Film

A velünk élő Woody

Woody Allen: Rómának szeretettel

Film

„A családom felől mindig nagy a nyomás rajtam, hogy valami szép helyre menjünk filmezni. Ez erősen befolyásoló tényező a helyszínválasztásban. (…) A feleségem és a gyerekeim szeretnének Madridban, San Sebastiánban, Rómában vagy Velencében tölteni néhány hónapot” – mindezt még a Vicky Cristina Barcelona apropóján mondta el a filmrendező a Narancsnak (a teljes interjú itt), majd minden bizonnyal összeült a családi kupaktanács, Soon-Yi (feleség) is megtette a maga a javaslatát, egy-egy szóra a gyerekek is beszaladtak a nappaliba, és talán Allen is mormogott valamit az orra alatt.


E-mailek és telefonok jöttek-mentek, elsőként London jelzett vissza (Férfit látok álmaidban); hát jó, mondta a család, már sokszor voltunk (Match Point, Füles, Kasszandra álma), de angol barátaink mindig jól bántak velünk, megyünk negyedszerre is. Majd a filmrendezőt a nehéz időkben is mindig nagyra tartó Párizsból érkeztek biztató hírek; a család ezúttal kitörő örömmel fogadta a meghívást (Éjfélkor Párizsban). Végül „Kedves mester” megszólítással Rómából is levelet hozott a posta: a gyerekek üdvrivalgásban törtek ki, Soon-Yi szája mosolyra görbült, Allen pedig már indult is kicsiny dolgozószobája felé, hogy egy-két fiókmélyi, eddig valamiért fel nem használt gegből, derűre fakasztó olasz sztereotípiából plusz a nemzeti örökségből (Vittorio De Sica svádája, Loren és Lollobrigida össznemzeti dekoltázsa) és persze a manhattani neurotikusok hadaró kórusából összecsapjon valami jó kis könnyed cinematic pastát.

Persze, az is lehet, hogy mindez másképp történt, és már régóta ott pihent Allen asztalfiókjában a feleségszerepbe keveredő kurva, a műmacsó filmsztár, a késsel hadonászó feleség, a minden ok nélkül celebbé váló kisember, a zuhany alatt operát éneklő temetkezési vállalkozó meg az amerikai turisták szkriptje, ám ez történetünk szempontjából nem lényeges. Bárhogyan is történt, az  még a legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy Allen római vakációja akárcsak a minimumprogramot (negyedóránként 1-1 poén) hozná. Viszont azt a kevés poént (Benigni kisembere, Penélope Cruz kurvája), mely valóban működik, többször is elsüti a mester, majd sietve – mint aki lófejjel ébredt, és tudja, mi a dolga – gyorsan ráközelít a spanyol lépcsőre.

Allen példás férj és családapa, aki – ez lehet a Rómának szeretettel tanulsága –  mindenre kész szerettei nyaraltatásáért. Túl sok jó van a rovásán azonban, hogy ez bármit is változtasson az életművel ápolt meghitt viszonyunkon.

A Roberto Benignivel készült interjúnk az augusztus 30-án megjelenő Magyar Narancsban olvasható; a filmről New Yorkban sertepertélő szerzőnk is megemlékezett blogjában.


Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.