Interjú

„Néha túl sokat beszélek”

Jessica Chastain filmsztár

Film

A világ egyik legismertebb színésznője, erős, független nők sokoldalú megformálója. Az Oscar-díjas amerikai sztárral a San Sebastián-i filmfesztiválon beszélgettünk a hollywoodi filmekről és a független alkotásokról, a színészek sztrájkjáról, de szóba került a gyerekkora és a bevásárlás is.

Magyar Narancs: Beszélgetésünk apropója Michel Franco mexikói rendező Memory című film­drámája, amelyet a 71. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. Az alacsony költségvetésű filmben egy szociális gondozót játszol, aki beleszeret egy Alzheimer-kórban szenvedő férfiba. Hová helyezed ezt a filmet a pályádon?

Jessica Chastain: Életem egyik legmeghatározóbb munkája. Valaki nemrég megkérdezte tőlem, hogy mi a legkedvesebb tiné­dzser­kori emlékem. Ahogy végigmentem a kamaszkoromon, rájöttem, hogy vannak bizonyos emlékek, amelyekre úgy tekintek, mintha azok határoznák meg, hogy ki vagyok. De van egy csomó olyan is, amit megpróbálok elfelejteni. Nem azért, mert olyan rosszak, hanem inkább azért, mert nem akarok a múltba ragadni. Számomra az élet igazi örömét az adja, hogy minden egyes nap, amikor felébredek, megtervezhetem, hogy mit fogok csinálni az adott napon. Egyszerűen képtelen lennék elviselni, ha egyetlen helyzetbe ragadnék bele. Megpróbálok tenni az ellen, hogy az emlékeim vagy a múltban történt dolgok gátat szabjanak bizonyos dolgoknak a jelenemben.

MN: Egy valaha molesztált, alkoholizmusát elhagyott nőt játszol, aki felszámolta a gyermekkorát: megszakította kapcsolatát az édesanyjával, tizenhárom éve letette a poharat, de traumatikus emlékeit máig nem tudta felszámolni. Hogyan készülsz egy ilyen szerepre?

JCH: Azt hiszem, mielőtt bementem a forgatásra, már a lehető legvalóságosabbá tettem az egészet. Tudtam, hogy mi Sylvia kedvenc színe. Pontosan átvettem, hogy milyenek voltak a gyermekkorának bizonyos mozzanatai, milyen érzések kavarogtak benne, milyen lehetett néhány dolog, amit átélt, mielőtt letette a poharat, hogyan foganhatott meg a lánya, hogy tudta-e egyáltalán, hogyan esett teherbe. Mindezekre tényleg választ kellett adnom. De aztán amikor már ennyi időt töltesz a képzeletedben, egyszer csak meg tudsz feledkezni mindezekről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.