Interjú

„Lenyelték egészben”

Cserhalmi György színész

Színház

Bár már öt éve nem állt színpadon, az idén három díjjal is kitüntették. Mégsem csupán a múltat idéztük fel, a sorsfordító pillanatok és személyes emlékek felidézése kapcsán beszélgettünk a terveiről is.

Magyar Narancs: A Színikritikusok Céhének díját általában lezárt életpályára adják. Lezártnak érzed a sajátodat?

Cserhalmi György: Nézd, az Európai Film­unió 55 éves koromban lezárta az életművemet. Most arra tudok csak gondolni, hogy inkább a kiállásaimat díjazzák, az állásfoglalásokat. Mert tény: én most nem vagyok színész. Lábadozó ember vagyok. De lehet, egyszer megint színész leszek, majd a sorsom eldönti. Ha belenézek a tükörbe, mindig örülök, hogy én én vagyok. De aztán lenézek a botomra. Ha ezt eldobhatom, rendben leszek.

MN: A nagy visszatérést, a Radnótiban az Antigonét a hangod miatt mondtad le. De én a régi hangot hallom most.

CSGY: Ez nem hang. Ez csak hangocska. A terápia utóhatása, hogy máról holnapra elmehet a hangom. Elmondtam persze ezt a rendezőnek is előre, mindenki tudta. Mindenféle ötlet jött, hogy csináljuk csak azért is, de én már csak ilyen megrögzött vagyok: vagy úgy csinálom, ahogy szerintem vállalható, vagy sehogy. De az is bennem van, hogy már nem akarok többé úgy játszani, mint annak előtte. Máshogyan szeretnék, és még nem tudom pontosan, hogyan. Nincs kipróbálva a dolog, a növendékeimre sem akartam ráerőltetni magam. De az az egy év, amelyet a halálos ágyán fekvő feleségem mellett töltöttem, alapjaimban megváltoztatott. Nem voltak ott nagy gesztusok, fortissimók. Csak a nyugalom. Röhögő- és sírógörcsök voltak azért, de nagy amplitúdók, mint a színpadon, nem történtek. Nem tudom eztán elképzelni, hogy kimegyek a színpadra és őrjöngök, nagy mozdulatokkal. Amit átéltem, mélyen belém épült. Persze az is ott van, hogy nincs jogom ezt az egészet kitenni. Mintha árulás lenne. Máskor meg azt érzem, ezt tőle kaptam, ezért meg kellene csinálnom, tartozom neki ezzel.

MN: Nyilván sokan szívesen kísérleteznének veled.

CSGY: Igen, vannak ajánlatok is, de ez nem ezen múlik: rajtam áll. Én írom az új szövegeket is, ami különösen megnehezíti a dolgot. És itt is csupa kétely van: ezek azért nem olyan jó szövegek, hogy ha nem kerülnek színpadra, azzal halálos bűnt követek el az emberiség kultúrája ellen.

MN: Korábban az Élet és Irodalomban is publikáltál már egy sorozatot. Most a naplóidat is átdolgozod, ahogy egy helyütt mondtad, a lányodnak, Sárának dedikálva.

CSGY: Hogy ne mástól hallja ezeket az életemből, a szakmából való történeteket. Mászkálok az időben, most rendezem a jegyzeteimet, amelyeket napi szinten, olykor persze kihagyásokkal a pályám kezdete óta írok. Mindennap írom a benyomásokat, nem bírom ki, hogy ne rögzítsem a fontos vagy éppen csak vicces, furcsa pillanatokat, benyomásokat. És utólag ez egy kincsesbánya. Most épp az analógiákra vadászom, és szórakoztat, de egyben sokkol is, mennyit találok. Például ’72 kora nyarán bemondta a rádió, hogy beléptünk a fejlett szocializmus korszakába. Na, azonnal felkaptam a nadrágomat, rohantam le az utcára, hogy akkor nézzük meg, ez milyen. Ugyanolyan volt minden, mint előtte. Felírtam: ez aztán a komoly csel! A Nyugatnak nem mondjuk meg, milyen fejlett, ahogyan élünk, nem kötjük az orrukra!

MN: Kortörténeti dokumentumok tehát, de elég viccesnek is tűnnek.

CSGY: Van egy velem született hajlamom az iróniára, ez ment meg a nyafogástól is. És szerencsére helyzeteket szeretek kritizálni és nem embereket, így sok részt publikálhatok is. De amúgy tisztára „A vihar kapujában-érzés” az egész. Rendszeresen megkérdezek másokat is a kortársak közül, akik ott voltak, hogy ők hogyan élték meg az adott helyzetet, és kiderül, ott sem voltak vagy nem is úgy történt. Egészen döbbenetes figyelni, kinek mi fontos egy történetben, hogy egyáltalán mi marad meg. És a leglidércesebb azt nézni, hogy sokaknál lehetett tudni, meg is tippeltem, mi lesz a vesztük.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.

High-tech a pusztában?

Tudományos technológiai parkot terveznek komoly egyetemi háttérrel, a beruházást előzetesen majd’ 12 milliárd forintra becsülik. Mindezt Békés megye egyik leghátrányosabb településére, Pusztaföldvárra „álmodták meg”. Az összeg több mint fele a kormánypárti polgármester cégére menne.