Kritika

Robert Stigwoodról (1934–2016) nem mondható el, hogy személyével ne foglalkozott volna kellőképpen a Kádár-kori ifjúsági sajtó.

Elkezdődik a mondat, és lehet érezni, hogyan fejeződik be: Haklik Norbert regényének mesélője joviális.

A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együtt­érzés odalent a nézőtéren.

Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.

Szakolczay Lajos: „Szólíts nyugodtan Gyurkának” – Találkozások Faludy Györggyel című könyve betekintés „abba az irracionális félelembe, amelynek jegyében a korabéli hatalom nem engedte szóhoz jutni ezt a nagyon bohém és nagyon értékes poétát” .

Mi a közös egy katicamintás pulóverben, a Traubisodában, egy erzsébetvárosi, mára már lepattant vendéglő termeiben, egy héber feliratú malomkőben és a kettős ékezetben?

Ha úgy vesszük, a film maga a földhözragadt realizmus: eltávozáson lévő elítélt eladná a szerelme által egy elvesztett táskában talált arany pénzérméket, hogy az őt börtönbe juttató hitelezőjének törlessze tartozásának legalább a felét.

Hiába az olaj és a magas életszínvonal, állítólag Norvégiában is vannak problémái az embe­rek­nek, egyeseknek lelki eredetűek is, amit persze illik fenntartásokkal fogadni, noha egyes alkotók akár egy teljes életművön át ezt bizonygatják.

Aki élt külvárosi lakótelepen, annak furcsa nosztalgiaérzése támadhat a monodrámát nézve. Ám ez a nosztalgia nemcsak örömteli érzéseket kelthet bennünk, telepiekben, hanem furcsa idegenkedést is saját gyerekkorunktól.

A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.

Kétségbeesett emberek tömegei a kórházak előtt, hajszolt orvosok, egyre baljósabb hangvételű híradások és tagadásban lévő állampolgárok, akiknek a szemében valahogy csak gyűlik a szorongás.

Ne hasonlítsuk össze az almát a körtével – szól a közhelyek egyik legordasabbika, amelynek valójában nem csak az alapvető érzéki késztetéseink, de a józan ész is ellentmond.

Vonnák Diána novelláskötetét olvasva többször az a csalóka érzésem támadt, hogy én már jártam itt, láttam ezt a helyet. A novellák helyszíne vagy nincs megjelölve, vagy fiktív névvel jelölt – ezt a fajta irodalmi ráismerést a kurta és szétdobált leírások keltik.

Kis ország számára a külföldi megítélés életbe vágó lehet: a pozitív kialakított kép ellensúlyozni képes a gazdasági és méretbeli hátrányokat, a negatív megítélés és tartósan rossz sajtó politikai és gazdasági hátrányokkal járhat.