Kritika

A németül író, szlovák származású Irena Brežná nem ismeretlen a magyar olvasók előtt: 2016-ban jelent meg (ugyancsak Vályi Horváth Erika fordításában) A hálátlan idegen című, önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye.

A 94 éves zalai parasztasszony mesélni kezd. Az nem derül ki, hogy pontosan kinek és miért: nekünk mesél. Csapongó elbeszélésének nincs gátja. Mintha egy nyelvjárásgyűjtés feljegyzéseit olvasnánk, ahol a cselekmény vagy a következetesség másodlagos a történeteket hordozó nyelv mellett.

A hosszú utazás az időben zajlik. Az első vers lírai énje etruszk, és mint a szarkofágon lévő szobor tekintete, „múltat és jövőt / egymásra másolva lát”. Ez a kép később is felötlik, amikor a limesről van szó, újból, halványan, amikor Szűz Máriáról vagy az örök, bibliai szamárról, erősebben a háborúnál és a járványnál.

Női bosszúfilmek és sorozatok – ha néhány évtizede azt mondják a szerelemre és házi szolgálatra kényszerített asszonyoknak, hogy lesz idő, amikor külön kategória nyílik azoknak a mozgóképeknek, ahol erejüket visszaszerző nők rituálisan végzik ki a bántalmazó férfiakat, aznap talán mosolyogva tűrték volna a rendes napi gyomrosokat.

Vajon kifáradhat, kiüresedhet-e az a forma, amelyet Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra zenész, a Soharóza kísérleti énekegyüttes vezetője talált ki, s amelyet catwalk koncertnek nevezve új műfajként, „valahol a színház, a kóruskoncert és az extrém divatbemutató között” határoztak meg. Meg lehet-e közelíteni a 2018-as Az Ügy című előadásuk kirobbanó sikerét? 

Mit is mondhatnánk valakiről, akinek fiktív énje olyanokat tud mondani, hogy „utolsó leheletemig használok zöld fokhagymát”?

Németország legismertebb ismeretlen filmkészítője – mondták róla. Pályája során több mint kilencven filmet készített, többségében kísérleti rövidfilmeket. Művei – amelyekben legtöbbször a képalkotás erejét és lehetőségeit vizsgálja – döntő hatást gyakoroltak a kortárs filmművészetre. A magyar közönség előtt leginkább Christian Petzold alkotótársaként ismert, ezen változtathat most egy kiállítás és vetítéssorozat.

Hiába lett a brit zenekarból arénákat megtöltő szuperprodukció, jó ideje nem sikerült igazán fontos albumot letenniük az asztalra. Ám új nagylemezükről, a Will of the People-ről azt állították a megjelenés előtt, hogy korszakos csúcsmű.

Amikor a kilencvenes évek végén, a BBC minisorozata után a Beatles Anthology nem csak videókazettán és DVD-n jelent meg, de kijött három dupla album is, sokan gondolták, hogy kisöpörték a padlást az Abbey Roadon.

Meglepő a címe e csoportos kiállításnak, de ne számítsunk se humoros, se abszurd anyagra: a kiállítás a „betegség, az egészség, a sérülékenység, a gyógyulás, valamint a gyógyítás és a gondoskodás állapotait” járja körül, egy komor/komoly, igen sok területet érintő anyaggal.

A magyar történelem legvitatottabb korszaka a 2. világháborút közvetlenül megelőző és az az alatti időszak.

Ránk tud-e ijeszteni ez az előadás? Britten operája jó zene, ráadásul okos is: rémtörténet egy tizenkét fokú Leitmotif köré építve, Henry James elbeszélése alapján. A nevelőnő, akit két árva mellé rendeltek ki, szellemeket lát a ház körül: az egykori dada és az egykori inas szellemét.

Dúró Dóra könyvdarálási akciója az elmúlt évadokban több színházi alkotót is megihletett. A hatására készült el a k2 Színház egyszer játszott előadása, a Meseország valakiké 2020 őszén, az FAQ Színház Meseország nem mindenkié című produkciója 2021 őszén, s ugyanekkor az Átriumban Alföldi Róbert és Vári Bertalan közös táncszínházi alkotása is.

„Megoldom” – mondja Tenki Réka a körü­lötte csetlő-botló, mikrofonállvánnyal szerencsétlenkedő Csányi Sándornak. És tényleg megoldja: jó színész és van mikroportja is. Az előadás alatt végig ez a praktikus derű árad belőle, míg partnere továbbra is a kotnyeleskedő rendező szerepében marad.