Kultúra

Papuccsal taposni

Miközben a stadionokba és a fesztiválok nagyszínpadára alkalmas metálzene haldoklik, vagy talán meg is halt kicsit, a stílus legextrémebb verziói kisebb klubokba szorulva élnek és virulnak.

Diszkomfortirodalom

Még jó, hogy valaki a kezembe nyomta, különben nem biztos, hogy elolvasom. A címlap jellegtelen, a szerző neve ismeretlen, a kiadó kínálata pedig nagyon vegyes: például Ladik Katalin, Imre Flóra vagy Payer Imre kitűnő kötetei mellett olykor amatőrök könyveit is megjelenteti.

Színlenyomatok tudatunk tájaihoz

2017 körül készített Plantscape című sorozatánál Vető Orsolya Lia még virágcsendéletekből indult ki, amelyeknek pasztelles és élénk színkavalkádját absztrakt foltig elmosódottan vagy éppen a realizmust súrolva jelenítette meg a vásznakon.

„Jobb egy védett zugban”

A második nyilvánosság alternatív játszóhelyeinek világa ma már a szélesebb közönség számára is elérhető. Bár profitra szinte lehetetlen szert tenni, egyre többen érzik úgy, hogy még mindig nagy szükség van a lakásszínházakra és a polgári szalonokra.

Mint akárki más

A Független Színház Apák és fiúk-trilógiájának harmadik darabja három generáción keresztül beszéli el egy család és közvetve a magyar cigányság egy rétegének történetét a hatvanas évektől a jelenig.

„Rém izgalmas”

Az egyik legismertebb színházi fotós, de ma már kevesebbet dolgozik színházban. A pályakorrekció okairól és irányáról, a kiállításáról és mindenféle kulisszatitkokról beszélgettünk vele.

„A gondolatolvasásról szól”

Az idén megjelent kézikönyve a prózai színházban dolgozó súgóknak nyújthat segítséget, de a Súgókönyv által a nézőknek, színházrajongóknak is érdekes lehet bepillantani a kulisszák mögé. Lovass Ágnessel beszélgettünk.

„Csinálnék egy divatmárkát”

Pető Kata elismert tehetség, de szabadúszóként hol van munkája, hol nincs. A színészet mellett jelmeztervezéssel foglalkozik. Medeáról, a női szerepekről, a kapcsolati és társadalmi viszonyokról beszélgettünk vele, de szó esett Elfriede Jelinek iránti rajongásáról, illetve a MILF létről is.

Az Alkotó

Több kritika is dicsérte Az Alkotót kivételes korszellem-érzékenysége (ti. ChatGPT-ből kiinduló új MI-boom) okán, ám érdemes megjegyezni: ahogyan a kutatás és fejlesztés, úgy a filmművészet is ciklikusan visszatér bizonyos témákhoz.