A regény, miközben betekintést ad a demens hozzátartozó ápolásának mindennapjaiba, felvet egy sor kérdést a többszörös identitás, a nemiszerep-elvárások, az emberi tudat működése és az LMBTQ-jogok kapcsán.
A mű rendkívül erős első mondata a halandósággal néz farkasszemet. A narrátor megpróbálja a zord realitás talaján értékelni a helyzetét, de aztán az érzelmek elmossák a hidegfejű gondolkodást. Hamarosan világossá válik: nem haldoklásról, hanem egy új életszakasz kezdetéről van szó, amely, minden nehézségével együtt rengeteget ad is.
A négy részre osztott mű 38, többségben pár oldalas szöveg formájában rögzíti az eseményeket. Ez a töredezettség jól érzékelteti, hogy az otthonápolás folyamatos készenlétet igénylő tevékenység, amely legfeljebb lélegzetvételnyi szüneteket tesz lehetővé. Az első rész a kétségbeesés és a sötét gondolatok ideje. A második részben a betegség megtanulásának, a kommunikáció új módjai felfedezésének lehetünk tanúi. A harmadik rész az egészségügy útvesztőit mutatja be, negyedik, leghosszabb részben az anya által ismert és felidézett szovjet-orosz popkulturális termékek nőképein keresztül a nemiszerep-elvárások elemzése zajlik, az otthonápolás minden érintettjének (gondozott, hozzátartozó, fizetett gondozó) kiszolgáltatottságával összefüggésben.
Egy ilyen élethelyzetben kiváltságnak számít, ha a gondozó leülhet írni, összeszedheti a gondolatait – jelen esetben azonban maga a gondozott is bevonódik a szövegalkotás folyamatába. A (nem lineárisan) hanyatló elméjű, orosz-zsidó gyökerű anya, Rája azokban az órákban, amikor valamennyit visszanyer az emlékeiből, felidézi életének epizódjait, sőt egyes életeseményeinek más és más végkifejleteket elképzelve, szóban szinte egy regényt is alkot.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
