Még jobb csak az lett volna, ha a negyvenéves Maria Callas utoljára a színpadon is belebújik a cigánylány szerepébe, de ez végül a pletykák ellenére nem történt meg. 1964-ben azonban megjelent Callasnak a Carmenből készült egyetlen teljes felvétele, amelyet ráadásul kedvenc karmestere, Georges Prêtre dirigált, Don José szerepében a lágy és kellemes hangú Nicolai Geddával. Most is, hogy a Warner újra kiadta a lemezt, úgy halljuk, hogy a szopránénekesnő a karrierje megfelelő pontján vonult stúdióba: interpretációjában Carmen veszélyes, fenyegető és halálosan izgató teremtés, de nem túljátszott dizőz, akiből – főleg az idő múlásával – önkéntelenül is karikatúra válhatna. Erőteljesen kifejező dikciója, a sötétet és a könnyedet vegyítő („chiaroscuro”) hangszíne és parlando kiszólásai inkább azt mutatják, hogy Carmen világában az ének éppolyan szükségszerűség, mint a szerelem. Nem a tárgy illusztrációja, hanem a tárgy maga. A régmúlt klasszikusokat persze könnyű szebb fénytörésben látni, de ha a fentiek nem, győzze meg a hallgatót a kiváló szereposztás. Robert Massard keményfejű Escamillót énekel, Gedda kifejezetten buzgó Don Josét, és köztük is kiemelkedik a Micaelát éneklő szubrett, Andrea Guiot. Prêtre finoman elegáns, a kellő pillanatban pedig brutális színeket csikar ki a párizsi operazenekarból, a hatvanas évekre jellemző, kicsit szöges hangképet pedig vagy megszeretjük, vagy nem. Hallgatni természetesen bakelitlemezen a legelőnyösebb.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
