Kultúra

A közös album

Április 16-án nyílt meg, de úgy tűnik, igazából a nyárra ért be és vált slágerkiállítássá a Minden múlt a múltam (a találó és könnyen megjegyezhető cím Rakovszky Zsuzsától lett kölcsönvéve) a Magyar Nemzeti Galéria A épületében.

„Nagy kísérletezés”

Tizenhét évesen kezdett gitározni, zenekarait, a Kadát és a Kada Ad Libitumot is a progresszív-avantgárd zene legjobb hazai képviselői között emlegetik. Ugyancsak a legjobbak között tartják számon húsz éve működő hangstúdióját is. Noha a Kada tizenegy éve nem lépett fel, az idén új albumuk jelent meg.

Feministák muszlinruhában

Lucy Strange azoknak az egzaltált, bogaras és szellemes angol írónőknek a sorát gazdagítja, ahová Sarah Perry (Az essexi kígyó) és Frances Hardinge (A hazugságok fája) is tartozik: a maguk sajátos stílusában mind olyan lányokat és nőket mutatnak be, akiket környezetük legjobb esetben csak szelíd bolondnak, rosszabb esetben ártalmas, őrült fruskának tart.
  • Nagy Boldizsár
  • 2019. szeptember 29.

„Ha nyoma maradna”

A kis könyvesboltokat sorra felzabálták a nagyok, ám a Pozsonyi úti Láng Téka nemcsak túlélt, de fogalommá is vált. Az első magánkönyvesbolt szeptemberben lesz 30 éves.Tulajdonosával az indulásról, a fennmaradásról és a személyességre alapozott üzletpolitikáról beszélgettünk.

Thészeusz űrhajója

Van egy régi filozófiai probléma, amelyet leggyakrabban Thészeusz hajójaként szoktak emlegetni. A legenda szerint, miután Thészeusz legyakta a félbika Minótauroszt, és hazatért Athénba, hajóját hőstette mementójaként otthagyta a kikötőben.
  • Svébis Bence
  • 2019. szeptember 29.