Rotten Tomatoes – így hackelik meg a legismertebb kritikákat összegző oldalt

Mikrofilm

Ma már kevesen olvasnak hosszú filmkritikákat, így egyre fontosabbá vált az ezeket összegző Rotten Tomatoes könnyen befogadható, százalékos értékelése. Egy cikk azonban lerántotta a leplet a mozik sorsát eldöntő rendszer visszásságairól. 

Összecsapott a filmkritikusok régi és új nemzedéke – írtuk meg korábbi cikkünkben, hogyan tört ki balhé a hagyományos filmkritikusok és a filmes tartalmat gyártó tiktokkerek között. Úgy néz ki, a filmkritikákkal kapcsolatos botrányok itt nem értek véget – a Vulture ugyanis friss cikkében az egyik legismertebb filmes oldalról, a kritikákat összegző, majd a végeredményt százalékos formában közzétevő Rotten Tomatoes-ról (RT) rántotta le a leplet.

Mivel minden eddiginél több film és sorozat készül – már ha épp nem sztájkolnak az írók és a színészek –, ezért talán a korábbinál is fontosabbá vált a kritikusok feladata, akiknek nemcsak az a dolguk, hogy megmondják, egy film jó-e vagy rossz, de az is, hogy ráirányítsák a figyelmünket ebben a hatalmas tartalombőségben arra, amit érdemes megnézni. Az ingerbőség miatt viszont az emberek többsége már nem olvas hosszú elemzéseket vagy bő lére eresztett kritikákat, ezért népszerűek a Tiktokon a rövid értékelések, vagy az annál is rövidebb, „Ezek minden idők legjobb filmjei”, vagy „10 film, amit látnod kell”-típusú listák.

Gyakorlatilag ez a Rotten Tomatoes lényege is: az oldal több száz kritikát desztillál egyetlen, százalékos számmá, ez az RT score, vagyis RT-szám, ami mellett egy beszédes paradicsomos ábra is található, hogy tényleg gondolkodás nélkül el tudjuk dönteni, megnézzük-e az adott filmet/sorozatot, vagy nem. A 60 százalék alatti tartalmak rotten, azaz romlott címkét kapnak, az afelettiek fresh-nek, azaz frissnek számítanak. Az elmúlt években az RT-szám kiemelt fontosságúvá vált Hollywood számára, hiszen filmek, ezzel együtt pedig dollármilliók sorsa múlik rajta:

egy kutatás szerint az amerikaiak harmada ellenőrzi mozizás előtt, hogy az oldalon hány százalékon áll az adott film.

Persze nem új a jelenség: Gene Siskel és Roger Ebert, Amerika egykori legismertebb kritikusai tévéműsoraikban egy egyszerű, bináris rendszer szerint értékelték a filmeket, feltartott, vagy lefelé mutató hüvelykujjal – de ők az értékelés előtt lebilincselő beszélgetést is folytattak az adott moziról. A fáma szerint a mára kultikussá vált, 1994-es Kosaras álmok című, alacsony költségvetésű dokumentumfilm többek között az ő feltartott hüvelyujjuknak köszönhetően vált sikerré. A RT-n ugyancsak olvashatók kivonatok több száz kritikából, már ha legörgetünk – ezt viszont kevesen teszik meg, a legtöbbeket ugyanis egyszerűen az érdekel, hány százalékon áll az adott film.

Minden Jackie Channel kezdődött

A weboldalt 1998-ban alapították az amerikai Berkeley egyetem végzősei – egyiküknek mindössze annyi volt kezdetben a célja, hogy egy helyen rendszerezze a Jackie Chan-filmek kritikáit. Abban az évben mutatták be ugyanis a Csúcsformában című mozit, az egyik alapító, Senh Duong pedig szeretett volna néhány kritikát is elolvasni róla. Ázsiai származásúként – és Jackie Chan-rajongóként – kíváncsivá vált, kedvence korábbi darabjait hogyan értékelték Amerikában, de rá kellett jönnie, hogy a kritikákat egyedül a moziplakátokon összegzik, természetesen marketingcélból.

A Csúcsformában premierjét ugyan elhalasztották, de Duong és barátai elkezdték összegyűjteni a publikált írásokat, majd egyre több filmnél tettek így. Hobbiprojektjük nevét Jean-Claude Lauzon Léolo című 1992-es filmjéből kölcsönözték, amelynek főhőse azt hiszi, egy paradicsomtól esett teherbe. Az első RT-oldalt végül nem a Csúcsformában, hanem Neil LaBute, a Gyere! Csere! – Egy erkölcstelen mese című feketekomédiája kapta, az első RT-számot pedig a Star Trek: Űrlázadás.

Az oldal túlélte a blogkorszakot és a dotkom-lufit is, egyre növekedett és többször is tulajdonost váltott, legutóbb 2016-ban, amikor a Warner Bros. stúdió a nagy részét eladta a Fandango nevű jegyértékesítő oldalnak – melynek anyacége többek között a Universalt is birtokolja.

Hogy a legfontosabb kritikaösszesítő oldal egyik stúdiótól a másikhoz került, persze érdekkonfliktust is felvet – ezzel azonban senki nem törődött.

A Fandangónak korábban saját értékelési rendszere volt, amelyen szinte minden film minimum 3 csillagos volt – nem csoda, hiszen az oldal maga is jegyértékesítéssel foglalkozik, így nyilván arra akarta ösztönözni a látogatókat, hogy minél több filmet nézzenek meg. Saját értékelési rendszerüket azonban a felvásárlás után lecserélték az RT-számra, amely mellé egy közönségi pontszám is társul, mely a felhasználók szavazataiból állt össze. Ennek számítását 2019-ben a Marvel Kapitány bemutatóját követően megreformálták, miután a trollok igyekeztek még a premier előtt lehúzni a filmet, az oldal ekkor bevezette, hogy csak azoknak az értékelései számítanak bele a pontszámba, akik az oldalon keresztül igazolják, hogy jegyet váltottak rá. 

Folyamatosan változik azonban a kritikusok értékeléséből összeálló RT-szám is: 2018-ban lazítottak a szabályokon, amelyek alapján egy-egy kritikus értékelése felkerül az oldalra. Korábban az ítészeknek bizonyítaniuk kellett, hogy írásuk sok emberhez eljut a neten vagy a nyomtatott sajtóban – ezután viszont gyakorlatilag bármelyik szabadúszó újságíró saját felületén (akár Youtube-on vagy podcast-formában) megjelent írása felkerülhetett az oldalra.

A változtatás célja az volt, hogy a kritikusok köre nagyobb és színesebb legyen, korábban ugyanis főleg fehér férfiak értékelései kerültek az oldalra. A döntés miatt 2018 óta ezerrel nőtt a kritikusok száma, ami így már a 3500-at is meghaladja – közülük pedig immár valóban több a nő és a különböző etnikumokba tartozó. A kritikusi tagság kibővítésével viszont sokak szerint fel is hígult az oldal, ugyanis a kevésbé befolyásos ítészeket (akik mögött nem áll egy érdekeit érvényesíteni képes médium) könnyebb befolyásolni is.

A bővebb kritikusi tagság általánosságban megemelte az RT-számokat is: míg 2016-ban az átlagpontszám 50 körül alakult (ami romlottnak számít), addig 2022-re ez a szám már 60-ra (azaz a friss értékelés határára) kúszott fel. Vannak, akik úgy gondolják, hogy

az új kritikusok egyedül a blockbusterekkel szemben váltak elnézőbbekké, míg a független és művészfilmeknek ma már sokkal nehezebb jó RT-pontszámot összeszedniük.

A rendszer meghekkelése

A filmek értékelése az újabb és újabb kritikák hozzáadásával folyamatosan változik, így 2021-ben, azaz 80 évvel a bemutatója után például odalett az Aranypolgár makulátlan értékelése, egy lázadó kritikus pedig a Paddington 2. lehúzásával egy újabb szobrot döntött le utólag. A balhét mégsem ezek az esetek robbantották ki, hanem egy apró 2018-as dráma, az Ophelia, amely a Hamlet történetét meséli újra címszereplője szemszögéből, az új Star Wars-filmekből ismert Daisy Ridley főszereplésével.

A filmért nem voltak oda a kritikusok, a bemutatója után 13 kritika alapján 46 százalékon állt a Rotten Tomatoeson. A Bunker15 nevű filmes reklámcég azonban akciót indított, és felbérelt egy rakás kevésbé ismert szabadúszó, saját oldalán publikáló kritikust, hogy írjanak kritikákat – darabjáért 50 dollárért (kb. 18 ezer forint). Habár az RT szabályai elvileg tiltják, hogy fizetett kritikák is megjelenjenek az oldalon, a rendszert nem nehéz kijátszani. A cég szerint senkinek nem írták elő, hogyan értékeljék a filmet, néhány (szerintük „szuper kedves”) kritikus azonban beleegyezett, hogy a lehúzó kritikáját ne azon a weboldalon jelentessék meg, ahova általában írnak, hanem valamilyen kisebb blogon – azaz olyan helyen, ami nem számít bele az RT-számba.

A Bunker15 PR-akciójának köszönhetően 2018 októbere és 2019 januárja között öt pozitív kritika is felkerült a filmről az oldalra. Egy kritikus ráadásul arról számolt be, hogy a cég azért lobbizott nála, hogy enyhítsen a negatív kritikáján, és azt ígérték, elérik az RT-nél, hogy a semlegesebb kritikákat inkább pozitív értékelésnek számítsák. Akadtak azonban más furcsaságok is: egy kritikus az Opheliát lehúzó írása nem került fel az oldalra, míg ugyanannak a kritikusnak egy másik Bunker15-ös filmről született pozitív írása igen. A gerillakampány azonban célt ért: a film értékelése 62%-ra, azaz a friss tartományba ugrott, rá egy hónapra pedig egy amerikai filmforgalamzó is a mozi hóna alá nyúlt. Daniel Harlow, a cég alapítója tagadta a vádakat, miszerint kritikákat vásároltak volna – az Ophelia RT-s oldala pedig elérhetetlenné vált.

Problémák a paradicsommal

„Nem a stúdiók találták ki a Rotten Tomatoes-t és legtöbbjük nem is szereti azt. A rendszer romlott. A közönség egyre butább. Az átlagember nem olvasgat már kritikákat, mint régen.

A Rotten Tomatoes valami, amit a stúdiók kijátszhatnak. És meg is teszik”

– értékelte a helyzetet Paul Schrader legendás forgatókönyvíró (Taxisofőr, Dühöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése), aki rendezőként is ismert (Mishima, Kisvárosi gyilkosság, A hitehagyott). Quentin Tarantino, akinek következő – utolsónak ígért – filmjének címe A filmkritikus lesz, ugyancsak elkeseredetten nyilatkozott a filmkritikusi szakma jelenlegi állapotáról: állítása szerint ő maga sem olvas már kritikákat. De az RT a filmeket pontszámokra degradáló rendszerére Martin Scorsese is kiakadt korábban.

A másik oldalon álló publicisták és sajtósok amolyan szeretem-gyűlölöm viszonyban állnak az oldallal: a munkájuk oroszlánrésze immár arra koncentrál, hogy a filmek minél jobb értékelést érjenek el az oldalon – mivel azonban ma már nincsenek befolyásos kritikusok, csak egyetlen oldal, egyre több múlik annak értékelésén. Azzal pedig, hogy az RT számítása nem tökéletes, mindenki tisztában van: a beérkező több száz kritikát besorolják a pozitív vagy negatív dobozba, a végeredmény pedig ezek arányából áll össze. Nincs súlyozás, hogy egy mozit tökéletes mesterműnek, vagy épp az oké-nál egy fokkal jobbnak értékeltek.

„Olvastam néhány kritikát korábbi filmjeimről. Előfordult, hogy a szerző leírta, mi nem sikerült szerinte a filmemben és mi az, ami nagyon is jó volt benne. Számomra ez egy pozitív kritikának számít, az oldalon azonban a negatív dobozba került” – mondta el Schrader, aki korábban maga is kritikusként dolgozott.

Szintén probléma, hogy az RT egyből a bemutató után, mindössze néhány kritika alapján kihirdeti a pontszámot – ez később akár változhat is, ám a filmeknek épp a premierjükkor kell a legjobban teljesíteni a kasszáknál, ekkor számít igazán, hogy áll az értékelésük. A stúdiók persze igyekeznek a rendszer hibáit a saját javukra fordítani a bemutató előtt sajtóvetítések szervezésével, ahol remélik, a meghívottak majd jót írnak a filmről. 

És mivel az RT-re immár egy rakás blog és fanoldal írása is beszámít, nem túl nehéz manipulálni a számokat: A Hangya és a Darázs: Kvantumánia a bemutatójakor például 79 százalékon állt az oldalon, talán ennek is köszönhető, hogy A Hangya-filmek legerősebb nyitását produkálta. Aztán ahogy egyre több kritikus írta meg véleményét a filmről, az értékelése lecsúszott a 40-es tartományba, a második hétre pedig a Marvel-filmek legnagyobb esését produkálta a mozi a pénztáraknál.

Arra is van azonban példa, hogy fordítva sül el a fegyver: az Indiana Jones és a Végzet Tárcsáját a Disney az idei Cannes-i Filmesztiválon mutatta be, ahol finoman fogalmazva sem képregényrajongó közönség gyűlik össze – az ekkor publikált 12 kritika alapján a film 33 százalékos értékeléssel nyitott az RT-n. Ahogy azonban a szélesebb közönség és egyre több kritikus láthatta, értékelése felkúszott 69 százalékra. „Azt kellett volna csinálniuk, hogy a cannes-i bemutatóval egyidőben sajtóvetítést tartanak azoknak a kritikusoknak, akik barátságosabbak a filmmel” – tanácsolta utólag egy sajtós, persze későn, a film ugyanis megbukott a kasszáknál. A dolog visszafelé is működik: az apró függetlenfilmek a fesztiválos bemutatók után általában kiemelkedően jól állnak az oldalon, majd ahogy egyre több néző és kritikus látja őket, úgy csökken az értékelésük. 

De egyáltalán van értelme?

„Komolyan vesszük értékeléseink integritását és nem tolerálunk egyetlen próbálkozást sem azok manipulációjára. Külön csapatunk foglalkozik a platform monitorozásával, akik rendszeresen és alaposan utánajárnak minden gyanús viselkedésnek” – írta a Rotten Tomatoes a közleményében. Habár a fentebbi példák mind arról szóltak, hogy az RT-szám nagyon is fontos a stúdiók számára, nincs egyértelmű konszenzus, hogy jelent-e valódi különbséget a bevételek terén az, hogy friss vagy romlott paradicsom áll-e a cím mellett. Egy 2017-es kutatás szerint az RT nincs hatással a bevételekre, míg egy 2020-as cikk szerint a hatás kimutatható, főleg komédiák és horrorok esetén – a számokba viszont valószínűleg a pandémia is bekavart, így az eredmény nem tekinthető perdöntőenk.

A fentebb már idézett Paul Schrader mindenesetre szkeptikus: „Ha van egy új film, mittudomén, Klaus Von Unalmastól, ami egy három és félórás, középkorban játszódó dráma egy feleségről, szerinted az emberek rohannak érte a moziba csak azért, mert 90 százalékon áll a Rotten Tomatoes-on? Nem. De ha van egy film egy sorozatgyilkosról, aki Alaszka vadregényes tájain szedi áldozatait és csak 50 százalékon áll? Azt viszont valószínűleg megnéznék” – fogalmazott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.