A szombati diákparlamentet szervező ADOM Diákmozgalom az 2014-ben alapított Független Diákparlament utódja, amely több éven át oktatási javaslatcsomagokat tett le az oktatási kabinet asztalára, nem eredménytelenül. Majd miután szembesültek azzal, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) egyre kisebb a fogadókészség a konstruktív szakmai javaslatokra, és a kormány erőből átvisz az oktatáson minden változtatást, ami a saját hatalmi érdekeit szolgálja, 2019-ben a tagság elhatározta: inkább mozgalmi keretek között, Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM Diákmozgalom) néven dolgoznak tovább.
Vagyis a korábbi parlamentáris (képviseleti) modell helyett egy mozgalmi jellegű (részvételi) működési formára váltottak a fiatalok, s azóta nyomásgyakorló akcióikkal az általuk megalkotott komplex oktatási program egyes elemeinek megvalósításáért küzdenek. Az ADOM az elmúlt években több oktatási tüntetésnek, megmozdulásnak volt szervezője, társszervezője, aktivistáinak száma folyamatosan nő.
Merucza Tibor Alex, az ADOM kommunikációs elnöke tanévkezdéskor adott interjút lapunknak:
Ugyanakkor a diákszervezet nem mondtott le arról sem, hogy a parlamentáris demokráciát gyakorolják – remélve, hogy mire abba az életkorba lépnek, hogy döntéshozókká válhatnak, ez a politikai rendszer valós formájában is működhet Magyarországon.
A szombaton megrendezett diákparlamenti fórumon mintegy 70 diák vett részt az ország minden pontjáról. A fiatalok három témakört szavaztak meg, ezekről vitáztak a nap folyamán.
SNI, avagy a választhatóság lehetősége
„Köszönöm a szót, én nem tudok felállni, mert SNI-s vagyok és kerekesszékes. Úgy gondolom, elsősorban a választhatóság lehetőségét kell megadni mindenkinek. És ha valaki az inkluzív oktatást választja, akkor az valóban legyen inkluzív:
az nem megoldás, hogy behajítjuk a speciális nevelési igényű tanulót a normál osztályba és elvárjuk tőle, hogy tartsa a lépést
– kezdte beszédét az egyik felszólaló diák, megadva a kellő kritikai hangot az első vitatémához, mely a szegregáció, az SNI-s diákok helyzete és a tankötelezettségi korhatár volt.
A KSH legfrissebb adatai szerint Budapesten az iskolás korúak 0,6 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, míg az encsi járásban ennek a százszorosa: 62,5 százalék. Egy nógrádi felszólaló arról beszélt, hogy az eltérő tanulási szükségletek miatt a szegregációt teljesen megszüntetni lehetetlen, viszont szerinte is az a fontos, hogy a lehetőséget megadják a diákoknak és szüleiknek arra, hogy eldönthessék, a szegregált vagy az integrált oktatás kedvezőbb számukra. Ehhez viszont az is kellene, hogy a speciális igényű gyerekek számára ugyanúgy elérhetőek legyenek a tanuláshoz szükséges feltételek – és ne csak a fővárosban, hanem a hátrányosabb régiókban is. S mint elhangzott, noha a tanárképzésben 2022 óta tanítják, hogyan kezeljék a pedagógusok az SNI-s gyerekeket, a szakoktatók számát növelni kellene.
Dicséretes vitakultúra
Másodikként a tanterv átdolgozásával, a tantárgyak, tananyagok módosításával, ezen belül is az iskolai szexuális felvilágosítással foglalkoztak. A téma egyik aktualitását az adta, hogy a 2020-as új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tantárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, az abból való érettségi lehetősége megszűnik. A minimálisra redukált anyagot az új NAT a vizuális kultúra 9-10. évfolyamon oktatott tárgyába olvasztja be – heti 45 percben –, ami az MTA szerint lehetetlenné teszi a tudományág átfogó ismereteinek átadását. Ezzel párhuzamosan a film- és médiaismeret oktatását is kivezetik a tantervből.
„Én érettségi előtt már nem akarok dupla énekórát, és dalokat sem szeretnék tanulni.” „A művtöri legalább egy kis színt vitt ebbe a siralmas oktatási rendszerbe.” Ilyen és hasonló vélemények fogalmazódtak meg, és ugyan azon elvitatkoztak a diákok, hogy mi számít „töltelék tantárgynak”, s mi nem, azt dicséretes és némiképp megnyugtató volt tapasztalni, hogy
a vitakultúrájuk jócskán felülmúlta felnőtt „kollégáikét”: noha igen eltérő és határozott álláspontok hangzottak el egy-egy témában, a felek több esetben is képesek voltak nem élni a válaszadás lehetőségével,
vagyis miután elmondták a maguk véleményét, s meghallgatták másokét is, nem érezték feltétlen szükségét, hogy kontrázzanak. Mintha ők ehelyett inkább elgondolkodtak volna a többi állásponton. Sőt, azt a finom distinkciót is megengedték maguknak a diákparlamenterek, hogy míg az egyik témában nem értettek egyet társukkal, a következőben egyetértettek vele, aztán esetleg megint nem. Meglehet, nekik a pártalapítás se menne könnyen.
Abban viszont nagyjából konszenzus volt, hogy bizonyos fogamzásgátló készítményeket 14 éves kortól elérhetővé kellene tenni, illetve, hogy hasznos lenne megalkotni egy olyan tantárgyat, amely az összes kamaszkori problémára reflektál. Példaként hozta egyikük, hogy jelenleg se magukon, se iskolatársaikon nem tudják felismerni a mentális zavarok – például a depresszió, a szorongás vagy a pánikroham – tüneteit, így a segítség sem érkezhet időben.
Nem biztos, hogy kell az ötös
A harmadik nagy téma az oktatás modernizálása volt, itt hangzottak el a legerősebb rendszerkritikák. Például, hogy az utóbbi időben a középiskolásoknak szétosztott használt laptopok között volt olyan, amin előző tulajdonosának összes adata rajta maradt. Ennek törlését mondjuk egy rendszergazda könnyen meg tudná oldani, ha lenne minden iskolában ilyen szakember. Mint ahogy az informatikai oktatók száma sem elegendő. De ha van is szaktanár, többnyire nem a mindennapi életben, esetleg később a munkahelyen hasznosítható informatikai tudást adja át.
Az nem állapot, hogy még mindig a Startlapon keresést meg a Paint használatát tanuljuk!
– fakadt ki egy diák, jelezve a digitális képzés erős lemaradását a valóságtól.
Ezért javasolták a fiatalok, hogy vizsgálják felül a diákoknak adott számítógépeket, az informatikai képzésbe vegyék bele, hogyan kell a közösségi médiafelületeket használni, továbbá, hogy a laptopok mellett e-bookokat is osszanak ki, amelyekre a tanulók feltölthetnék tankönyveiket, kötelező olvasmányaikat, jegyzeteiket. Kérik a döntéshozókat arra is, hogy ne csak jelenleg pedagógusnak tanulókat, hanem az idősebb tanárokat is képezzék ki a digitális eszközök, így például a chat GPT használatára.
A tanulók tehermentesítésére – vagyis a már fiatalkorban komoly gondot okozó stressz visszaszorítására – elhangzott egy igen régi, de annál is inkább konstruktív javaslat: az elvárások csökkentése. „Nem biztos, hogy mindenkinek kell az ötös.” Az iskolába járás mibenlétére pedig itt is megfogalmazódott egy ősi felvetés: az általános iskola adjon egy általános tudást, a középiskola pedig adja meg a szakosodás lehetőségét – de ne csak a nagyvárosokban, hanem az ország bármely iskolájában.
A fórumon a diákok főként saját problémáikra, a korukra jellemző módon reflektáltak, ugyanakkor
a küldöttek között felsejlettek országunk lehetséges jövőbeni politikusai, civil szakemberei, vezérszónokai is
(de azon sem csudálkoznánk, ha némelyiküket pár év múlva a NER gazdagon terített asztalánál látnánk viszont).
A diákok a parlamenti ülés végeztével átvonultak a szomszédos Belügyminisztérium elé, ahol bekapcsolódtak az Egységes Diákfront (EDF) által szervezett oktatási tüntetésbe. Ez inkább jó hangulatú performansz volt, és a rendőrök most nem könnygázt, hanem forró teát adtak a résztvevőknek.
