Egy autista fiatalember kényszergyógykezelése és tragikus halála

A súlyos, időnként agresszivitásba forduló autizmussal élők sorsára sem a honi szociális intézmények, sem a hatóságok nem képesek olyan megoldást biztosítani, amely megfelelne az orvosszakmai szempontoknak – vagy akár a súlyos fogyatékkal élő embertársaink felé fennálló, alapvető emberiességi követelményeknek. Ezt példázza Veres Gyula életének és halálának felkavaró története.

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Akár jó is lehetett volna, mégis félrecsúszott: ezt csinálta a Kádár-rendszer a Balatonnal

A balatoni turizmus programszerű fejlesztése és a tó környezetének tönkretétele egyaránt a szocializmus évtizedeiben kezdődött. Bár eleinte léteztek kifejezetten progresszív elképzelések a tópart hasznosítását illetően, a tervek vagy nem, vagy a lehető legrosszabb módon valósultak meg. Erről szól Rehák Géza: Vörös Riviéra című könyve.

Legfrissebb Narancs

MaNcs 37. évf. 31. sz. (2025.07.30.)

MaNcs 37. évf. 31. sz. (2025.07.30.) Olvass bele

MaNcs 37. évf. 31. sz. (2025.07.30.)

MaNcs 37. évf. 31. sz. (2025.07.30.) Olvass bele

MaNcs 37. évf. 31. sz. (2025.07.30.)

MaNcs 37. évf. 31. sz. (2025.07.30.) Olvass bele

Haydn: Feleségem egy pokoli bestia

Nem törvényszerű, hogy zsémbes feleségnek jó kedélyű férje legyen, de Maria Anna Keller és Joseph Haydn esetében ez volt a helyzet, sőt, az asszony rendszeresen hajcsavarónak használta Haydn kéziratait. Komolyzenei programajánlónk a hétre.

Kedves Fiatalok! A Fidesz szeret titeket

"Fiatalok, kis szarjankók, ne hallgassatok Azahriah-ra, ne hallgassátok őt, mert ő a következő kétharmados győzelmünk után leszegett fejjel, s azzal a hüllő természetével együtt fog visszasunnyogni hozzánk, addig meg már egy év sincs hátra."

Egy autista fiatalember kényszergyógykezelése és tragikus halála

A súlyos, időnként agresszivitásba forduló autizmussal élők sorsára sem a honi szociális intézmények, sem a hatóságok nem képesek olyan megoldást biztosítani, amely megfelelne az orvosszakmai szempontoknak – vagy akár a súlyos fogyatékkal élő embertársaink felé fennálló, alapvető emberiességi követelményeknek. Ezt példázza Veres Gyula életének és halálának felkavaró története.

Egy autista fiatalember kényszergyógykezelése és tragikus halála

A súlyos, időnként agresszivitásba forduló autizmussal élők sorsára sem a honi szociális intézmények, sem a hatóságok nem képesek olyan megoldást biztosítani, amely megfelelne az orvosszakmai szempontoknak – vagy akár a súlyos fogyatékkal élő embertársaink felé fennálló, alapvető emberiességi követelményeknek. Ezt példázza Veres Gyula életének és halálának felkavaró története.

Kié lesz a miskolctapolcai barlangfürdő?

Miskolc egyik fő nevezetessége, a Miskolctapolca Barlangfürdő tíz hónapja nem fogad látogatókat, és még jó ideig nem is fog megnyitni. A helyi, turizmusból élő cégek szenvednek, a háttérben pedig egy óriásprojekt körvonalazódik. Ki építhet majd 150 szobás szállodát a fürdő mellé?

Melegkarantén

Magyarországon 2025. május 17-én történt meg – feltehetően hosszú ideig – utoljára, hogy meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű emberek és szövetségeseik jogszerűen, a rendőrség által biztosított tüntetésen vonulhattak végig az Andrássy úton és szólalhattak fel jogegyenlőséget követelve.

Támogassa a Magyar Narancsot!


Rendkívüli időket élünk. 

Nem leplezhetjük el, hogy sötét fellegeket látunk magunk fölött, lapunk jövője bizonytalanabb, mint eddigi 35 éves történetében bármikor. A hatalom olyan intézkedésekre készül, amelyek továbbszűkítik a független sajtó lehetőségeit.  

Ezért kérjük most a támogatást.