A regény, miközben betekintést ad a demens hozzátartozó ápolásának mindennapjaiba, felvet egy sor kérdést a többszörös identitás, a nemiszerep-elvárások, az emberi tudat működése és az LMBTQ-jogok kapcsán.
A mű rendkívül erős első mondata a halandósággal néz farkasszemet. A narrátor megpróbálja a zord realitás talaján értékelni a helyzetét, de aztán az érzelmek elmossák a hidegfejű gondolkodást. Hamarosan világossá válik: nem haldoklásról, hanem egy új életszakasz kezdetéről van szó, amely, minden nehézségével együtt rengeteget ad is.
A négy részre osztott mű 38, többségben pár oldalas szöveg formájában rögzíti az eseményeket. Ez a töredezettség jól érzékelteti, hogy az otthonápolás folyamatos készenlétet igénylő tevékenység, amely legfeljebb lélegzetvételnyi szüneteket tesz lehetővé. Az első rész a kétségbeesés és a sötét gondolatok ideje. A második részben a betegség megtanulásának, a kommunikáció új módjai felfedezésének lehetünk tanúi. A harmadik rész az egészségügy útvesztőit mutatja be, negyedik, leghosszabb részben az anya által ismert és felidézett szovjet-orosz popkulturális termékek nőképein keresztül a nemiszerep-elvárások elemzése zajlik, az otthonápolás minden érintettjének (gondozott, hozzátartozó, fizetett gondozó) kiszolgáltatottságával összefüggésben.
Egy ilyen élethelyzetben kiváltságnak számít, ha a gondozó leülhet írni, összeszedheti a gondolatait – jelen esetben azonban maga a gondozott is bevonódik a szövegalkotás folyamatába. A (nem lineárisan) hanyatló elméjű, orosz-zsidó gyökerű anya, Rája azokban az órákban, amikor valamennyit visszanyer az emlékeiből, felidézi életének epizódjait, sőt egyes életeseményeinek más és más végkifejleteket elképzelve, szóban szinte egy regényt is alkot.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
