Képzeljenek el egy mentálisan beteg, csúnyácska tinédzser fiút; mindenki félrenéz, ha meglátja, jó családba született ugyan, de ott sem foglalkoznak vele. Az anyja nincs is a képben, apját kizárólag az óriáscége vezetése érdekli, s persze a barátja, akivel minden projekten együtt dolgoznak és a (egyébként családi) vállalkozás jövőjét is vele tervezi a fia helyett. A szerencsétlen pária utolsó mentsvára az egyetlen nővére, aki (maga is nem kevés apakomplexusról árulkodva ezzel) fülig szerelmes a papa haverjába, és semmi más nem érdekli. Képzeljék el, amint ez a fiú térdre rogyva könyörög az apjának, hogy szeresse, az pedig magasról tesz rá. Valóban nem lenne bennünk semmi megértés, ha azt olvasnánk, hogy a fiú végső elkeseredésében utolsó eszközének a gyilkolást érezte? Nem, ez nem a Hogyan készült: Az iskolai lövöldöző című epizódja, hanem a Gladiátor Commodus császára, aki felé rendre elmulasztjuk alkalmazni híres empátiánkat, amint feltűnik a színen Russell Crowe (mondjuk, az vesse ránk az első követ, aki nem felejt el mindent, amint meglátja). Pedig érthető a gyilkos frusztráció, ezerszer láttunk már ilyet. Ha nem kapjuk meg a szeretetet azért, akik vagyunk, más viszont megkapja azért, mert remek katona, erényes, vagy jó lovas, olyan mellkasa van, hogy visszapattannánk róla, az izzadságtól fénylő karjai láttán meg… szóval, ha nem kapjuk meg a szeretetet feltétel nélkül, akkor be fogjuk hajtani félelemkeltéssel.
A film november 14-én mozikba érkező nagy költségvetésű visszatapsoltatása szintén az apa-fiú kapcsolatra épül majd, de azért nem kell aggódni, lesz benne elég vér, por és CGI majom ahhoz, hogy ne kelljen mélyebbre merészkednünk érzelmileg az „erő és becsület” jól hangzó csatakiáltásánál. Még úgy sem, hogy az új részben az érzelmes férfiak legérzelmesebbje, az angyali mosolyú Paul Mescal utánozza majd Crowe-t.
Persze nevethetünk, akár fel is háborodhatunk a felvetésen, hogy a császár lett volna a valódi áldozat, de csak úgy számít fő gonosznak a Joaquin Phoenix játszotta Commodus, ahogy a nagymacska, ha az antilopról nézünk dokumentumfilmet. Amint az oroszlánról szól a műsor, mindjárt annak szurkolunk, hogy elkapja a prédát, és legyen végre ennivaló az éhező kölykeinek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
