Kiállítás

A múlt titkai

Brückner János: Magyar emberek tevékenységei

Kritika

Nem sokon múlt, hogy Brückner Jánosból (1984) festőművész lett; az egyébként kémia–biológia tagozaton eltöltött középiskolai évek alatt fordult a rajzolás felé, majd a kétezres évek elején, amikor az ELTE BTK magyar irodalom és filozófia szakán tanult, kezdett el hobbi szinten festegetni.

Egy tanára biztatására megmutatta a képeit művészeknek, akik azt javasolták, tanuljon meg rendesen rajzolni. Fel is vették a Képzőművészeti Egyetemre (amelyet párhuzamosan végzett az ELTE-vel). A 2016-tól Berlinben élő művésznek már több nagy, egyéni kiállítása volt Magyarországon, alapító tagja a Nem mi voltunk! nevű csoportnak, és elsősorban az olyan munkáiról ismert, mint az Akadémikus pénisz (How to Draw an Academic Penis?) vagy azok a pixeles képek, amelyeket a témát nem ismerő kiállításlátogatóknak kellett az instrukciókat követve kiszínezni (pl. Petőfit a PIM-ben, a fiatal Orbán Viktort a Ludwigban).

Brücknert elsősorban a kép státusza érdekli, a festmény és annak digitális „mása” közötti viszony, vagy éppen az az ellentét, amely a digitális kép tökéletessége, illetve a festményeken lévő szándékolt vagy véletlen hibák között feszül. Ahogy mondja: „mindent, amit csinálok” – legyen az performance vagy videómunka – „képként fogom fel”. Az általa „érzelmes realizmusnak” nevezett „stílus” a kelet-európai hagyományból, az abszurdból és a groteszkből ered, nem idegen tőle a humor és az irónia. A kiállításhoz készült katalógusban is Örkény-, illetve Hrabal-idézetek szerepelnek.

A kiállítás helyszíne is idevág, egy nagy (kelet-európai) múlttal rendelkező kétszintes épület. A II. világháború után dobozgyár, majd értelmi fogyatékos gyerekek napközi otthona lett, és tudunk lúgkőoldattal öngyilkosságot elkövető cselédlányról, „árja” és báró tulajdonosról. Az emeleten található a tárlat, ahol 15, az utóbbi pár évben készült festmény, egy installáció, plusz egy hat epizódból álló, csaknem 40 perces videó látható. A művész kiállítási térként használja az előszobaszekrényt és a fürdőszobát, valamint kiterjeszkedik a lépcsőházra is. Ebbe az elrendezésbe kvázi a látogatónak szóló „üzenet” is belefér: a lépcsőn felfelé menve a négy részből, sarkosan kirakott arcot mosolyogni látjuk, míg lefelé ugyanez az arc mélységesen szomorúnak tűnik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.