Amikor pedig bőséggel akadt betevő falat, elkezdték megválogatni, mivel is töltik meg a bendőjüket. A pazar fekvésű, hatalmas kiterjedésű Aquincumi Múzeum régi épületében berendezett nagyszerű időszaki kiállítás pont azt járja körül, mit ettek és ittak e régió lakói a pattintott kőkortól az avar kor végéig.
Nem véletlen ez a lazán kijelölt korszakolás: a múzeum szerencsésen tágra nyitott fókuszába bőven befér a paleolit kortól kezdve a táplálkozási szempontból a csúcspontot (sokaknak az elrettentő ellenpéldát) jelentő római lakomák idején át az addigi civilizációt elsöprő népvándorlás koráig úgyszólván minden. Az interaktivitást sem nélkülöző és a kisiskolás korú látogatóknak is sok élményt kínáló tárlat leginkább azt a kérdést járja körül, mennyiben ragadhatók meg a régmúlt korok étkezési szokásai, ha pusztán az áll rendelkezésre, amit a régész megtalál – akár a főváros kellős közepén. Például a lágymányosi Váli utcában, a lebontott budai Skála romjai alól került elő egy komplett bronzkori étkészlet, amely eleganciában és formagazdagságban simán veri a Kádár-kor szokásos konyhai kerámiakonfekcióját. Ahogy a rendkívül adatgazdag, szellemesen kialakított, szinte alig befogadhatóan sok, érdekfeszítő részletet rejtő fali szöveges információs táblákból is kiderül: a régészet eredményeinek feldolgozása igazi interdiszciplináris munka, amikor az archeobotanikus az analitikai kémikus szakemberekkel karöltve elemezhető maradványokra vadászik ősi cserépleletek néha elszenesedett belsejében.
A tárlat első szakaszában vallatóra fogják a paleolitikum, a neolit időszak, a rézkor, a bronzkor és a vaskor jellegzetes régészeti kultúráinak a Kárpát-medencében egyaránt bőséggel rendelkezésre álló leletanyagát. A nyomok árulkodók! Kiderül belőlük, miből is állt a paleolit étrend (pl. amit a dögevők meghagytak), mikor is kezdték az első, neolit földművesek az étrendjükbe illeszteni a korai, valószínűleg Anatólián át idekerült gabonaféléket (tönkebúzát, alakort és társait). Érdekes látni, hogy történelmünk hajnalán, amikor a kellemesen meleg időt a rézkorban felváltotta egy jóval hűvösebb időszak a Kárpát-medencében, az addig gabonatermesztő népesség is megismerkedik az ínségkoszttal: tölgymakkból is tudtak ehető kenyeret sütni. De hamarosan megérkeztek ide is a bronzkori nagyállattartók, akik már némi evolúciós változás árán többé-kevésbé képesek voltak más állatok tejét is megemészteni. Arra is választ kapunk, hogy mit ittak a Duna mellékének akkoriban is folyton szomjas lakói: nos, ha a vaskori (sőt már a bronzkori) népességet tekintjük, akkor ők bizony, már csak a klimatikus adottságok miatt is, inkább sörösök lehettek. És édesszájúak is voltak: a Balaton környékéről került elő az első, bronzkori epertorta maradványa!
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
