A kölcseys tanárok kirúgása csak olaj volt a tűzre, alakul a hangulat a szerdai tüntetésre

  • narancs.hu
  • 2022. október 3.

Belpol

Civil szervezetek már azt szeretnék elérni, ha a tanárok tiltakozása mellett más ágazatok is kiállnának egy országos szolidaritási sztrájk során. Sűrű napok következnek.  

Mintha csak olajat öntött volna a tűzre a kormány azzal, hogy több tanárt is kirúgtak pénteken a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziiumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban. A kirúgások után már pénteken spontán demonstráció alakult az iskola előtt, de hétfőn reggel ismét több százan gyűltek össze az intézménynél, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a kirúgott tanárokkal. 

Sőt, a hétfő reggeli demonstráció után végül délután mintegy 200-an indultak el az iskolától, hogy átadják az iskolába járó diákok szüleinek petícióját Pintér Sándor belügyminiszternek. A petíciót sikerült is átadni a BM képviselőinek, a petíció online verziójára pedig cikkünk megjelenéséig már több mint 8000 aláírás gyűlt össze. 

Ezzel párhuzamosan mintha országszerte új lendületet kapott volna a tanárok tiltakozó akciója is, ugyanis már hétfőn több iskolában tartottak ismét szolidaritási megmozdulásokat, részben polgári engedetlenséggel együtt. Mások mellett a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban a tantestület 16 tagja vett részt fekete ruhában polgári engedetlenségben hétfőn, a budapesti Szent István Gimnáziumban pedig amellett, hogy több tanár is polgári engedetlenséget tartott, a diákok a tornateremben gyűltek össze kifejezni a szolidaritásukat.

 
Fotó: Szent István Gimnázium
 

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium pedagógusai nyilatkozatban álltak ki a kirúgott tanárok mellett, ráadásul Szolnokon kedden este egy olyan eseményt is szerveznek a Kossuth térre, ahol a magyar oktatás üzenőfüzetét szeretnék összeállítani. A szervezők a résztvevőktől azt kérik, hogy írják le, milyennek képzelik a jövő iskoláját, mit tartanak fontosnak azért, hogy az oktatási intézmények a lehető legjobban szolgálják a jövőt, és mit hiányolnak, ezekből az üzenetekből fogják összeállítani a magyar oktatás üzenőfüzetét. Az eseményen emellett egy nyílt levelet is alá lehet majd írni, amelyet három szolnoki gimnázium pedagógusai fogalmaztak meg Kállai Mária országgyűlési képviselőnek, de lesz gyertyagyújtás és közös éneklés is.

Ezek azonban még mindig csak felkészülést jelentenek a szerdai országos megmozdulásokra, aznapra ugyanis sztrájkot, élőláncot, hídfoglalást és koncerteket is terveznek. 

A szerdai megmozdulás egyik szervezője a Tanítanék Mozgalom, amelyne hétfő délutáni közlése szerint

eddig már 30 iskolából 600 tanár jelezte részvételét a szerdai polgári engedetlenségben. 

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumból megtudtuk, félnapos sztrájkot terveznek délelőtt, az elégséges ellátást biztosítják, a tanárok pedig számolnak azzal, hogy a kieső órákat levonják a fizetésükből – mint korábban egy levélből kiderült, ráadásul a tanároktól több órányi bért vonnak le, mint amennyit sztrájkolnak –, ám úgy vélik, a sztrájk törvényes. Szerintük ezért is lehetetlenítették el, de még ilyen körülmények között is megtartják. A Verseghy emellett közös megmozdulást is tervez két másik szolnoki középiskolával, a Vargával és a Széchenyivel.

Szerdán emellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezet (PSZ) átadja a sztrájkot támogató közel 70 ezer aláírást az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalainál Budapesten, de Győrben, Miskolcon és Pécsen is szembesítik az ombudsmani iroda képviselőit a pedagógushiánnyal és az oktatási intézmények problémáival.

Budapesten továbbá reggel 7:45 és 9 óra között a "DIÁK-SZÜLŐ ÉLŐLÁNC A TANÁROKÉRT" eseményt szerveznek a Rákóczi úton, ehhez több budapesti középiskola is csatlakozott, amelynek diákjai és tanárai elvileg a forgalom megzavarása nélkül állnak majd élőláncba a Keleti pályaudvartól egészen a Döbrentei térig. 

 
Forrás: Facebook/Andras Faludi/DIÁK-SZÜLŐ ÉLŐLÁNC A TANÁROKÉRT
 

17 órától a Grund diákcsoport szervez hídfoglalást a Margit-hídra, este 19 órától pedig a Tanítanék és a noÁr mozgalom tart szolidaritási koncertet a Kossuth téren. 

39 civil, érdekvédelmi és szakmai szervezet – köztük a PDSZ és a Tanítanék mozgalom – csatlakozott ugyanakkor ahhoz a felhíváshoz, amely most szerdán és október 14-én is szolidaritásra és országos sztrájkra kéri az országot. A vonatkozó petíciót itt lehet aláírni.

"Nem hagyhatjuk, hogy a munkahelyükkel fizessenek azok a pedagógusok, akik ki mertek állni a jogaikért!" – olvasható a tegnap indult Civil összefogás a pedagógusokért és a diákokért kezdeményezés Facebook-oldalán. "Amit a tanárokkal tettek, az nemcsak róluk, hanem minden munkavállalóról, mindannyiunkról, valamennyiünk megfélemlítéséről szól. Ezért közösen kell fellépnünk, mert ha most nem tesszük ezt, nem marad senki, aki tiltakozhat, amikor ránk kerül a sor!" – írják.

A kezdeményezők és a felhíváshoz csatlakozók a polgári engedetlenség miatt elbocsátott vagy leváltott pedagógusok azonnali visszahelyezését követelik, valamint széles körű, nyilvános érdekegyeztetést és azonnali lépéseket az oktatás minőségének javítása és a pedagógusbérek mindenkori minimálbérhez kötött rendezése érdekében. Valamint azt, hogy a kormány teljesítse a pedagógus szakszervezetek követeléseit és hogy a közoktatásban dolgozók számára is legyen lehetőség úgy sztrájkolni, hogy a munkabeszüntetés be tudja tölteni rendeltetését. Ahhoz, hogy ezt el tudják érni,

arra kérik a helyi és ágazati szakszervezeteket, hogy október 14-én délelőtt 9 és 11 óra közöttre hirdessenek országos szolidaritási sztrájkot.

A szolidaritási felhívás kezdeményezői október 5-én, szerdán, arra buzdítanak: csatlakozzon mindenki a már meghirdetett akciókhoz, és támogassa a munkabeszüntetéseket. Utóbbi többek között azzal is megtehető, hogy a szülők nem küldik iskolába, óvodába a sztrájk idején a gyermekeket. "Egy országos megmozdulásból talán ért a kormány, hogy lépnie kell. De nem kirúgással, hanem a közoktatás helyzetének rendezésével!" – zárul a felhívás.

Már most úgy tűnik azonban, hogy sem a szerdai demonstrációkkal, sem az október 14-i megmozdulással nem lesz vége a tiltakozássorozatnak, a PSZ hétfői ülésén ugyanis már most arról döntött, hogy november végén a Közoktatás napjához kapcsolódva tüntetést szervez a Kossuth térre, addig pedig továbbra is támogatni fogják a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk