Kifejezetten figyelemre méltó lehetne például, ahogy a beszélő (és hangja) nosztalgiaszerűen megőriz valamit a gyermeki, kamaszos rajongás, lelkesedés, komolyság és hűség bájából, ám ez az egyetlen határozottabb, egyedi arcélt kölcsönözni képes vonás is inkább csak ritkaságában vonzó. Egyúttal mintha e régi tapasztalatok mondatai többször, formálás nélkül, egyenesen az eredeti szituációból költöztek volna át a versekbe: "Bárcsak visszanéztél volna, / hogy elveszíthess, / mert nagyon szeretlek téged"; "megtörténhet minden / anélkül, hogy valóban megtörténne". Kezdetben ígéretes sajátosságnak mutatkozik még az ökonomikus, mégis élményszerű miliőábrázolás (cirkusz, egy utca, kastélykert), szimbiózisban a művészettörténeti-építészeti szókincs aktiválásával (Enfilade; Arabeszk; Ornamentika). Mivel azonban - haladva a kötetben - ez is csak alig elvétve szembetűnő és sikeres, inkább alkalmi trükknek, mint domináló poétikai eszköznek tekinthető.
Fenyvesi verseinek jellemző tünete még a túlbiztosító vagy épp összezavaró (néhol reflexszerűnek ható) hangzatosság is: "grafitköldökök medréből / ömöljön a radírmorzsa"; "áttetsző üvegvázába"; "a némaságnak csöndje"; "oroszlánfényű tengerek"; "a lélegzet lövészárkaiban". Erre (is) magyarázatként szolgálhat, hogy a kortársi eszköztár, több jellemző gondolatpanel, látásmód ilyen-olyan mértékű birtoklása és elsajátítása önmagában még nem elegendő vértezet, hiszen nem képes elfedni például az egyéni, személyes, (érdek)feszítő mondandó hiányát sem. Ezért a Tükrök állatainak legtöbb verse ötletszerű, a kötet pedig szinte végig súlytalan marad.
JAK+Prae.hu, 2013, 64 oldal, 2000 Ft
