Kritika

Maradjatok együtt!

Hivatalosan 1970 áprilisában oszlott fel a Beatles, de valószínű, hogy a négy tag 1969 őszét követően már soha többet nem tartózkodott egy légtérben.

Nem a régi nóta

A klasszikus zeneipar már kitermelte magából azokat az albumokat, amelyeket azóta is etalonként emelnek a magasba, és viszonyítási pontként használnak a későbbi generációk előtt.

A számla előtt

A 2020-as évekről és világunk jelenlegi állapotáról kevés dolog árulkodik jobban, mint a GameStop short squeeze, mely jelenséget nevezhetnénk Reddit vs. Wall Street csatának, vagy egy, a magyar sajtóban megjelent cikk után Jackass-kapitalizmusnak is.

Zabhegyező terroristáknak

Valaki szűri azokat a sci-fi és apokalipszis filmekből érkező ötleteket, amelyek a szórakoztatás érdekében kreatívabbnál kreatívabb megoldásokkal inspirálják a hatalomra vágyókat, vagy nem tanultunk semmit a Terminátor katonai drónjaiból?

„Vagány díva”

Provokatív címmel, és nem kevésbé provokatív plakáttal reklámozzák a Jurányi Staféta pályázatának köszönhetően született előadást: rózsaszín Barbie-ruhás nőt látunk, a szája körül tejbajusszal.

Az elalvás előtti pillanat

Podlovics Laura eredeti hangú rendezése az apró kizökkenések ellenére nagy erővel jeleníti meg és teszi láthatóvá és átérezhetővé a kamaszkort – különösen annak mélységeit, sötét pillanatait.

 

Szemérmes szemérmetlenség  

Bérczes László nem valósította meg az álmát. Nem, ő inkább a vállára kanyarította hímzett tarisznyáját, arcára a szakállát, belebújt kétszeresen is alföldi papucsába, s a maga kicsit csodálkozó természetességével egyszerűen belesétált. Az álmába.

  • - turcsányi -
  • 2023. december 19.

Városvarázs

A főváros egyesítésének 150. évfordulójára időzített, 23 kortárs szerző bevonásával készült komplex közösségi alkotás kísérlet a város elmúlt másfél évszázadának elbeszélésére.

Iokaszté a tükörben

Egy harmincas anyuka és egy 13 éves fiú egymásba szeret, hátrahagynak minden ész­érvet, és családot alapítanak. Rövid börtönbüntetés és némi médiafelhajtás után határozott céljuk a normális élet. De mennyi tagadás szükséges egy ilyen boldogsághoz?

Sose volt

A modern technológia életeket ment, elveszi a munkánkat, pénzt vesz el tőlünk, pénzt spórol meg nekünk, összeköt vagy éppen elválaszt minket. De előfordulhat az is, hogy valaki valami egészen másra használja. Például szellemidézésre.