Akkor vannak igazán elemükben, amikor forgószélként száguldoznak, amikor pillanatokba sűrítik egy bútorszállító brigád többórás munkáját és az élet színességét, amikor fékeveszetten táncolnak, ünnepelnek és tombolnak a színpadon. Az SZFE Tárnoki–Jákfalvi prózai színészosztály történetét az előadás szempontjából is érdemes felidézni.
Véletlen egybeesés volt: alig két héttel azután került sor a háborús nemi erőszakot tematizáló Elhallgatva című tanulmánykötet, valamint az áldozatok tiszteletére tervezett budapesti emlékmű pályázati makettjeinek bemutatójára, hogy Oroszország 2022. február 24-én lerohanta Ukrajnát.
A hegyek ölelte kisváros látképe és a naivan bájos gótikus Szent Katalin-szobor: a könyv borítóján a vizuális jelek nemcsak a könyv témáját, hanem alaphangulatát is megadják.
Megismerkedni sziporkázó mondatokban, látni a másik fotóját, beszélni telefonon, a személyes találkozások alkalmával csalódni, mégis ragaszkodni az első benyomáshoz – ezt a próbatételt mintha a Facebooknak köszönhetnénk.
Van, akit már a rockopera szó hallatán kiráz a hideg, pedig a múltban akadtak érdekes, izgalmas művek a műfajban, még ha sok klasszikust nem is tudunk felsorolni.
Mindannyian ismerünk rémtörténeteket bipoláris zavarban szenvedőkről – hogyan adta át X. egyhavi fizetését a taxisofőrnek, Y. hogyan kergette meg késsel a gyerekeit, mert a hang azt mondta, áldozza fel őket, vagy az agyongyógyszerezett Z. hogyan hirdette magáról, hogy ő egy robot.
Egy mosolygós szőke lány hajnali háromkor egyedül indul haza egy ott alvós buliból. Az éjszaka emelkedett hangulatának levezetéseként küld egy vidám videót a legjobb barátnőjének. Ezután a sötétből előlép egy maszkos idegen, színtelen folyadékkel önti le a lányt, majd egy öngyújtóval felgyújtja.
A Guy Ritchie-féle gengszterek már jó ideje kikiáltották függetlenségüket az alkotójuktól, s manapság már magának Ritchie-nek is csak ritkán sikerül belépnie területükre, és eredeti módon vászonra adaptálnia kalandjukat.
Kettős jubileumot ünnepelhetett az elmúlt hetekben Mike Oldfield: egyrészt 70 éves lett, másrészt kereken öt évtizede jelent meg fő műve, a Tubular Bells. Mindez elegendő egy kis visszaemlékezésre: nem csak a legendás album keletkezésére, de a „nehéz esetnek” tekintett zenész teljes eddigi pályájára is.
Lektűr? Nyilvánvalóan provokatív gesztus az alcím, hisz’ van, aki a lektűr kifejezést kizárólag a szórakoztató irodalomra használja, míg az idegen szavak szótára szerint szimplán csak olvasmányt jelent. Vajon Vida azt mondja ezzel, hogy a mű lektűrnek látszik ugyan, mert használja a könnyed olvasmányok jól bevált fogásait, azért mégsem lektűr?
Alighanem kissé csalódottan konstatálták a névmágia hívei, hogy a múlt év végén, a csatorna megújulását jelezve a korábbi Jazzy Rádió sima Jazzyre keresztelte át magát.
Bár a szindrómának egyelőre nincs neve, Zach Braff nagyjából ugyanabban az állapotban „szenvedhet”, amelyben Stephen King, legalábbis erről árulkodnak a műveik egyfajta aktív nosztalgiában tengődő főhősei, akik mind lelkileg, mind fizikailag olyan helyen ragadtak, amelyre már csak emlékezniük kellene.
