„Az absztinencia nem járható út”

Kun Bernadette pszichológus a munkamániáról

Az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjével a Munkafüggők – Az önkizsákmányolás lélektana című kötetének kapcsán beszélgettünk arról, hogyan teheti tönkre az életünket, ha a munka minden mást kiszorít.

Magyar Narancs: Mi irányította a figyelmét a munkafüggőség problémája?

Kun Bernadette: A munkafüggőség a viselkedési addikciók közé tartozik. Ilyenkor az életünknek egy egyébként természetes és hasznos területe alakul át függőséggé, mint egyébként az evés­zavarok (a kényszeres falás vagy koplalás), a szexfüggőség, vagy éppen az internetfüggőség esetében is. Az, hogy ezek az addikciók ugyanolyan függőségként kezelendők, mint a szerhasználati addikciók, akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor a droghasználat pszichológiáját kutattam. A viselkedési addikciók esetén egy-egy tevékenység uralkodik el az illető életén. Már nem tud ettől megszabadulni, és feszültséget, szorongást tapasztal, ha nem végezheti el. Természetesen ez más, mint a szerhasználattal járó testi tünetek, hiszen nem kísérik fizikai fájdalmak vagy görcsök, de az illető pszichésen ugyanúgy szenved, és ugyanolyan negatív hatása van az életére, mint a szerek hiánya: előbb-utóbb konfliktus keletkezik az egyén és a környezete között, tönkremennek a társas kapcsolatai. Míg ezek a veszélyek a szerencsejáték- vagy videójáték-függőség esetében már közismertek, addig a munkafüggőséget alig ismerjük, pedig a teljes társadalmat érintő probléma.

MN: Honnantól nevezünk munkafüggőnek valakit?

KB: A munkafüggőség első fontos kitétele, ha valaki külső kényszer nélkül dolgozik rengeteget. A második alapvetés a tevékenység kényszeressége, megjelenik ugyanis egy belső kényszer, amely miatt az illető úgy érzi, mindig többet kell teljesítenie. A harmadik döntő tényező, hogy ez a túlzó munkavégzés már az érintett egészségére, kapcsolataira is negatív hatással lesz. Nem mindenki függő, aki sokat dolgozik, sokan anyagi nehézségek miatt kényszerülnek például folyamatos túlórázásra. Ezek az emberek örülnek a szabadidőnek egy hosszú munkanap végén. A munkafüggőt azonban mindez szorongással, feszültséggel tölti el, nem tud leállni, kikapcsolni. Általános tévhit, hogy ez a szakmája iránti szenvedélyből ered, hogy megtalálta hivatását, és annak él. A függő munkavégzése nem erről szól. Eleinte talán élvezi is a feladatait, de idővel sokkal jellemzőbb, hogy negatív érzelmek társulnak a munkavégzéséhez. A legjellemzőbb, hogy valaki azért akar többet dolgozni, hogy bizonyítson másoknak, vagy elkerülje a szorongást, feszültséget, amit azért érez, hogy talán nem teljesít elég jól.

MN: Sokan kifejezetten értéknek tartják, ha valaki állandóan dolgozik. Sokszor a munkáltató, sőt az illető közvetlen környezete is pozitívan ismeri el a munkafüggőséggel járó aktivitást.

KB: És ezért az érintettek sok elismerést és megerősítést kapnak akkor is, ha már szenvednek a függőségtől. Ezek a pozitív visszajelzések és méltatások akkor és ott jó érzéssel töltik el őt, még akkor is, ha közben tudja, hogy a családi élete tönkremegy. Ez a része a munkafüggőségnek éppúgy működik, mint bármi más addikciónál. Például a drogfüggő is boldog, amikor a szer hatása alatt áll, a szerencsejáték-függő is felszabadultnak érzi magát a játék hevében, hiába tudja, hogy ráment mindene. Sokszor a családtagjai is eltekintenek a saját szenvedésüktől, mert szeretik a végtelen munka eredményeként megkapott kényelmet. De eljön az a pont, amikor hiába van meg otthon mindenük, vagy oda utazhatnak nyaralni, ahova szeretnének, ha a hozzátartozójuk sosincs velük. S bár olykor a munkáltató is felismeri a problémát, és addig zsigereli a munkavállalót, amíg csak tudja, majd pedig, amikor már mindez átfordul, és a romló teljesítmény szakaszába ér, egyszerűen kirúgja. Nem igaz ugyanis, hogy a munkafüggő ideális munkaerő lenne. Az állandó túlterheltség idővel rontja a teljesítményt. Ahogy egy érintett is észrevette magán: hiába ült egy probléma felett tizenkét órát, nem tudott többet megoldani annál, mint amit kipihent, kiegyensúlyozott állapotban nyolc óra alatt is meg tudott csinálni. A munkafüggővel az is nehezíti az együttműködést, hogy nem tudja elengedni a kontrollt, a delegálási képességei nem jók, nem szívesen ad ki feladatot a kezéből. Emiatt nem tud csapatban dolgozni akkor sem, ha úgy hatékonyabb lenne. Tehát a tévhitekkel ellentétben a munkamániások sok nehézséget is okoznak a munkáltatónak és a kollégáknak is.