Szálasi minisztere voltam – Rajniss Ferenc naplója

Csődszag – regisztrálta 1945 áprilisában a bukás aromás légkörét a Szálasi-féle bagázs lemondott és már nagyban menekülő minisztere, akinek önigazoló és fontoskodó feljegyzései szintúgy ezt az átható ájert árasztják magukból mindmáig.

Rajniss Ferenc akárha a Tanár úr kérem két írását, A vésztanácsot és a Magyarázom a bizonyítványomat vette volna mintául: naplójában előadja pályafutásának és politikai manővereinek lehető legszalonképesebb verzióját, amely persze még így is bőven hétpróbás senkiházinak és hazaárulónak mutatja. Igaz, Szálasival valóban fölöttébb rövid ideig tartott a politikai cimborasága, s alkalmasint éppen a nyilasokkal szemben táplált masszív megvetés e feljegyzések legérdekesebb vezérmotívuma.

Rajniss saját múltjának kozmetikázott elbeszéléséhez okvetlenül hasznos hozzáolvasni Sipos Péter kötetindító tanulmányát, amely nemcsak a háborús bűnös életútjának kacskaringóit rajzolja ki pontosan, hanem arról a részint nemzedéki, részint szociális alapú békétlenségről is fontos dolgokat árul el, amely a szélsőjobbos radikalizmus egyik meghatározó hajtóereje volt a Horthy-korszakban. A Rajniss-cikkekből és -beszédekből meg egyéb dokumentumokból összeállított gazdag válogatás pedig saját szövegekkel illusztrálja az újságíró villámgyors pálfordulását és számítóan csahos németpártiságát csakúgy, mint a politikus mély­ütésekben bővelkedő versengését, majd kényszeredett együttműködését Szálasi nyilasaival.