Szájer József felbecsülhetetlen szolgálatot tett a nemzetnek

  • narancs.hu
  • 2020. december 2.

Narancsblog

Csak Dúró Dóra le ne darálja az Alaptörvényt!

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti frakciójának szürke eminenciása kedden közleményt adott ki a péntek éjjel, a részvételével tartott brüsszeli társas összejövetel tárgyában. Ebben a szűkszavú nyilatkozatban „botlásról” beszél, és megköveti családját, kollégáit, választóit.

Arról egyetlen szót sem szól, amit a belga bulvársajtó vonatkozó tudósításai – rendőri forrásokra hivatkozva – tényként kezelnek, hogy tudniillik a „házibuli” jobbára férfiak részvételével zajló szexparti lett volna. Erre egyébként a brüsszeli ügyészség közlése sem utal. Szájer egy nem nyelvhelyes félmondatban kitér viszont arra, hogy bár „a rendőrség szerint extasyt találtak” (kik? hol?), az nem az övé. Rendőrségi információk szerint viszont a drogot a helyszínről az ablakon és az ereszen át menekülni próbáló magyar EP-képviselő hátizsákjában találták meg.

Szájer alighanem a Mikulás puttonyát vehette fel a nagy kapkodásban.

Hiszen a romlott, dekadens Nyugat-Európában, amiről oly sokat és oly meggyőzően szokott beszélni Szájer József pártja, mi más lehetne a Mikulás, mint buzi, és mi más lehetne a puttonyában, mint kábszi? Azt adja a gyerekeknek…!

Tisztázzuk rögtön: ezt az újságot a legkevésbé sem érdekli, hogy ki hogyan szerez szexuális örömet magának és másnak – természetesen addig, amíg ez a törvény adta kereteken belül zajlik. A hasonneműekkel folytatott szexet, a társas szexet, a hasonneműekkel folytatott társas szexet – amíg ezek nem sértik mások jogait, és konszenzuális alapon, hovatovább széles körű megelégedésre történnek – lapunk nem ítéli el, nem tartja morálisan kárhozatosnak, erkölcsi törvénybe ütközőnek, és a lehető legkevésbé sem gondolja a nemzet fennmaradásra leselkedő veszélyeknek. Álláspontunk ebben teljességgel semleges. Sőt, igazából azt tartjuk kissé érthetetlennek, hogy ez a kérdés – az tudniillik, hogy vadidegen emberek otthon vagy a jó levegőn hova teszik a mijüket, hogy nekik jó legyen egy kicsit végre – miért érdekel bárkit. Szájer József szexualitása az ő magánügye.

Szájer Józsefet ennél fogva lapunk nem ítéli el azért – vagy inkább mondjuk úgy, nem ítélné el azért sem, ha pajtásaival papás-papást játszottak volna a Rue des Pierres ízléses szalonjában (amennyiben mindnyájan konszenzuális alapon vettek részt a muriban). Sőt, még azért sem ítélné el lapunk Szájert, ha a „házibuliban” netán bekapott volna egy ekit. Semmiképpen sem támogatjuk a kábítószer-fogyasztást – nem, emberek, ne drogozzatok, kérve kérünk benneteket! –, de nem is törünk pálcát automatikusan a drogfogyasztó fölött.

Mindennek alapján aligha maradna más választásunk, mint az együttérzés Szájer Józseffel és a kiállás mellette – hiszen további életében nem csak homofób polgártársaink megvetését kell majd viselnie, de ez a kellemetlen eset idő előtt derékba törte több évtizedes, csillogó politikai karrierjét is.

Még azt is megérhetjük, hogy Dúró Dóra ledarálja

remek esszékötetét. (Ne bántsd a magyart! – Gondolatok a bevándorlásról, a Fideszről, Magyarországról, Alaptörvényünkről és Európáról, KKETTK Közalapítvány, Budapest, 2019.) Ne adj' isten, magát az Alaptörvényt, mely, mint most rádöbbentünk, ugyancsak tisztátalan kezek nyomát viseli magán...

És valóban: végül is milyen alapon tagadhatnánk meg a jogot Szájer Józseftől, a konzervatív meggyőződésű, keresztény alapokon álló, a hagyományos tradíciókban merítkezett és a nemzeti érzelmű patriotizmusban keresztelkedett, családcentrikus magyar huszártól, hogy – akár! – színes bőrű, daliás izomzatú elvbarátok, vagy – akár! – bérlegények társaságában találja meg a testi és lelki harmóniát a brüsszeli abazsúrok rózsaszín fényében?

De inkább álljon ki Szájer József mellett a rosseb,

és érezzen vele együtt a nyavalyatörés.(Egyébként ő maga sem áll ki maga mellett, közleményéből az önreflexiónak, a szembenézésnek a leghalványabb szándéka sem olvasható ki. Csak az, hogy a megúszásra játszik.)

Szájer József, mint tudjuk, fontos csavar, illetve hát fontos csavar volt Orbán Viktor rezsimjében. Abban a rezsimben, amely nem csak a törvény erejével diszkriminálja meleg polgártársainkat (is), de őket pécézte ki a következő gyűlöletkampányának célpontjául. Abban a rezsimben, amely drákói, embertelen és céltalan szigorral sújtja a kábítószer-fogyasztókat. Szájer József mindezek ellen a szavát soha fel nem emelte, ellenben egyik szerzője volt annak a represszív alaptörvénynek, amely ezt a fajta gonosz törvényalkotást lehetővé teszi.

Továbbá Szájer József nagy beleéléssel kolportálja a legképtelenebb rezsimhazugságokat a lassan, de biztosan bebuzuló Európa hanyatlásáról, miközben a fertőben, lám, nem rest megtalálni a szépséget is. Szájer József politikai- és magánszemélyisége ily módon mintegy 100 százalékos telítettséggel összegzi az Orbán-rezsim minden képmutatását, embertelenségét és romlottságát.

Azzal viszont felbecsülhetetlen szolgálatot tett a nemzetnek, hogy visszavonhatatlanul röhejessé is tette.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.