Serpenyős almás-mézes palacsinta

Mézzel főzött sárgarépa-főzelék – mert a répa nemcsak édes, hanem a korongokat az arannyal is asszociálják, így a jómód ígéretét is hozza. Gránátalma, amelynek sok magja az érdemeinket testesíti meg. A hal fejét is tartalmazó halétel, ami jó példát mutató vezetőre utal. Nem utolsósorban pedig természetesen a mézbe mártott alma, ami az elkövetkezendő év vágyott édességét hivatott jelképezni. A többi közt ezeket a szimbolikus ételeket szokás fogyasztani az idén szeptember 15-én beköszöntő Ros Hasánakor, vagyis a zsidó újévkor.

A barhesz ilyenkor az egyébként hosszúkás, fonott helyett kerek, mert ez is a teljes, kerek évet és az élet folyamatosságát jelképezi. Világszerte almás sütemények, almás rétesek, almás piték, mézes desszertek kerülnek az ünnepi asztalra, ehhez ad egy ötletet az alábbi, szuperegyszerű palacsinta.

Receptjét 1966. április 10-i számában közölte a The New York Times. Szerzője Craig Claiborne, az újság gasztronómiai rovatának első férfi írója volt, aki 1957-ben vette át az addig szinte kizárólag háziasszonyokat célzó oldal szerkesztését. Az olvasók számára egészen újfajta tartalmat honosított meg: étteremkritikákat, séfportrékat publikált, számos ázsiai és mexikói fogással ismertette meg az akkortájt kulinárisan kimondottan konzervatív ízlésű közönséget.

A ’66-os recept Claiborne elmondása szerint bizonyos David Eyre-től származott, aki akkoriban a Honolulu Magazine főszerkesztőjeként tevékenykedett. Utóbbi pedig állítólag az 1919-es megjelenésű, The Hotel St. Francis Cookbook szakácskönyvben talált receptet frissítette fel. Akármi is a valóság, tény, hogy régi és annál egyszerűbb elkészítési módról van szó: forró, olvasztott vajjal kikent serpenyőbe öntik a palacsintatésztát, amelyet sütőben sütnek meg. A palacsinta megduzzad, mint egy szuflé, a széle enyhén karamellizálódik, ropogós lesz. A tetejét porcukorral szórták meg és citromlével csepegtették. Ennek már egy továbbfejlesztett változata az almás kiadás. Tálaláskor mézet csurgatunk rá. Sáná tova!