Film

A velünk élő Woody

Woody Allen: Rómának szeretettel

Film

„A családom felől mindig nagy a nyomás rajtam, hogy valami szép helyre menjünk filmezni. Ez erősen befolyásoló tényező a helyszínválasztásban. (…) A feleségem és a gyerekeim szeretnének Madridban, San Sebastiánban, Rómában vagy Velencében tölteni néhány hónapot” – mindezt még a Vicky Cristina Barcelona apropóján mondta el a filmrendező a Narancsnak (a teljes interjú itt), majd minden bizonnyal összeült a családi kupaktanács, Soon-Yi (feleség) is megtette a maga a javaslatát, egy-egy szóra a gyerekek is beszaladtak a nappaliba, és talán Allen is mormogott valamit az orra alatt.


E-mailek és telefonok jöttek-mentek, elsőként London jelzett vissza (Férfit látok álmaidban); hát jó, mondta a család, már sokszor voltunk (Match Point, Füles, Kasszandra álma), de angol barátaink mindig jól bántak velünk, megyünk negyedszerre is. Majd a filmrendezőt a nehéz időkben is mindig nagyra tartó Párizsból érkeztek biztató hírek; a család ezúttal kitörő örömmel fogadta a meghívást (Éjfélkor Párizsban). Végül „Kedves mester” megszólítással Rómából is levelet hozott a posta: a gyerekek üdvrivalgásban törtek ki, Soon-Yi szája mosolyra görbült, Allen pedig már indult is kicsiny dolgozószobája felé, hogy egy-két fiókmélyi, eddig valamiért fel nem használt gegből, derűre fakasztó olasz sztereotípiából plusz a nemzeti örökségből (Vittorio De Sica svádája, Loren és Lollobrigida össznemzeti dekoltázsa) és persze a manhattani neurotikusok hadaró kórusából összecsapjon valami jó kis könnyed cinematic pastát.

Persze, az is lehet, hogy mindez másképp történt, és már régóta ott pihent Allen asztalfiókjában a feleségszerepbe keveredő kurva, a műmacsó filmsztár, a késsel hadonászó feleség, a minden ok nélkül celebbé váló kisember, a zuhany alatt operát éneklő temetkezési vállalkozó meg az amerikai turisták szkriptje, ám ez történetünk szempontjából nem lényeges. Bárhogyan is történt, az  még a legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy Allen római vakációja akárcsak a minimumprogramot (negyedóránként 1-1 poén) hozná. Viszont azt a kevés poént (Benigni kisembere, Penélope Cruz kurvája), mely valóban működik, többször is elsüti a mester, majd sietve – mint aki lófejjel ébredt, és tudja, mi a dolga – gyorsan ráközelít a spanyol lépcsőre.

Allen példás férj és családapa, aki – ez lehet a Rómának szeretettel tanulsága –  mindenre kész szerettei nyaraltatásáért. Túl sok jó van a rovásán azonban, hogy ez bármit is változtasson az életművel ápolt meghitt viszonyunkon.

A Roberto Benignivel készült interjúnk az augusztus 30-án megjelenő Magyar Narancsban olvasható; a filmről New Yorkban sertepertélő szerzőnk is megemlékezett blogjában.


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.