Kritika

Charles Dickenst a televízió szereti a legjobban. Úgy általában minden mozgókép odavan érte, de a televízió mindennél és mindenkinél inkább.

Nemes Csaba a rendszerváltás utáni művészet megkerülhetetlen, jellegzetes kézjegyű alakja, aki 2020 körül felhagyott a figurális festészettel és az absztrakció felé fordult, látszólag radikálisan újraindítva művészetét. E fordulatnak két felismerés ágyazhatott meg.

Elitista vagy jogos elvárás a nézőktől, hogy ismerjék egy-egy szerző népszerű drámáit?

„Most már legalább tudom, miben fogok meghalni” – idézi fel utolsó könyve elején Eörsi István a második gondolatát, miután megtudta, hogy gyógyíthatatlan leukémiája van. Első gondolata egy karcsú görög asszony volt, akinek fekete haja eltakarja meztelen hátát.

A tabutémák köztudatbéli státuszára és vele a társadalmi progresszióra az egyik legnagyobb befolyással a filmipar bír, az adunak számító kényelmi tényezőt leginkább kiszolgáló streaming szolgáltatók tehát a közgondolkodást fényező szerszám hegyének tekinthetők.

Folyamatosan szól a techno, némi pszichedéliával keverve, a felvonásokat dalbetétek zárják le. Három felvonás, három dal, három különböző színész előadásában (zene: Bencsik Levente és Hunyadi Máté).

Bob Dylant nem az eszéért szeretjük. Nem is az esszéiért.

A Nirvanáról elsőre mindenkinek a Nevermind album jut az eszébe, és sokkal kevesebb szó esik a másik két lemezükről: a debütáló Bleach-ről, illetve a rövid diszkográfiát sajnálatosan lezáró In Uteróról.

A több mint hetven művész 161 munkáját – művészinterjúkkal, dokumentumokkal és zenei anyagokkal megspékelve – bemutató gigakiállítás valójában Petrányi Zsolt többedik (és bizonyos értelemben igen személyes) válogatása, átnézeti látlelete a kilencvenes évek művészeti törekvéseiről.

Az amerikai kivándorlásra vonatkozó címbéli reflexió többször is előfordul a regényben. Kiss Béla, a cinkotai sorozatgyilkos szájából cinikusan hangzik, míg a harmadik fejezetben szereplő Mária szélhámos és hűtlen jegyese, Mihály a megbánás nem túl hiteles hangján invitálja erre a lányt.

A dokumentumfilm mint terminus technicus egy ideje szerfelett megengedő teremtés, simán belefér neki egy ilyen televíziós one man show, mint ez is. Nyilván a néző is így lehet ezzel.

Eva Zeisel hosszú, sikerekkel és kalandokkal teli tervezői életútja nem Magyarországon csúcsosodott ki, ám vannak olyan állomásai, amelyek a hazai kerámiakultúra központjaihoz kötődnek. A magyar közönség – sajnálatos módon – csupán akkor ismerte meg Eva Zeisel nevét, amikor a művész 105 évesen elhunyt New Yorkban, holott 1987-ben és 2004-ben is önálló kiállítással szerepelt fővárosunkban.

Nem először „jár” nálunk Jérôme Bel, 2013-ban szintén a Trafóban láthattuk Disabled Theater című munkáját, amelyet a svájci Theater Hora értelmileg sérült tagjaival készített, illetve 2017-ben a Gala című előadását, amelyben magyar táncosok és civilek szerepeltek. Ez utóbbi célja az volt, hogy létrejöjjön egy inkluzív táncelőadás, amelyben bárki szerepelhet (ez később még fontos lesz).

Hivatalosan 1970 áprilisában oszlott fel a Beatles, de valószínű, hogy a négy tag 1969 őszét követően már soha többet nem tartózkodott egy légtérben.