Szarka Gábor kancellár indoklás nélkül rúgta ki az SZFE pszichológusát

Belpol

A diákok között népszerűnek számított a tanácsadás, ami folyamatosan várólistás volt, már a modellváltás előtt is.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) — az egyetemi polgárság által illegitimnek tartott — új, az alapítványi kiszervezéssel pozícióba emelt vezetése november végén indoklás nélkül szerződést bontott az intézmény pszichológusával, Szili Katalinnal, tudta meg a Narancs.hu.  Saját cégén keresztül a klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta 2019 márciusa óta biztosított az SZFE diákjainak életvezetési tanácsadást, aminek keretei között a hallgatók félévente 10 alkalomig ingyenesen vehettek részt az egyéni tanácsadó üléseken. 

Egészen eddig, ugyanis a Vidnyánszky-vezette kuratórium által kinevezett új vezetés, konkrétan az eredetileg lövésztisztként végzett, de jogi diplomát is szerzett Szarka Gábor kancellár

november 26-án aláírta a szerződés felbontását.  

Vagyis egy nappal azután, hogy Novák Emil rektorhelyettes a formálisan a próbaidejét töltő, de évek óta kutatóként az SZFE-n lévő oktatót, Faur Annát indoklás nélkül elbocsátotta. Az SZFE oktatói közössége által kicsinyesnek és méltatlannak nevezett eljárás miatt Faur Anna munkajogi pert indít. 

A Szili Katalin cégével kötött szerződés indoklás nélküli, egy hónapos felmondási időt biztosító felbontása szabályos és megfelel a még az előző vezetéssel kötött szerződésnek, mondta el a Narancs.hu-nak a pszichológus.

Más kérdés, hogy az új vezetés képviselői soha nem találkoztak és nem beszéltek Szili Katalinnal. 

A Szili Katalin által heti 14 órában nyújtott tanácsadás ugyanakkor minden jel szerint fontos szerepet töltött be az SZFE hallgatóságának életében. „Az elmúlt pár kaotikus hónapot leszámítva mindig várólista volt, körülbelül még egyszer ugyanennyi heti óra kellett volna ahhoz, hogy mindenki hozzáférjen várakozás nélkül a tanácsadáshoz" — mondta Szili Katalin. — "Azokat a hallgatókat, akik a felmondási időben jártak hozzám, részben vagy teljesen pro bono viszem tovább én és más, önként jelentkező kollágák.“

Az SZFE közössége ezek után sem marad teljesen pszichológiai segítség nélkül, ugyanis szeptemberben több mint 40 pszichológus jelentkezett arra, hogy a kialakult krízishelyzetben segítséget nyújtsanak. De ez formailag független az SZFE-től, és a szakemberek ingyenmunkája ad rá lehetőséget.

Nem csak a diákok miatt volt fontos Szili állandó jelenléte az intézményben. Az is előfordult, hogy a pszichológushoz oktatók fordultak különböző ügyekben, és ha kellett, ő mediált az oktató és a diák között, vagy a tanár-diák szerepeket érintő nézeteltérésekben segített a hallgató számára legjobb megoldást megtalálni.

Szili Katalin, aki egyébként 2019 márciusa előtt egy évig óraadóként, illetve kutatóként dolgozott az SZFE-n, elmondta: a kancellárnak nemrég adta le a szerződés szerinti féléves jelentését a szolgáltatásról. Választ nem kapott.

A magyarországi egyetemek egy 2017-es kormányrendelet alapján biztosíthatnak ingyenes „életviteli“, „tanulmányi“, és mentálhigiénés életvezetési tanácsadást“ az adott egyetem hallgatóinak. Ez alapján alkalmaz például az Eötvös Loránd Tudományegyetem külön kari tanácsadókat, illetve tart fenn egy bármelyik karról igénybe vehető Életvezetési Tanácsadó központot a Pedagógiai- és Pszichológiai Karon. A győri Széchenyi Egyetemen például az Egyetemi Szolgáltató Központ, míg a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán a Diáktanácsadó Központ nyújtja ugyanezt a szolgáltatást. 

Megkérdeztük az SZFE kancelláriáját, miért bontották fel a szerződést, illetve, hogy Szili Katalin elküldése után az SZFE hallgatóinak lesz-e hova fordulni mentálhigiénés, életviteli segítségért az egyetem kötelékében. Ha érdemben válaszolnak, kiegészítjük cikkünket. 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.