Zöldi Anna

A betonnal kiöntött élmény

A diósgyőri vár felújítása

Lokál

A források egyre szűkösebbek, mégis zajlik a diósgyőri vár rekonstrukciója. A várépítést kezdettől komoly fenntartások kísérik, és úgy tűnik, az aggodalom nem alaptalan. Annak eredtünk a nyomába, hogy milyen tanulságai vannak a diósgyőri munkálatoknak.

Viszonylag új jelenség a műemlékkezelésben a gyakran csak „visszaépítésnek” nevezett gyakorlat, bár a mellette érvelők rendre korábbi példákkal igyekeznek alátámasztani a jogosságát. Varsó óvárosa, Drezda lebombázott műemlékei, a vilniusi királyi palota mind egyfajta történelmi igazságtétel jegyében épült újjá a semmiből, persze gondos előkészítés után, lehetőség szerint hiteles dokumentáció alapján. Minden esetben szándékos pusztítás nyomán tűntek el az érintett épületek, és ugyan a szakemberek igyekeztek a lehető leghitelesebb másolatokat előállítani, a végeredmény többnyire 1:1 léptékű modellje az eredetinek, esztétikailag steril, épp az idő keze nyomát nélkülözi. Ez persze nem mindenkit zavar, sőt a közízlés egyre inkább a rendezett és takaros, örökifjú külsőt részesíti előnyben a kérlelhetetlen elmúlás melankóliájával szemben. A perfekt megjelenés kívánalma egyaránt táplálkozik a 20. századi műemlékvédelem hitelesség iránti jogos igényéből és abból a modern kényszerből, amellyel az idő múlását tagadni igyekszünk. Akkor lesz ebből probléma, ha a kettő ütközik.

Mit mond a tudomány?

Magyarországon a legtöbb indulatot a budai Várban zajló oda-vissza építkezések váltják ki, amelyek szintén ideológiai okokra hivatkozva öltenek egyre nagyobb méreteket (és nyelnek el egyre több pénzt), miközben a hitelesség szemmel láthatóan nem tud ezzel lépést tartani. A budai folyamat azonban nem előzmények nélküli: „prototípusa” a diósgyőri vár, amelynek rekonstrukciós terveiben elsőként vetették fel az elpusztult, már nem látható részletek hű visszaépítésének lehetőségét. A rekonstrukció első ütemének tervei még 2010–2011-ben készültek Cséfalvay Gyula és Botos Judith építészek, valamint Szekér György építész-művészettörténész munkájaként. Mindhárman jelentős sikereket tudhattak maguk mögött a műemlék-felújítás terén; az addigra többszörösen megszüntetett Országos Műemléki Felügyelőség kötelékében tanulták a szakmát, és dolgoztak évtizedekig. Cséfalvay és Botos munkája volt a diósgyőri vár 2000 és 2003 között elvégzett állagmeg­óvásának tervezése is, amely teljes egészében a hatvanas években elkészült, a magyar műemlékvédelem klasszikus ikonjaként számon tartott Ferenczy Károly-féle helyreállítás maximális tiszteletben tartásával, annak érintetlen megőrzése mellett ment végbe.

Az újabb felújítást a falak műszaki állapota tette szükségessé. Noha a hazai műemlékvédelemben 2010 körül – a döntéshozók aktív közreműködése mellett – már megkezdődött a dicstelen agónia, a tervezők által javasolt rekonstrukciót még komoly szakmai megmérettetés előzte meg.

 
Bebetonozás
Fotó: Gulyás Attila/Építészfórum

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk