztár

Film

A világ egyik legismertebb színésznője, erős, független nők sokoldalú megformálója. Az Oscar-díjas amerikai sztárral a San Sebastián-i filmfesztiválon beszélgettünk a hollywoodi filmekről és a független alkotásokról, a színészek sztrájkjáról, de szóba került a gyerekkora és a bevásárlás is.

Magyar Narancs: Beszélgetésünk apropója Michel Franco mexikói rendező Memory című film­drámája, amelyet a 71. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. Az alacsony költségvetésű filmben egy szociális gondozót játszol, aki beleszeret egy Alzheimer-kórban szenvedő férfiba. Hová helyezed ezt a filmet a pályádon?

Jessica Chastain: Életem egyik legmeghatározóbb munkája. Valaki nemrég megkérdezte tőlem, hogy mi a legkedvesebb tiné­dzser­kori emlékem. Ahogy végigmentem a kamaszkoromon, rájöttem, hogy vannak bizonyos emlékek, amelyekre úgy tekintek, mintha azok határoznák meg, hogy ki vagyok. De van egy csomó olyan is, amit megpróbálok elfelejteni. Nem azért, mert olyan rosszak, hanem inkább azért, mert nem akarok a múltba ragadni. Számomra az élet igazi örömét az adja, hogy minden egyes nap, amikor felébredek, megtervezhetem, hogy mit fogok csinálni az adott napon. Egyszerűen képtelen lennék elviselni, ha egyetlen helyzetbe ragadnék bele. Megpróbálok tenni az ellen, hogy az emlékeim vagy a múltban történt dolgok gátat szabjanak bizonyos dolgoknak a jelenemben.

MN: Egy valaha molesztált, alkoholizmusát elhagyott nőt játszol, aki felszámolta a gyermekkorát: megszakította kapcsolatát az édesanyjával, tizenhárom éve letette a poharat, de traumatikus emlékeit máig nem tudta felszámolni. Hogyan készülsz egy ilyen szerepre?

JCH: Azt hiszem, mielőtt bementem a forgatásra, már a lehető legvalóságosabbá tettem az egészet. Tudtam, hogy mi Sylvia kedvenc színe. Pontosan átvettem, hogy milyenek voltak a gyermekkorának bizonyos mozzanatai, milyen érzések kavarogtak benne, milyen lehetett néhány dolog, amit átélt, mielőtt letette a poharat, hogyan foganhatott meg a lánya, hogy tudta-e egyáltalán, hogyan esett teherbe. Mindezekre tényleg választ kellett adnom. De aztán amikor már ennyi időt töltesz a képzeletedben, egyszer csak meg tudsz feledkezni mindezekről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.