vaklárma

Nézőpontunk holtterében

Film

Így higgyünk el akármit, még a saját szemünknek is. 

Képzeljenek el egy mentálisan beteg, csúnyácska tinédzser fiút; mindenki félrenéz, ha meglátja, jó családba született ugyan, de ott sem foglalkoznak vele. Az anyja nincs is a képben, apját kizárólag az óriáscége vezetése érdekli, s persze a barátja, akivel minden projekten együtt dolgoznak és a (egyébként családi) vállalkozás jövőjét is vele tervezi a fia helyett. A szerencsétlen pária utolsó mentsvára az egyetlen nővére, aki (maga is nem kevés apakomplexusról árulkodva ezzel) fülig szerelmes a papa haverjába, és semmi más nem érdekli. Képzeljék el, amint ez a fiú térdre rogyva könyörög az apjának, hogy szeresse, az pedig magasról tesz rá. Valóban nem lenne bennünk semmi megértés, ha azt olvasnánk, hogy a fiú végső elkeseredésében utolsó eszközének a gyilkolást érezte? Nem, ez nem a Hogyan készült: Az iskolai lövöldöző című epizódja, hanem a Gladiátor Commodus császára, aki felé rendre elmulasztjuk alkalmazni híres empátiánkat, amint feltűnik a színen Russell Crowe (mondjuk, az vesse ránk az első követ, aki nem felejt el mindent, amint meglátja). Pedig érthető a gyilkos frusztráció, ezerszer láttunk már ilyet. Ha nem kapjuk meg a szeretetet azért, akik vagyunk, más viszont megkapja azért, mert remek katona, erényes, vagy jó lovas, olyan mellkasa van, hogy visszapattannánk róla, az izzadságtól fénylő karjai láttán meg… szóval, ha nem kapjuk meg a szeretetet feltétel nélkül, akkor be fogjuk hajtani félelemkeltéssel.

A film november 14-én mozikba érkező nagy költségvetésű visszatapsoltatása szintén az apa-fiú kapcsolatra épül majd, de azért nem kell aggódni, lesz benne elég vér, por és CGI majom ahhoz, hogy ne kelljen mélyebbre merészkednünk érzelmileg az „erő és becsület” jól hangzó csatakiáltásánál. Még úgy sem, hogy az új részben az érzelmes férfiak legérzelmesebbje, az angyali mosolyú Paul Mescal utánozza majd Crowe-t.

Persze nevethetünk, akár fel is háborodhatunk a felvetésen, hogy a császár lett volna a valódi áldozat, de csak úgy számít fő gonosznak a Joaquin Phoenix játszotta Commodus, ahogy a nagymacska, ha az antilopról nézünk dokumentumfilmet. Amint az oroszlánról szól a műsor, mindjárt annak szurkolunk, hogy elkapja a prédát, és legyen végre ennivaló az éhező kölykeinek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.