Savkat Mirzijojev 80 százalékkal győzött az üzbég elnökválasztáson

  • narancs.hu
  • 2021. október 25.

Külpol

Putyin már a választási eredmény nyilvánosságra hozatala előtt gratulált üzbég kollégájának.

Savkat Mirzijojev hivatalban lévő elnök elsöprő, 80,1 százalékos szavazataránnyal győzött az üzbég elnökválasztáson a választási bizottság hétfői hivatalos bejelentése szerint, de nemzetközi megfigyelők úgy ítélik meg, hogy valódi verseny nélkül, súlyos szabálytalanságokkal zajlott le választás – számol be róla az MTI.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európai Parlament közös missziója közleményében rámutatott: a valódi pluralizmus, valamint a lakosság és a jelöltek interakciójának hiánya azt jelzi, hogy nem volt igazi verseny a vasárnapi elnökválasztáson.  Míg a szavazás előkészítése hatékonyan és profin zajlott, annak kivitelezését számos súlyos szabálytalanság jellemezte – húzták alá a megfigyelők.

Az EBESZ megfigyelői kiemelték: több szavazóhelyiségben tapasztalták, hogy a választók egynél több szavazatot adtak le, és számos választópolgár személyazonosító okmány bemutatása nélkül voksolhatott.

A 64 éves Mirzijojev, a kormányzó Üzbegisztáni Liberális Demokrata Párt jelöltje 2016 óta vezeti Közép-Ázsia legnépesebb országát. Az államfő népszerűsége annak köszönhető, hogy eltörölte a kényszermunkát, megnyitotta a gazdaságot, és kiengedte az elődje által börtönbe zárt és megkínzott politikai foglyokat. Azonban a közelmúltban ő is hozzálátott az egyet nem értő hangok elfojtásához. Bírálói is azt kifogásolták, hogy ellehetetlenítette a politikai versenyt.

A vasárnapi választáson magas, több mint 80 százalékos volt a részvételi arány. Mirzijojeven kívül négy – esélytelennek tartott – jelölt indult, akik tartózkodtak attól, hogy bírálják az elnök politikáját a választási kampány során. A voksolást mintegy 970 nemzetközi megfigyelő követte.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még azelőtt gratulált az üzbég vezető győzelméhez, hogy nyilvánosságra hozták volna az eredményeket. Putyin táviratban és telefonon is megkereste üzbég kollégáját – tájékoztatott a Kreml.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

FIDESZ MEGFIGYELÉS DK MÁRKI-ZAY PÉTER ELŐVÁLASZTÁS 2021 LEJÁRATÓ ANYAGOK ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNY

ELŐZŐ CIKK A ROVATBANHadházy: vádemelés történt, de semmi ok az örömre

Hadházy: vádemelés történt, de semmi ok az örömreKÖVETKEZŐ CIKK A ROVATBANDúró Dóra bemutatja: ők lesznek a Mi Hazánk képviselőjelöltjeiDúró Dóra bemutatja: ők lesznek a Mi Hazánk képviselőjelöltjei

NEKED AJÁNLJUK

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.