Kultúra

„Pénz volt dögivel”

Letarolta a világot a Sehol című netflixes túlélődráma, amelyben a terhes főhősnő egy háború tépázta országból igyekszik elmenekülni, de a konténer, ahol elbújt, a szállítóhajóról az óceánba zuhan. A film spanyol rendezője beszélt a menekültválságról, a Számkivetett című Tom Hanks-opusról, de a spanyol filmek és sorozatok sikere mögötti titkot sem hagyta ki.

„Nélkülünk megy tovább”

Komor, nyomasztó képi világú, élet és halál értelmén rugózó új filmjét a megjelenésünk idején mutatják be a magyarországi mozik. Depresszióról és mentőangyalokról beszélgettünk vele, s a Golden Gate és a víz közötti hét másodpercről.

 

A varázserejű csótány

Több élete és több életműve is van: rendező, író, producer, iskolaalapító, felfedező és afféle alternatív minisztérium. Alább a 20. század e nagy hatású, szerfelett sikeres, ám sokfelől megvetett filmkészítőjének pályáját járjuk be. Egy-két év, és úgyis százéves lesz.

 

„Egy felkérés, egy megbízás”

Játszott a Krétakörben és a Specko Jednóban, fellép az apjával és Ujj Zsuzsival; zongorista, tangóharmonikás és egyre többet énekel is. Legalább negyven éve zenél, pedig még csak negyvenhárom éves.

„A jazz csak egy csatorna”

Dolgos éve volt a 48 éves magyar jazz-zenésznek. Novemberben mutatta be Intersections című lemezét, amelyen amerikai kvintettje játssza a számait. De a korábbiaktól eltérően a lemezen nem játszik sem Peter Erskine, sem Chris Potter, sem Kurt Rosenwinkel.

Fenyő Miklós: A nevem egyfajta védjegy

Amerikában élt a rock and roll születése idején, Hungária néven alapított zenekart Magyarországon. Harmincöt éve lép fel szólóban, számait azok is ismerik, akik soha nem jártak a koncertjén, soha nem hallották a lemezeit. Fenyő Miklóssal a siker titkáról, amerikai élményeiről, és a Hungária születéséről beszélgettünk.
  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2023. december 19.

„Nehéz jó lemezeket találni”

Egyedülálló komolyzenei website-ot és LP-boltot működtet a feleségével. Övé a világ legnagyobb Mahler-gyűjteménye, amelyet a Budapest Music Center fogadott be. A lemezek iránti kereslet beszűkülését nem látja drámainak, örül a fiatalok érdeklődésének is, és azt is elmagyarázza, mi az a diszkográfia.

Öröm, zene

„Több mint zene: zenekar. Több mint zenekar: közösség. Nem számít, ki vagy, honnan jössz. Sőt még az sem, merre folytatod utad. Nem számít az éveid száma. Nem számít, hogy a hangszered mennyit ér” – írja magáról a szegedi központú CityRocks. Évente 500–600 zenésszel hoznak tető alá produkciókat.

„Nem támaszthatom fel”

Kudarc-e a könyv, ha az író azt érzi, bár a műve másoknak tetszik, ő maga mégsem érte el vele a célját? A szerzőt új regénye, a Keserű víz kapcsán kérdeztük emlékezésről, irodalomról, a hatalom dinamikájáról és a központi szereplőjéről: a nagymamájáról.

Blue Jean

A hírek arról szólnak, hogy hamarosan elfogadnak egy melegellenes törvényt, mely megtiltaná a homoszexualitás hirdetését, jelentsen ez bármit is.

  • SzSz
  • 2023. december 19.