Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Most, hogy megpróbálom egy könyvben összerakni a magyar bankszektor „elrablásának” szövevényes történetét, látom, milyen nehéz a dolga a krónikásnak, ha egyszer pontot szeretne tenni a sztorija végére. Amikor már lezárnám a számvetést, a banda valamely tagja richtig újabb bankocskával (Sberbank), alapkezelővel (Diófa), brókercéggel (Equilor) bővíti trófeagyűjteményét. Mintha beteges függőségben szenvednének: a szerzés mámora akkor sem hagyja leállni őket, amikor az újabb szajré már inkább csak a gondjaikat szaporítja.

Szécsi Noémi: Nem és nem

Dr. Temesváry Rezső szakmunkája rendkívüli alapossággal járja körül a női mellet. Foglalkozik az emberi emlő fejlődéstanával, anatómiájával, szövettanával és fejlődési rendellenességeivel. Rendkívüli figyelmet szentel a tej mennyiségének, színének, szagának, ízének, vegyhatásának, fajsúlyának, zsírtartalmának, fehérjetartalmának és „czukortartalmának”. 

Vajda Mihály: A ki nem végzett Szókratész

Megnyugodtam, drága Szókratész. Már azt hittem, hogy valakinek ott a messzi Amerikában valahogy sikerült kicseleznie az isteneket (a görögöket, akik rád vigyáznak), s te valahogy mégis meghaltál. E-mailed Dél-Amerikából most megnyugtatott. Reggeltől estig csak csodálkozol, s nem érsz rá emilezni. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, mit láttál, mit tapasztaltál. Majd mesélsz, ha visszajössz.

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Zakatol a Tár. Még nem tudni, hogy március 13-án nyer-e Oscar-díjat, de hat kategóriában is jelölték a Todd Field írta és rendezte filmet. A Cate Blanchett főszereplésével forgatott pszichológiai dráma (a magyar forgalmazó szerint „amerikai zenés dráma”) a New York Film Critics Circle, a Los Angeles Film Critics Association és a National Society of Film Critics szerint is a 2022-es év legjobb mozgóképe volt.

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

A 2010 óta épülő és szigorodó Orbán-rezsim némely szakpolitikai döntése ellen igen­is volt erős társadalmi tiltakozás. Széles körű megmozdulás indult 2013-ban a diplomások röghöz kötése, 2014-ben a netadó, 2018-ban a lex CEU ellen, és abban az évben demonstráltunk a rabszolgatörvény ellen is. Ebben a sorban okkal nevezhetjük kivételesnek azt a tavaly ősz óta tartó tiltakozás- és munkabeszüntetés-hullámot, amelyet a közoktatás működésével és a tanítók, tanárok bérszínvonalával szemben felgyülemlett jogos elégedetlenség hívott életre.

Szécsi Noémi: Nem és nem

Elég lenne annyit leírnom, hogy „olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy egész életemben csodálatos férfiak vettek körül”, és máris olyan benyomást keltenék, mint aki most lépett ki a neokon influenszerképző utolsó fejtágítójáról, és friss működési engedéllyel a zsebében máris nekiáll megvédelmezni a válságban vergődő férfinemet.