Interjú

„Néha túl sokat beszélek”

Jessica Chastain filmsztár

Film

A világ egyik legismertebb színésznője, erős, független nők sokoldalú megformálója. Az Oscar-díjas amerikai sztárral a San Sebastián-i filmfesztiválon beszélgettünk a hollywoodi filmekről és a független alkotásokról, a színészek sztrájkjáról, de szóba került a gyerekkora és a bevásárlás is.

Magyar Narancs: Beszélgetésünk apropója Michel Franco mexikói rendező Memory című film­drámája, amelyet a 71. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. Az alacsony költségvetésű filmben egy szociális gondozót játszol, aki beleszeret egy Alzheimer-kórban szenvedő férfiba. Hová helyezed ezt a filmet a pályádon?

Jessica Chastain: Életem egyik legmeghatározóbb munkája. Valaki nemrég megkérdezte tőlem, hogy mi a legkedvesebb tiné­dzser­kori emlékem. Ahogy végigmentem a kamaszkoromon, rájöttem, hogy vannak bizonyos emlékek, amelyekre úgy tekintek, mintha azok határoznák meg, hogy ki vagyok. De van egy csomó olyan is, amit megpróbálok elfelejteni. Nem azért, mert olyan rosszak, hanem inkább azért, mert nem akarok a múltba ragadni. Számomra az élet igazi örömét az adja, hogy minden egyes nap, amikor felébredek, megtervezhetem, hogy mit fogok csinálni az adott napon. Egyszerűen képtelen lennék elviselni, ha egyetlen helyzetbe ragadnék bele. Megpróbálok tenni az ellen, hogy az emlékeim vagy a múltban történt dolgok gátat szabjanak bizonyos dolgoknak a jelenemben.

MN: Egy valaha molesztált, alkoholizmusát elhagyott nőt játszol, aki felszámolta a gyermekkorát: megszakította kapcsolatát az édesanyjával, tizenhárom éve letette a poharat, de traumatikus emlékeit máig nem tudta felszámolni. Hogyan készülsz egy ilyen szerepre?

JCH: Azt hiszem, mielőtt bementem a forgatásra, már a lehető legvalóságosabbá tettem az egészet. Tudtam, hogy mi Sylvia kedvenc színe. Pontosan átvettem, hogy milyenek voltak a gyermekkorának bizonyos mozzanatai, milyen érzések kavarogtak benne, milyen lehetett néhány dolog, amit átélt, mielőtt letette a poharat, hogyan foganhatott meg a lánya, hogy tudta-e egyáltalán, hogyan esett teherbe. Mindezekre tényleg választ kellett adnom. De aztán amikor már ennyi időt töltesz a képzeletedben, egyszer csak meg tudsz feledkezni mindezekről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.