"Csalódtam Tarantinóban" - Peter Biskind filmes újságíró az Oscarról

Film

Egy könyv is elég volt, hogy Spielbergtől Lucasig, Coppolától Altmanig a hetvenes évek összes zsenije berágjon rá. Altman a halálát kívánta, Coppola megsértődött. Az Easy Riders, Raging Bulls szerzőjével, Hollywood és a függetlenek szakértőjével, Peter Biskinddel beszélgettünk a régi időkről és a ma esedékes Oscar-díjakról.


magyarnarancs.hu: Easy Riders, Raging Bulls című könyvében sorra vette a hetvenes évek hollywoodi nemzedékének, az „új-hollywoodi” generációnak az ügyes-bajos dolgait; az elszabadult egókat, a piszkos pénzügyeket, a nem túl dicső nőügyeket, a drogügyeket, a nyerteseket és a veszteseket. Az önmegsemmisítők és lecsúszottak: William Friedkin, Peter Bogdanovich, Paul Schrader. Akik túlélték és még mindig hasítanak: Lucas, Scorsese, Spielberg. Valahol középen: Coppola. Elég lehangoló kép, különösen, hogy Spielberg, Lucas és Scorsese immár régóta a piacnak dolgoznak.

Peter Biskind: Spielberg esetében ez aligha tekinthető változásnak, hiszen ő a kezdetektől fogva a piacnak dolgozott. Sosem csinált titkot belőle, és ez rendben van így. Lucasnak volt egy rövidke avantgárd korszaka, bele is bukott majdnem, úgyhogy az American Graffiti óta ő is a piacból él. Scorsese szerintem más tészta, ő mind a mai napig a saját feje után megy. Ha ez találkozik a piaccal, jó, ha nem, úgy is jó. Azt mondta nekem egyszer, hogy minden zsánerben ki akarja próbálni magát, ez a legfőbb célja. Őt ez izgatja, Hollywood, és a hollywoodi műfajok. Egész jól elboldogul ezzel az életre szóló projekttel. Becsúsznak olykor csapnivaló filmek, például a Viharsziget, ami szerintem nagyon rossz volt, de hát ez megesik mindenkivel. Nem mindig talál be, de amikor igen, az még mindig üt. A hetvenes évek figurái közül számomra ő tűnik a legtartósabb tehetségnek.

magyarnarancs.hu: Peter Bogdanovich, akiről nem túl hízelgő képet festett a könyvében, elég hevesen kikelt ön ellen, amikor vele beszélgettünk (interjúnk Bogdanovich-csal itt). Gondolom, kapott még cifrábbakat is a könyv többi szereplőjétől.

PB: Hadd kérdezzem meg, merő kíváncsiságból, mikor beszélt Bogdanovich-csal?

magyarnarancs.hu: 2011-ben.

PB: Öt éve írtam a Vanity Fairnek egy nagyobb anyagot A Maffiózókról (Bogdanovich játszott a sorozatban -  a szerk.). Összefutottunk egy partin, és újra bemutattak minket egymásnak. Úgy tűnt, megbocsájtott, de ezek szerint nem. Gyakran megesik az ilyesmi; a kézfogás baráti, de a sérelmek tovább élnek.

magyarnarancs.hu: És a többiek? Coppola, Spielberg, Lucas, Friedkin, Schrader?


PB: A könyv szereplői közül sokan megharagudtak. Robert Altman odaáig ment, hogy a halálomat kívánta; a San Francisco Chronicle-ben nyilatkozta, hogy bárcsak meghalnék. Elég kínos volt, mert itt-ott összefutottam egyikükkel-másikukkal különféle hollywoodi rendezvényeken. Coppola nem volt hajlandó kezet fogni velem, Schrader, akibe szintén belefutottam egy partin, látványosan ki volt akadva, Friedkin viszont, úgy hallottam, kellő derűvel fogadta a dolgot. Értem én, hogy mi borította ki őket; valaki, talán életükben először, nem a megszokott módon, nem istenekként beszélt róluk. Ismeretlen volt számukra a kritika. Ahány sajtóssal körülveszik magukat, nem is csodálom.

magyarnarancs.hu: Spielbergből, aki a Cápával feltalálta a nagy nyári popcornmozit, idővel előtört a tanítóbácsi, a történelmi témákat méltósággal megközelítő, fontos filmek készítője. A Lincoln 12 Oscar-jelölése azt bizonyítja, hogy Hollywood még ennyi év után is könnyen elérzékenyül a spielbergi eposzok láttán.

P.B.: Még mielőtt megkérdezi, szerintem ki fog nyerni, gyorsan elmondom, melyik film fog. Az Argó-akció. Néhány hónapja még a Lincolnra tettem volna a pénzem; minden amellett szólt – Spielberg-rendezés, erős forgatókönyv, nagyszerű színészek -, hogy a Lincoln fog tarolni. Azóta viszont a kezdeti lelkesedés udvarias nagyrabecsüléssé szelídült; mindenki nagy tisztelettel, ám különösebb lelkesedés nélkül nyilatkozik a filmről. Már egy ideje mindenki azt szajkózza, hogy Affleck-filmje, Az Argo-akció fog nyerni. Könnyedebb film, a drámába egy komikus hollywoodi szálat is beleszőttek.  Ezzel sem a Lincoln, sem a másik egykori nagy esélyes, a Zero Dark Thirty nem versenyezhet. Az utóbbit ráadásul rengeteg kritika érte a CIA által alkalmazott kínzások bemutatásáért. És ennyi elég is, hogy elvérezzen az Oscaron. (Cikkünk a 2013-as Oscarról itt olvasható!)

magyarnarancs.hu: Az Oscart Hollywood adja Hollywoodnak; az nyer, aki a leginkább eltalálja az átlagszavazó ízlését. E tekintetben változott valami a színfalak mögött?

PB: Új trend nincsen. Politika és kampányolás – az van. Továbbra is ezek a kulcsszavak. Talán annyi változott, hogy az elmúlt évben az Amerikai Filmakadémia (ennek a szervezetnek a tagjai adják az Oscart – a szerk.) rendezői brancsa sok új és sok nem amerikai rendezőt fogadott a soraiba. Ennek köszönheti szerintem Haneke filmje, a Szerelem is, hogy nem csak a legjobb idegennyelvű film, de a legjobb film és a legjobb rendező kategóriában is jelölést kapott. Ha rajtam múlna, én Hanekének adnám a legjobb rendezőnek járó Oscart.


magyarnarancs.hu: Down and Dirty Pictures címmel egész könyvet szentelt a kilencvenes években felvirágzó amerikai független filmes irányzatnak, melynek Quentin Tarantino és a mögötte álló producerek, az Oscar-kampányolásban mindig élen járó Weinstein-testvérek a legsikeresebb túlélői. Tarantinót szereti Hollywood: a Django elszabadul 5 jelöléssel várja a díjkiosztót.

PB: Tarantino utolsó jó filmje szerintem a Jackie Brown volt. Nem nagyon tetszik az a pálya, amire azóta ráállt. De a Django legalább egy fokkal jobb, mint a Becstelen Brigantyk, amit aztán tényleg ki nem állhattam. Nem tudom, hová tűnt a régi Tarantino, a Kutyaszorítóban vagy a Ponyvaregény rendezője! Mennyi ígéret volt abban a filmesben! Mostanra mintha teljesen elveszett volna ebben a részben maga kreálta ponyvakultúrában. Ami a leginkább meglepett a Djangóban, hogy milyen unalmas. Be nem áll a szájuk a szereplőknek, csak beszélnek és beszélnek. Tarantino mindig sokat beszéltette a szereplőit, de megbízhatóan szállította a frappáns dialógusokat. A Djangóba elég kevés ilyen jutott. Persze, persze, megvannak a maga értékei, a Klu Klux Klan-os jelenet hatalmas, DiCaprio és Samuel Jackson igen jók, bár Waltz műsorszáma kezd unalmassá válni; nácinak jobb volt, mint fejvadásznak. Csalódtam Tarantinóban. Nagy tehetség; bárcsak kidugná már a fejét abból a ponyvalyukból, ahová beásta magát!

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.