Összecsapott a filmkritikusok régi és új nemzedéke – írtuk meg korábbi cikkünkben, hogyan tört ki balhé a hagyományos filmkritikusok és a filmes tartalmat gyártó tiktokkerek között. Úgy néz ki, a filmkritikákkal kapcsolatos botrányok itt nem értek véget – a Vulture ugyanis friss cikkében az egyik legismertebb filmes oldalról, a kritikákat összegző, majd a végeredményt százalékos formában közzétevő Rotten Tomatoes-ról (RT) rántotta le a leplet.
Mivel minden eddiginél több film és sorozat készül – már ha épp nem sztájkolnak az írók és a színészek –, ezért talán a korábbinál is fontosabbá vált a kritikusok feladata, akiknek nemcsak az a dolguk, hogy megmondják, egy film jó-e vagy rossz, de az is, hogy ráirányítsák a figyelmünket ebben a hatalmas tartalombőségben arra, amit érdemes megnézni. Az ingerbőség miatt viszont az emberek többsége már nem olvas hosszú elemzéseket vagy bő lére eresztett kritikákat, ezért népszerűek a Tiktokon a rövid értékelések, vagy az annál is rövidebb, „Ezek minden idők legjobb filmjei”, vagy „10 film, amit látnod kell”-típusú listák.
Gyakorlatilag ez a Rotten Tomatoes lényege is: az oldal több száz kritikát desztillál egyetlen, százalékos számmá, ez az RT score, vagyis RT-szám, ami mellett egy beszédes paradicsomos ábra is található, hogy tényleg gondolkodás nélkül el tudjuk dönteni, megnézzük-e az adott filmet/sorozatot, vagy nem. A 60 százalék alatti tartalmak rotten, azaz romlott címkét kapnak, az afelettiek fresh-nek, azaz frissnek számítanak. Az elmúlt években az RT-szám kiemelt fontosságúvá vált Hollywood számára, hiszen filmek, ezzel együtt pedig dollármilliók sorsa múlik rajta:
egy kutatás szerint az amerikaiak harmada ellenőrzi mozizás előtt, hogy az oldalon hány százalékon áll az adott film.
Persze nem új a jelenség: Gene Siskel és Roger Ebert, Amerika egykori legismertebb kritikusai tévéműsoraikban egy egyszerű, bináris rendszer szerint értékelték a filmeket, feltartott, vagy lefelé mutató hüvelykujjal – de ők az értékelés előtt lebilincselő beszélgetést is folytattak az adott moziról. A fáma szerint a mára kultikussá vált, 1994-es Kosaras álmok című, alacsony költségvetésű dokumentumfilm többek között az ő feltartott hüvelyujjuknak köszönhetően vált sikerré. A RT-n ugyancsak olvashatók kivonatok több száz kritikából, már ha legörgetünk – ezt viszont kevesen teszik meg, a legtöbbeket ugyanis egyszerűen az érdekel, hány százalékon áll az adott film.
Minden Jackie Channel kezdődött
A weboldalt 1998-ban alapították az amerikai Berkeley egyetem végzősei – egyiküknek mindössze annyi volt kezdetben a célja, hogy egy helyen rendszerezze a Jackie Chan-filmek kritikáit. Abban az évben mutatták be ugyanis a Csúcsformában című mozit, az egyik alapító, Senh Duong pedig szeretett volna néhány kritikát is elolvasni róla. Ázsiai származásúként – és Jackie Chan-rajongóként – kíváncsivá vált, kedvence korábbi darabjait hogyan értékelték Amerikában, de rá kellett jönnie, hogy a kritikákat egyedül a moziplakátokon összegzik, természetesen marketingcélból.
A Csúcsformában premierjét ugyan elhalasztották, de Duong és barátai elkezdték összegyűjteni a publikált írásokat, majd egyre több filmnél tettek így. Hobbiprojektjük nevét Jean-Claude Lauzon Léolo című 1992-es filmjéből kölcsönözték, amelynek főhőse azt hiszi, egy paradicsomtól esett teherbe. Az első RT-oldalt végül nem a Csúcsformában, hanem Neil LaBute, a Gyere! Csere! – Egy erkölcstelen mese című feketekomédiája kapta, az első RT-számot pedig a Star Trek: Űrlázadás.
Az oldal túlélte a blogkorszakot és a dotkom-lufit is, egyre növekedett és többször is tulajdonost váltott, legutóbb 2016-ban, amikor a Warner Bros. stúdió a nagy részét eladta a Fandango nevű jegyértékesítő oldalnak – melynek anyacége többek között a Universalt is birtokolja.
Hogy a legfontosabb kritikaösszesítő oldal egyik stúdiótól a másikhoz került, persze érdekkonfliktust is felvet – ezzel azonban senki nem törődött.
A Fandangónak korábban saját értékelési rendszere volt, amelyen szinte minden film minimum 3 csillagos volt – nem csoda, hiszen az oldal maga is jegyértékesítéssel foglalkozik, így nyilván arra akarta ösztönözni a látogatókat, hogy minél több filmet nézzenek meg. Saját értékelési rendszerüket azonban a felvásárlás után lecserélték az RT-számra, amely mellé egy közönségi pontszám is társul, mely a felhasználók szavazataiból állt össze. Ennek számítását 2019-ben a Marvel Kapitány bemutatóját követően megreformálták, miután a trollok igyekeztek még a premier előtt lehúzni a filmet, az oldal ekkor bevezette, hogy csak azoknak az értékelései számítanak bele a pontszámba, akik az oldalon keresztül igazolják, hogy jegyet váltottak rá.
Folyamatosan változik azonban a kritikusok értékeléséből összeálló RT-szám is: 2018-ban lazítottak a szabályokon, amelyek alapján egy-egy kritikus értékelése felkerül az oldalra. Korábban az ítészeknek bizonyítaniuk kellett, hogy írásuk sok emberhez eljut a neten vagy a nyomtatott sajtóban – ezután viszont gyakorlatilag bármelyik szabadúszó újságíró saját felületén (akár Youtube-on vagy podcast-formában) megjelent írása felkerülhetett az oldalra.
A változtatás célja az volt, hogy a kritikusok köre nagyobb és színesebb legyen, korábban ugyanis főleg fehér férfiak értékelései kerültek az oldalra. A döntés miatt 2018 óta ezerrel nőtt a kritikusok száma, ami így már a 3500-at is meghaladja – közülük pedig immár valóban több a nő és a különböző etnikumokba tartozó. A kritikusi tagság kibővítésével viszont sokak szerint fel is hígult az oldal, ugyanis a kevésbé befolyásos ítészeket (akik mögött nem áll egy érdekeit érvényesíteni képes médium) könnyebb befolyásolni is.
A bővebb kritikusi tagság általánosságban megemelte az RT-számokat is: míg 2016-ban az átlagpontszám 50 körül alakult (ami romlottnak számít), addig 2022-re ez a szám már 60-ra (azaz a friss értékelés határára) kúszott fel. Vannak, akik úgy gondolják, hogy
az új kritikusok egyedül a blockbusterekkel szemben váltak elnézőbbekké, míg a független és művészfilmeknek ma már sokkal nehezebb jó RT-pontszámot összeszedniük.
A rendszer meghekkelése
A filmek értékelése az újabb és újabb kritikák hozzáadásával folyamatosan változik, így 2021-ben, azaz 80 évvel a bemutatója után például odalett az Aranypolgár makulátlan értékelése, egy lázadó kritikus pedig a Paddington 2. lehúzásával egy újabb szobrot döntött le utólag. A balhét mégsem ezek az esetek robbantották ki, hanem egy apró 2018-as dráma, az Ophelia, amely a Hamlet történetét meséli újra címszereplője szemszögéből, az új Star Wars-filmekből ismert Daisy Ridley főszereplésével.
A filmért nem voltak oda a kritikusok, a bemutatója után 13 kritika alapján 46 százalékon állt a Rotten Tomatoeson. A Bunker15 nevű filmes reklámcég azonban akciót indított, és felbérelt egy rakás kevésbé ismert szabadúszó, saját oldalán publikáló kritikust, hogy írjanak kritikákat – darabjáért 50 dollárért (kb. 18 ezer forint). Habár az RT szabályai elvileg tiltják, hogy fizetett kritikák is megjelenjenek az oldalon, a rendszert nem nehéz kijátszani. A cég szerint senkinek nem írták elő, hogyan értékeljék a filmet, néhány (szerintük „szuper kedves”) kritikus azonban beleegyezett, hogy a lehúzó kritikáját ne azon a weboldalon jelentessék meg, ahova általában írnak, hanem valamilyen kisebb blogon – azaz olyan helyen, ami nem számít bele az RT-számba.
A Bunker15 PR-akciójának köszönhetően 2018 októbere és 2019 januárja között öt pozitív kritika is felkerült a filmről az oldalra. Egy kritikus ráadásul arról számolt be, hogy a cég azért lobbizott nála, hogy enyhítsen a negatív kritikáján, és azt ígérték, elérik az RT-nél, hogy a semlegesebb kritikákat inkább pozitív értékelésnek számítsák. Akadtak azonban más furcsaságok is: egy kritikus az Opheliát lehúzó írása nem került fel az oldalra, míg ugyanannak a kritikusnak egy másik Bunker15-ös filmről született pozitív írása igen. A gerillakampány azonban célt ért: a film értékelése 62%-ra, azaz a friss tartományba ugrott, rá egy hónapra pedig egy amerikai filmforgalamzó is a mozi hóna alá nyúlt. Daniel Harlow, a cég alapítója tagadta a vádakat, miszerint kritikákat vásároltak volna – az Ophelia RT-s oldala pedig elérhetetlenné vált.
Problémák a paradicsommal
„Nem a stúdiók találták ki a Rotten Tomatoes-t és legtöbbjük nem is szereti azt. A rendszer romlott. A közönség egyre butább. Az átlagember nem olvasgat már kritikákat, mint régen.
A Rotten Tomatoes valami, amit a stúdiók kijátszhatnak. És meg is teszik”
– értékelte a helyzetet Paul Schrader legendás forgatókönyvíró (Taxisofőr, Dühöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése), aki rendezőként is ismert (Mishima, Kisvárosi gyilkosság, A hitehagyott). Quentin Tarantino, akinek következő – utolsónak ígért – filmjének címe A filmkritikus lesz, ugyancsak elkeseredetten nyilatkozott a filmkritikusi szakma jelenlegi állapotáról: állítása szerint ő maga sem olvas már kritikákat. De az RT a filmeket pontszámokra degradáló rendszerére Martin Scorsese is kiakadt korábban.
A másik oldalon álló publicisták és sajtósok amolyan szeretem-gyűlölöm viszonyban állnak az oldallal: a munkájuk oroszlánrésze immár arra koncentrál, hogy a filmek minél jobb értékelést érjenek el az oldalon – mivel azonban ma már nincsenek befolyásos kritikusok, csak egyetlen oldal, egyre több múlik annak értékelésén. Azzal pedig, hogy az RT számítása nem tökéletes, mindenki tisztában van: a beérkező több száz kritikát besorolják a pozitív vagy negatív dobozba, a végeredmény pedig ezek arányából áll össze. Nincs súlyozás, hogy egy mozit tökéletes mesterműnek, vagy épp az oké-nál egy fokkal jobbnak értékeltek.
„Olvastam néhány kritikát korábbi filmjeimről. Előfordult, hogy a szerző leírta, mi nem sikerült szerinte a filmemben és mi az, ami nagyon is jó volt benne. Számomra ez egy pozitív kritikának számít, az oldalon azonban a negatív dobozba került” – mondta el Schrader, aki korábban maga is kritikusként dolgozott.
Szintén probléma, hogy az RT egyből a bemutató után, mindössze néhány kritika alapján kihirdeti a pontszámot – ez később akár változhat is, ám a filmeknek épp a premierjükkor kell a legjobban teljesíteni a kasszáknál, ekkor számít igazán, hogy áll az értékelésük. A stúdiók persze igyekeznek a rendszer hibáit a saját javukra fordítani a bemutató előtt sajtóvetítések szervezésével, ahol remélik, a meghívottak majd jót írnak a filmről.
És mivel az RT-re immár egy rakás blog és fanoldal írása is beszámít, nem túl nehéz manipulálni a számokat: A Hangya és a Darázs: Kvantumánia a bemutatójakor például 79 százalékon állt az oldalon, talán ennek is köszönhető, hogy A Hangya-filmek legerősebb nyitását produkálta. Aztán ahogy egyre több kritikus írta meg véleményét a filmről, az értékelése lecsúszott a 40-es tartományba, a második hétre pedig a Marvel-filmek legnagyobb esését produkálta a mozi a pénztáraknál.
Arra is van azonban példa, hogy fordítva sül el a fegyver: az Indiana Jones és a Végzet Tárcsáját a Disney az idei Cannes-i Filmesztiválon mutatta be, ahol finoman fogalmazva sem képregényrajongó közönség gyűlik össze – az ekkor publikált 12 kritika alapján a film 33 százalékos értékeléssel nyitott az RT-n. Ahogy azonban a szélesebb közönség és egyre több kritikus láthatta, értékelése felkúszott 69 százalékra. „Azt kellett volna csinálniuk, hogy a cannes-i bemutatóval egyidőben sajtóvetítést tartanak azoknak a kritikusoknak, akik barátságosabbak a filmmel” – tanácsolta utólag egy sajtós, persze későn, a film ugyanis megbukott a kasszáknál. A dolog visszafelé is működik: az apró függetlenfilmek a fesztiválos bemutatók után általában kiemelkedően jól állnak az oldalon, majd ahogy egyre több néző és kritikus látja őket, úgy csökken az értékelésük.
De egyáltalán van értelme?
„Komolyan vesszük értékeléseink integritását és nem tolerálunk egyetlen próbálkozást sem azok manipulációjára. Külön csapatunk foglalkozik a platform monitorozásával, akik rendszeresen és alaposan utánajárnak minden gyanús viselkedésnek” – írta a Rotten Tomatoes a közleményében. Habár a fentebbi példák mind arról szóltak, hogy az RT-szám nagyon is fontos a stúdiók számára, nincs egyértelmű konszenzus, hogy jelent-e valódi különbséget a bevételek terén az, hogy friss vagy romlott paradicsom áll-e a cím mellett. Egy 2017-es kutatás szerint az RT nincs hatással a bevételekre, míg egy 2020-as cikk szerint a hatás kimutatható, főleg komédiák és horrorok esetén – a számokba viszont valószínűleg a pandémia is bekavart, így az eredmény nem tekinthető perdöntőenk.
A fentebb már idézett Paul Schrader mindenesetre szkeptikus: „Ha van egy új film, mittudomén, Klaus Von Unalmastól, ami egy három és félórás, középkorban játszódó dráma egy feleségről, szerinted az emberek rohannak érte a moziba csak azért, mert 90 százalékon áll a Rotten Tomatoes-on? Nem. De ha van egy film egy sorozatgyilkosról, aki Alaszka vadregényes tájain szedi áldozatait és csak 50 százalékon áll? Azt viszont valószínűleg megnéznék” – fogalmazott.
