Kinyomatta utolsó két madrigálkötetét, valamint a nagyhétre komponált Tenebræ Responsoria című szakrális sorozatát. Nem a halálba menő bűnbánata szülte ezeket a műveket: az ambiciózus szerző a munkáinak legjavát szerette volna így örökségül hagyni. Carlo Gesualdo zenéjének drámai hangképei, merész és nyers harmóniái és dinamikái máig rabul ejtenek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évről évre születnek felvételek ebből a darabból is. A hattagú Les Arts Florissants a tenor Paul Agnew vezetésével a latin szövegekre különös tekintettel interpretálja a krisztusi utat az utolsó vacsorától a feltámadásig illusztráló tételeket. A Lyontól 60 kilométernyire fekvő Ambronay apátságot pedig tágas akusztikája révén az együttes hetedik tagjaként illik kezelnünk. Ám a valódi erőt Gesualdo zenéjében és a passiótörténetről szóló sajátos értelmezésében találjuk: olyan, mint Caravaggio festményei, vagy a Krisztus utolsó megkísértése: túlontúl emberi ábrázolásmódja folytán alighanem botrányt okozott volna, ha szélesebb körben is előadják, megismerik. Elég csak meghallgatni a második reszponzóriumot, benne a Gecsemáné-kerti jelenettel és Jézus magányos imájával, amelynek kínzó akkordjai és operai hevülete szemléletesen árulkodnak arról az ösztönös buzgalomról, amivel Gesualdo a vallásos ikonográfiához fordult.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
