Kökény-Szalai Vivien a kajakozástól a regényíráson át a televíziózásig sok mindenhez ért. Döntéseit nem befolyásolja az empátia, és a tényeken is könnyedén átlép.
A lakhatási krízishelyzetbe került családok maximum másfél évre igénybe vehetik a családok átmeneti otthonát – már ha tudják. A rendszer túlterhelt, a bekerülés rendkívül nehéz. Nagy változtatásokra lenne szükség, de hiába vannak elképzelések, nem mozdul semmi.
Két éve indult az Öveges-program, és a hozzá kapcsolódó gyanús közbeszerzések miatt immár egy éve nyomoz a rendőrség. Eredmény egyelőre nincs, a kifizetések pedig folytatódnak.
Az új kormányrendelet értelmében tilos a kutyákat tartósan láncon tartani, kikötni. A jó szándékú szabályozás hosszú távon minden bizonnyal javít az állatok helyzetén, bár egyelőre csak zavart okoz.
Az egészségügy egyik utolsó normálisan működő területén, a háziorvosi rendszerben is sokasodnak a gondok. Több száz betöltetlen praxis várja a fiatal orvosokat, akik inkább Nyugatra mennek – és nem csupán az anyagi megbecsülés miatt.
Nem túl jó a történelmi píárjuk: hívták őket Krisztus katonáinak, a közhiedelem inkvizítorokat látott bennük, gyanúba keveredtek politikai összeesküvéseknél. A történelemben először most rendbeli pápa került az egyház élére: és nagy felfordulást is csinált. Mit jelent ma jezsuitának lenni?
Itt a környezettudatosság nem csak abban mutatkozik meg, hogy nem égetik feleslegesen a villanyt és szelektív a hulladékgyűjtés. Sokan követhetnék a Bibó István Gimnázium példáját.
A Pest megyei Csörög polgármestere kirakta a könyvtár és művelődési ház épületéből a szombatonként alapítványi támogatásból fenntartott tanodát, ám úgy tűnik, nem sikerült ellehetetleníteni a működését.
Július 26-ára virradóra L. Krisztián felakasztotta két kisfiát, majd saját magát. A hevesi tragédia körülményei tisztázatlanok, aminek jele az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok sora. Állítólag a gyámügyi hivatal, a családsegítő központ, az általános iskola és a háziorvos is tudott arról, hogy az L. családban történt már családon belüli erőszak.
A több ezer embert átvágó karcagi Marcsikát több mint két évtizeddel megelőzte a 24 ezer károsultat maga után hagyó komlói Tribuszer Zoltánné, azaz Aranyos Margitka, aki újra börtönben ül csalás miatt. Vadkapitalizmus, gyanús összefonódások, cserbenhagyott keményen dolgozó kisemberek: változó szereplők, örökzöld történetek.
Az állami beruházások szaporodásával párhuzamosan próbálják korlátozni a régészek munkáját. Most éppen a régészet „piacosításával” igyekeznek gyorsítani az építkezéseket.
Helyi civilek, az ellenzék és végül a fideszes városvezetés sem hagyta, hogy az állam titokban a település mellé szállíttassa a selypi cementgyár – azbesztszármazékot is tartalmazó – törmelékét. Az ellenállást látva aztán a kormány is fordított a véleményén, és a felelősség alól is próbál kibújni. Nem sok sikerrel.
Magyarországon a HIV-vel élők száma folyamatosan nő, bár járvány egyelőre nem fenyeget. A Szent László Kórház mellett ugyan beindultak a vidéki decentrumok is, de az orvoskivándorlás, a kevés szűrés, az ilyen betegekkel szembeni elutasítás komoly problémák forrása lehet a jövőben.